Az itt olvasható írás egy előadás volt, amelyet a zen és a kalligráfia kapcsolatáról tartottam a Hangarii Shorakukai nyílt napján.

„A zen tanítás olyan, mint az ablak.
Először ránézünk, és csak arcunk homályos tükörképét látjuk.
Ahogy tanulunk és tisztul a látásunk, kitisztul a tanítás is.
Végül tökéletesen áttetsző. Átlátunk rajta.
Látunk mindent: saját arcunkat.”
(Szung Szán zen mester „Hamut a Buddhára” című művéből) 

(For the English version click here)

Bevezetés

A zen (禅, kínai: chan, klasszikus kínai: 禪)

Etimológiája: a szanszkrit dhyāna vagy a páli jhāna szóból ered, amely elmélyülést jelent.

A zen hagyományok szerinti kezdete azon esemény volt, amikor Buddha (japánul Shaka釈迦 vagy Shakyamuni Butsu) a Keselyű-csúcson felmutatott egyetlen szál virágot. A szerzetesek csendben ültek tovább, egyedül Mahākāśyapa (japánul Daikashou大迦葉 vagy Maka Kasho Sonja) mosolyodott el. Buddha azt mondta neki, hogy ezt a tanítást adja neki, a szavak nélküli átadást. Ez lett később a zen négy alapelvének egyike.

A zen négy alapelve:

1. a tanításokon túlmenő átadás (教外別傳, kyōge betsuden)
2. az írásokra nem támaszkodás (不立文字, furyū monji)
3. egyenesen az ember tudatára való rámutatás (直指人心, jikishi ninshin)
4. buddhává válni az ember természetének meglátása által (見性成佛, kenshō jōbutsu)

Alapítójának a 6. században élt Bodhidharmát (japánul Daruma, 達磨) tartják, aki az indiai buddhizmusban a 28. pátriárka, és a zen 1. pátriárkája.

A pátriárkák további sora:

1. Bodhidharma (達磨) (kb. 440 – kb. 528) (jp. Daruma Daishi)
2. Huike (慧可) (487 – 593) (jp. Niso Eka Daishi)
3. Sengcan (僧燦) (? – 606) (jp. Sanso Kanchi Zenji)
4. Daoxin (道信) (580 – 651) (jp. Doshin Dai’i Zenji)
5. Hongren (弘忍) (601 – 674) (jp. Gunin Daiman Zenji)
6. Huineng (慧能 vagy慧能) (638 – 713) (jp. Eno Daikan Zenji)

A zen a 6. pátriárka idejében két ágra szakad. Akkor északi és déli channaknevezték még. Később alakult ki a déli irányzatból – amely Huineng, a 6. pátriárka nevéhez fűződik – két ma ismert iskola a fokozatosságot előtérbe helyező, egyedül a meditációra koncentráló Sōtō-shū vagyis sōtō-iskola (曹洞宗) és a hirtelen megvilágosodást hirdető és a kōan (公案) gyakorlatokat is magába foglaló Rinzai-shū vagyis rinzai-iskola (臨済宗) valamint még más iskolák is, azonban ez a kettő került át Japánba. (*Ez a kategorizálás nagyvonalú és leegyszerűsített. Azonban jelen keretek közt jól mutatja a különbséget.)

A zen Japánba kerülése:

A sōtō irányzatotDōgen Zenji (道元禅師; ismert még Dōgen Kigen 道元希玄, vagy Eihei Dōgen 永平道元, vagy Koso Joyo Daishi néven is, élt: 1200. január 19. – 1253. szeptember 22.) vitte Japánba, amikor 1227-ben vagy 1228-ban visszatért Kínából. A rinzai irányzatot, még a sōtō zen Japánba érkezése előtt, Eisai Zenji (栄西禅師, vagyis Myōan Eisai (明菴栄西), élt: 1141. április 20. – 1215. július 5.) 1191-ben – hét éves kínai gyakorlás után – vitte Japánba.

A zazen (坐禅), a zen gyakorlata

A zen meditációt zazennek (座禅 vagy 坐禪) hívják, amelynek jelentése „ülőzen” vagyis „ülő elmélyedés”. Ez egyfajta ülőmeditáció. Egyes iskolák közt van eltérés abban, hogy ezt a gyakorlatot a fal felé fordulva vagy annak háttal ülve gyakorolják, esetleg időszakonként változtatják ezt, ahogy abban is, hogy a meditáció közben való figyelem mire irányul. A rinzai (臨済宗) vonalat követő iskola, amelyet Shōdō Harada rōshi [Harada Shōdō rōshi (1940-) 原田正道] vezet, a légzésfigyelést, a mély légzés gyakorlatát (susokkan) használja meditáció közben. Ezen kívül tradicionálisan a következő gyakorlatok képezik részét a zen kolostori életnek: sanzen (参禅, személyes beszélgetés a mesterrel), kōan (公案) tanulmányok, samu (作務, munka), sesshin (接心/摂心/攝心, intenzív gyakorlási időszak), teisho (提唱, a mester tanításai) és a takuhatsu (托鉢, alamizsnagyűjtés).

A tiszta tudat és a gondolatoktól való mentesség

A „tiszta tudat” és a „gondolatoktól való mentesség” gyakran megjelenő buddhista terminológia, amely nem csak zen sajátosság. Sok esetben hallani és olvasni lehet, hogy a zazen célja ezek elérése, valamint a kenshō (見性) vagy satori (悟り), tehát a megvilágosodás állapotának beteljesítése. Ezért érdemes ezt a két fogalmat kicsit tisztázni. A „tiszta tudat” nem úgy tiszta, hogy üres. Gondolatok vannak benne. Még csak az sem mondható el, hogy ezek a gondolatok jók vagy rosszak. A lényeges, hogy a gondolatok olyanok, amilyenek, felmerülnek és elmúlnak. Tisztaságuk lényege abban rejlik, hogy nem fűzűnk hozzájuk újabb és újabb, másodlagos vagy harmadlagos gondolatokat. A gondolatoktól mentesség is így ragadható meg. Gondolatok szükségesek. A fontos az, hogy ne ragadjon le a tudat, ne ragaszkodjon semmihez, hanem szabadon áramoljon. Takuan Sōhō (沢庵 宗彭) ezt az elmét hívja „mozdulatlan elmének” vagy „korlátaitól megszabadított elmének” (Fudōchi Shinmyōroku, 不動智神妙録). Ez az elme nem ragad le semminél. Mindent visszatükröz, ami elé kerül, ami felbukkan, nem időzik el sehol. Takuan ebben foglalja össze a zazen lényegét is, és ezzel tanítja, hogy a kardvívónak milyen tudatállapotot kell elérjen. A „mozdulatlan elme” olyan, aminek „nincsen formája, tehát tulajdonképpen nem elme”.