Székesfehérvár és előadás

Nem túl sűrűn fordul elő, hogy Budapesten kívül is előadást tarthatok, de most a következő hónapban két helyre is kaptam meghívást. Így lehet szerencsém ahhoz a kellemesnek ígérkező programhoz is, hogy március 18-án, vasárnap, 16-19 óra között, Székesfehérváron a Kossuth utcában, a Szelence Teaházban előadást tarthatok a kolostori életről, Japánról és nem utolsó sorban a japán kalligráfiáról.

Az előadás különlegesnek és egyedinek ígérkezik. A történet ott kezdődik majd, hogy milyen is az élet egy zen kolostorban Japánban, ami nyilván néhány szubjektív élmény kíséretében kerül terítékre, és aztán ez a történet finom átmenetet képez majd a zen és a kalligráfia művészetén keresztül a japán kalligráfiára. A kissé kötetlen, beszélgetősnek tervezett előadás közben a kolostorról és az ottani életről vetítést tekinthetnek meg az érdeklődők, hogy végül aztán egy rögtönzött kis kalligráfia bemutatóval záródjon az esemény, amelynek keretében a vállalkozóbb kedvűek maguk is kipróbálhatják az ecsetformgatás ezen művészetét. (Ám ne rohanjunk teljesen előre, legyen kicsit meglepetés is a délután.)

A japán kalligráfia önmagában is csodálatos, magával ragadó, különleges esztékikájával elvarázsolja a nézőt, mégha nem is érti minden szavát, akkor is. De ezutóbbi miatt sem kell aggódni ezalkalommal!

 

Remélem minél többen összejövünk ezen a szép tavaszi vasárnapon
a Szelence Teaházban és együtt ünnepeljük a teakóstolóval egybekötött kis japán napot!

Buy Kicks | Nike