Első Momiji Shodokai 第一回紅葉書道会 – után


Az Első Momiji Shodokai reggelén még hűvös napra ébredtünk, azonban délutánra verőfényes napsütés és kellemes, nyárias idő várta a Margit-szigetre látogatókat.

14 órai kezdettel volt meghirdetve az őszi japán kalligráfia találkozó, amelyre szép számmal érkeztek résztvevők és nézelődők egyaránt.

Volt is miért megtenni a megnyugtató sétát a Nagyrétre, mert négy performance is színesítette az egyébként is csodálatos hangulatot. Elsőként Zopcsák Ferenc, az ELTE shodo körének vezetője készítette el az „őszi árnyék” kalligráfiáját (videóért katt ide):


Azt követően Horváth Janisz tanár úr, a Keleti Nyelvek iskolájának kínai kalligráfia oktatója írta le, hogy „az őszi szél összesepri a leveleket” (videóért katt ide):

Majd jelen sorok írója három kalligráfiával igyekezett kivenni a részét az eseményből. Az első a „sárkány” (龍) 2×1,5 méteres kanjija volt:

 

Utána a „tudatom akár az őszi hold” (吾心似秋月) zen idézete:

Végezetül a „fenyő ezer éve zöld” (松樹千年翠):

A performance-ok sorát végül, de nem utolsó sorban az Umezuki Shokai három fős csapatának bemutatója zárta „az írás öröm/vidámság” japán kalligráfiájával (a videóért katt ide):

A performance-ok befejezte azonban nem jelentette az esemény végét, hiszen ezután kezdődött még a közös gyakorlás. Először egy kis magyarázattal indult:

Majd mindenki ecsetet ragadott és elkészítette saját alkotásait:


Tartalmas délutánt töltöttünk együtt!
Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyien elfogadták a meghívást, eljöttek és átadták magukat a közös kalligráfia gyakorlásnak!


(Még több képért az Első Momiji Shodokairól katt ide)

nike dunk high black leather chair for sale | Air Jordan 1 Bandana Release Date – Air Jordan 1 High OG „Paisley” Releasing Spring 2021