Fa táblák

Az alábbi galériában olyan tárgyakat mutatok be, amelyek a japán tradícióban már évszázadok óta cégérek, kapu-, név- és akár hirdető táblák formájában jól ismertek.

(a képekre kattintva a táblák nagy méretben is megtekinthetőek) 

Kérjünk a megrendeléskor vegye figyelembe,
hogy a táblák elkészítése másfél hetet is igénybe vehet.

Fa táblára bármilyen téma – akár kalligráfia, akár sumi-t (tuskép) – kérhető!

 
fa tábla, fába vésett japán kalligráfia
Fa táblák
(A fa táblák több lépésben nyerik el a képeken látható formájukat. Első lépésként a kalligráfia kerül megírásra, amely minta alapján lézerrel készül el maga a tábla. Éppen ezért kicsit hosszabb elkészülési időre kell számítani a megrendelés után.)
fa tábla, fába vésett kalligráfia, shodo   Fa tábla nyers vésettel (wooden board) – Kód: Tabla

Japánban az otthonok ajtaja vagy kapuja mellett, illetve az oktatótermek, edzőtermek, különféle épületek (mint például a kolostorokban is) nevét az ajtó mellett – vagy fölött – felfüggesztett fa tábláról tudhatjuk meg. Ennek mintájára készítethetőek egyedi táblák, amelyeknek érdekessége, hogy minden esetben teljesen személyre szabhatóak, mivel egy előre elkészített kalligráfia alapján egyedileg lézer „vágja ki” őket.
(Az elkészítés módjáról részletek olvashatóak itt.)

Adatok:
– a fa tábla 4 mm vastag rétegelt lemez, és méretét tekintve ~15×59 cm.

 

festett fa tábla, fába vésett kalligráfia festéssel   Fa tábla festett kalligráfiával (wooden board) – Kód: Tabla-festett

Az egyedi táblák – amelyeknek érdekessége, amint fentebb is látható, hogy minden esetben teljesen személyre szabhatóak, hiszen az előre elkészített kalligráfia alapján egyedileg lézer „vágja ki” őket – a vágást követően színt is kaphatnak. Egyrészt maga a kalligráfia „visszanyerheti” eredeti fekete színét, vagy választható más színben is (az ajánlott színek: kék, piros, zöld). A festés időtálló olajfestékkel készül, hogy a tábla szabadtéren is használható legyen.
(Az elkészítés módjáról részletek olvashatóak itt.)

Adatok:
– a fa tábla 4 mm vastag rétegelt lemez, és méretét tekintve ~15×59 cm.

  

 További részletekről itt lehet tájékozódni. 

Amennyiben valamelyik alkotás elnyerte tetszését, akkor jelenleg az E-mail menüpontban, kódjának vagy címének megjelölésével megrendelheti, valamint ugyanott kérdéseket tehet fel bármelyik kalligráfiával vagy az oldallal kapcsolatban.

©japankalligrafia.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük