Kakizome után

Kakizome

A Tan Kapuja Buddhista Főiskola adott otthont a 2012-es Kakizome rendezvénynek tegnap, január 7-én. Ez az esemény – talán az első magyarországi hivatalos és nyitott Kakizome rendezvény – különleges alkalom volt számomra. Néhány kép segítségével mesélnék róla.

Alig néhány hónapja, egy hirtelen ötlettől vezérelve, kezdtem el megkeresni kalligráfiával foglalkozókat, mestereket, akik japán- vagy kínai kalligráfia csoportot vezetnek, hogy részt vennének-e egy ilyen találkozón. Két mestert is sikerült elérjek, és ők a tegnapi délutánon rövid előadásokat tartottak a népes hallgatóság előtt. De kezdjük az elejéről!

Nagy Mónika, Hangari Shorakukai japán kalligráfia csoport vezetője
Nagy Mónika, a Hangarii Shorakukai vezetője előadás közben

15 órakor kezdtünk az előadásokkal. A terem zsúfolásig megtelt, a tekintetek az előadókra tapadtak, sercegtek a tollak csendesen a jegyzetfüzetek papírján.

Horváth Janisz, kínai kalligráfia mester
Horváth Janisz, a kínai kalligráfia mestere előadás közben

Megismerkedhettünk a japán kalligráfia igazi, hagyományos gyakorlási módjával, a kínai eredettel, majd a Kakizome történetével.

Gáncs Nikolasz, a japán kalligráfia oktatója, Kakizome előadás közben
Előadás közben: a Kakizome történetéről


A népes hallgatóság

Japán babák
Eredeti japán babák díszítették az eseményt

Az előadások után jöhetett az írás! A csoport lelkesen előkészült, ki-ki a maga kis készletét elővette, aki először fogott ecsetet, bérelt egyet, majd kezdődhetett a közös munka.





Folyt a munka

Akinek nem volt ötlete, kérdezett, akinek volt ötlete, mintát is kérhetett, és ha néha szinte vállat válnak vetve, közös tusból írva, egymás papírjára térdelve is, a vidám társaság elmélyülten dolgozott. Olyan volt, mint egy valóra vált álom!



Kakizome csoportképek („ha kell egy csapat”)

Aki elkészült a munkájával, teázgatott, beszélgetett. Már az este is ránk köszöntött, amikor összepakoltunk, és szétszéledtünk, integetések, mosolyok és ígéretek közt: találkozunk áprilisban, a Szakura virágzáskor a Füvészkertben, találkozunk biztosan jövőre is!

És itt a Kakizome eseményen elhangzott előadás anyaga: a Kakizome története!

(És máris egy rövid írás, amely már tegnap este megjelent az eseményről: Susannicon. Köszönet érte!)

Nike air jordan Sneakers | Nike Shoes, Sneakers & Accessories