Eötvös 10 RIPORT

2014. július 30-án került megrendezésre az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben a Varázslatos Japán címet viselő rendezvény, amelyre a japán kalligráfia és origami oktatásunk is hivatalos volt, ahogy erről korábban már hírt adtunk.

Az eseményt nagy előkészületek előzték meg, amelyek során a különféle oktatási témákat gyűjtöttük össze, hogy aztán azt közösen próbálhassuk ki a részvevőkkel.

A program 17 órakor kezdődött egy csodálatos shakuhachi bemutatóval, amit a rövid japán kalligráfia előadás és bemutató követett:

Az előadás során a japán írás és a japán kalligráfia történetéről, stílusairól, gyakorlatáról hallhattak az érdeklődők, majd három téma következett, amelyet egy rövid performance dolgozott fel.

 

Az első a Vizen a hold (水月) volt. Ehhez egy rövid magyarázattal is szolgáltunk a hamarosan megjelenő A mindennapi élet az Út – Zen meditáció a hétköznapokban című könyvből:
„Dógen zen mester azt tanította, hogy a megvilágosodás olyan, akár a „hold a vízen”, ahogyan a hold fénye tükröződik a víz felszínén. A hold nem válik nedvessé, és a víz nem törik meg. Bár a hold fénye hatalmas és eljut mindenhova, mégis elfér egy aprócska tócsában. Az egész hold, sőt az egész ég tükröződik akár egy fűszálon megcsillanó harmatcseppben is.” 

A második téma a Tavasszal a virágok, ősszel a hold (春花秋月) volt, ami egy gyakran ismételt természeti képet idézett fel. 

 

Végül ismét egy zen téma került elő, az Igyál egy csésze teát (喫茶去) szövege, amiről ismét a hamarosan megjelenő A mindennapi élet az Út – Zen meditáció a hétköznapokban című könyvből idéztünk be egy történetet:
„Dzsósú egy napon, amikor fogadta a kolostorba érkezett szerzeteseket odafordulva az elsőhöz ezt kérdezte:
– Láttalak már itt valaha téged?
– Nem, még nem mester – válaszolta a szerzetes.
– Akkor kerülj beljebb és igyál egy csésze teát – mondta Dzsósú, majd a következő szerzeteshez fordult, és így szólt:
– Láttalak már itt valaha téged?
– Igen mester, már láttál – válaszolta ez a szerzetes.
– Akkor kerülj beljebb és igyál egy csésze teát – mondta Dzsósú.
Ezt hallva a kolostor ügyeit intéző szerzetes később megkérdezte Dzsósútól:
– Hogy lehetséges, hogy éppen ugyanazt ajánlottad fel mindenkinek, bármit is válaszoltak a kérdésedre?
Dzsósú erre így kérdezett vissza:
– Még mindig itt vagy?
– Természetesen, mester! – felelte erre a szerzetes.
– Akkor menj és igyál egy csésze teát – mondta Dzsósú.”

Az előadást és performance-ot követően mindenki kedvére kipróbálhatta mind a japán kalligráfia, mind pedig az origami művészetét.


Nagyon jól sikerült délutánban vehettünk részt! Rengetegen voltak kíváncsiak az eseményre és próbálták ki magukat a témákban, amiket magunkkal vittünk!

Köszönjük szépen a meghívást és köszönjük szépen, hogy ilyen szép számmal jöttek el az emberek és érdeklődtek a japán művészetek iránt! Reméljük, hogy máskor is találkozunk!

Sports News | シューズ