2. Hanami Shodōkai performance és kalligráfia találkozó

japán kalligráfia találkozó

2013. április 13-án, szombaton délután második alkalommal került megrendezésre a Hanami Shodōkai, a tavaszi nagy kalligráfia találkozó. Az előző évhez hasonlóan a Füvészkert adott otthont a rendezvénynek, és idén szerencsésen megérkezett hozzá a tavasz is, így a kertben a szabadban lehettünk.


Mostanra már elmondhatjuk, hogy nincs olyan kalligráfia találkozó, amely „bevezetője” ne valamilyen érdekes bemutató, performance lenne, akár több kalligráfus bevonásával. A Hanami Shodōkai tavaszi hangulatára párommal egy közös alkotással készültünk, amelynek során egy tusképet festettünk meg japán kalligráfiával díszítve.



A kép csendes megszületését Kenéz László barátunk shakuhachi zenéje tette csodálatosan meditatív jellegűvé.




Ahogy a szilvaág alakot öltött a Szív szútra mantrája és Ryōkan zen mester csodálatos haikuja is a képre került.

A performance-ot követően mintákat, ecsetet, tus és papírt ragadtunk…



… és mindenki elmélyülten dolgozott a tavaszi kalligráfiája elkészítésén. Az előző évben a „hanami” (花見) volt a témánk, idén pedig a „sakura ünnep” (桜祭). Sőt, akinek kedve volt, az beállt egy közös csoportképre is, hogy megörökítsük az együtt gyakorlás örömét:

Nagyon sokan kíváncsiak voltak a hétvégi programokra, és nagyon sokan részt is vettek vagy a tusfestészet-, vagy a japán kalligráfia kipróbálásában, vagy a közös gyakorlásban, vagy éppen mindegyikben! Hálásak vagyunk a figyelemért, és azért, hogy ennyien együtt lehettünk! … és hálásak vagyunk az időjárásnak is, hogy a ragyogó napsütésben, a madarak csiripelése közepette a szabadban alkothattunk mindenkivel!

Köszönjük!

(Nem különben köszönjük a fényképeket is!)

A performance-ról készült videó is megtekinthető a Japán Kalligráfia videó csatornáján!

nike dunk high black leather chair for sale | Buy online Sneaker for Men