Előadás, workshop, alkotás élőben 2012

2012. januárjában megrendezésre került az első nyílt Kakizome, újabb előadások, workshopok és bemutatók következtek…

2012. január 7-én, szombaton volt Budapesten, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola Nagytermében – talán az első magyarországi hivatalos és nyitott – Kakizome rendezvény, amely egy hirtelen ötlettől vezérelt kezdeményezésem volt még tavaly november környékén. Az esemény sokakat vonzott. A terem zsúfolásig megtelt, hogy meghallgassák az előadásokat, majd részt vegyenek magán az „év első írásán”. Hihetetlen volt látni, ahogy olyan emberek, akik még korábban sosem fogtak ecsetet a kezükbe, most megtették, és kezdőkkel, haladókkal, mesterekkel együtt, összezsúfolva, jókedvűen és boldogan vetette papírra mindenki a 2012-es évre vonatkozó gondolatait. (Az eseményről több kép és további részletek itt olvashatóak: blog)

Kakizome előadás
Kakizome

Kakizome 2012

***

2012. március 18-án, vasárnap Székesfehérváron jártam a Szelence Teaházban, és délután 4 órától este 8-ig élvezhettem a kellemes hangulatú hely vendégszeretetét, miközben a japán kolostori életről, a zenről, a japán kalligráfiáról beszélhettem, kis bemutatóval és kipróbálási lehetőséggel fejezve be és kerekké téve a délutánt és kora estét.


***

2012. március 24-én egy hosszú délutánra az estébe nyúlóan Tatabányára voltam hivatalos, a tatabányai Shinkendō dōjōba, ahol előadást tartottam a kard és a zen útjáról, a harcművészet és a zazen kapcsolatáról, a gyakorlásról és a harcművészet, a kalligráfia, a zen közös alapjairól. Az előadást bemutató és kérdések-válaszok követte, majd egy közös gyakorlással zárult az este. Talán a képek és a videók képesek lesznek átadni azt a rendkívüli hangulatot, a különeges és megtisztelő figyelmet, ami az egész találkozót áthatotta!








 ***

2012. március 30-án hivatalos voltam Alma Materembe, A Tan Kapuja Buddhista Főiskolára. Nem kis örömömre szolgált, hogy előadóként ott ülhettem azon a helyen, ahol megannyi csodálatos tanulással, zazennel töltött órát tudhatok magam mögött! Az pedig még külön öröm volt, hogy igen sokan voltak kíváncsiak a zen és a kalligráfia összefüggéseire, a zen kalligráfiához is szorosan kötődő tanításaira, és nem különben magára a japán kalligráfiára, bemutatóra.

***

Szakura-ünnep volt ismét a Füvészkertben, és 2012. április 7-8-án ennek keretében zajlott kalligráfia oktatás, Hanami Shodōkai – kalligráfia találkozó, napsütés és eső, színek és csodák, szirmok és levelek. (Az első napról bővebben itt, és a második napról bővebben itt lehet olvasni.)

Japán kalligráfia a Füvészkertben
Japán kalligráfia a Füvészkertben
Füvészkert, Japán kalligráfia

***

A májusi Nemzetközi Gyereknapi kalligráfiázás után ősszel, 2012. szeptember 16-án, Budapesten a Dürer Kertben az aNiwaCon-on ismét név-kalligráfiákkal leptük meg az érdeklődőket.

***

2012. szeptember 22-én került megrendezésre az Első Momiji Shodokai a Margit-szigeten. A Kakizome és a Hanami Shodokai után az év harmadik nagy közös kalligráfia találkozója volt ez a nap. A nap különlegességét az adta, hogy Magyarországon talán először láthatott bárki élőben kalligráfia performance-okat. (Az eseményről bővebben a blogban lehet olvasni.)

A helyszínen készült kalligráfiák közül az első a „sárkány” (龍) 2×1,5 méteres kanjija volt:

 

 

Ezt követte a „tudatom akár az őszi hold” (吾心似秋月) zen idézete 150×60 cm-es méretben:

És végül az előzővel azonos méretben a „fenyő ezer éve zöld” (松樹千年翠):


(További képek itt elérhetőek)

***

2012. szeptember 29-én került megrendezésre a Küzdősport Gála a SYMA csarnokban Budapesten, ahol a K1, karate és jujitsu „harcosok” mérték össze erejüket egymással, látványos műsor keretében kung-fu, shotokan és kyokushinkai karate bemutatók, igazi küzdősport csemegék várták az odalátogatókat. Egy ilyen szabású rendezvény keretein belül igazán megtisztelő volt megjelenni és megmutatni a japán kalligráfiát.


***

2012. december 2-án, Győrben a Bonsai Aikido Egyesület vendége lehettem, ahol a zen és a harcművészet, a zen és az aikido, valamint a japán kalligráfia bemutatása volt az előadás témája, amely egy performance-szal zárult.

Győr, japán kalligráfia előadás
Győr, bushin, japán kalligráfia előadás

Videók a bemutatóról:
1) 正勝吾勝 – A legnagyobb győzelem az önmagunkon aratott győzelem

2) 勝早日 – A győzelem napja gyorsan jön el / A gyors győzelem napja

3) 日日初心 – Minden nap kezdő tudat (szellem)

4) 生死一如 – Élet és halál egy (ugyanaz)

***

Sports Shoes | efootwear.eu • Shoes for: men, women and kids • Hanbags and accessories , Giftofvision