Videozzunk zen kalligráfiákkal

Igen régen volt, amikor videot készítettünk, majd elérhetővé tettük mindenki számára a youtube oldalán. Akkor egy demonstráció alkalmával vettük fel a kissako (igyál egy csésze teát) elkészítését. Most két kalligráfiát írtam le, és vettük videora ezeket a folyamatokat.

Az első így hangzik: tairo kinpū (躰露金風), vagyis az arany szél tökéletesen megnyilvánul.

Manifest completely, the golden wind 躰露金風 Az arany szél tökéletesen megnyilvánul

Ez a mondat a Kék szikla gyűjteményből vagyis a Hekiganroku (碧巌録) című műből való. A történet teljes egészében pedig így hangzik:
Egy szerzetes megkérdezte Unmon Bunne mestert: “Mit történik, amikor a fák kiszáradnak és minden levél lehull?”
Unmon gondolkodás nélkül felelte: “az arany szél tökéletesen megnyilvánul”

A másik kalligráfián lévő szöveget már kicsit nehezebb lefordítani. Így hangzik: kumo sen sen, mizu man man (雲冉冉水漫漫) vagyis a felhők a széllel tovaúsznak, a víz teljesen határtalan.

Clouds waft along, water brims boundless 雲冉冉水漫漫

Ez a sor arról mesél, hogy még a súlyosnak látszó felhők is feltűnnek, majd tovaúsznak és eltűnnek, egyik a másik után, vég nélkül. A vizük pedig tükrözi az egész univerzumot, vég nélkül. Ha pedig a tudatunk képes eggyéválni ezekkel, ha képes közvetlenül az áramló felhőkké vagy a víz mozgásává válni, akkor megvalósul az a tudat, ahol már nincsen semmi félelem. Ha bármi be kell, hogy fejeződjön, kérdés nélkül válaszolunk. Ez nem más, mint elfelejteni teljesen az egonkat, teljesen alábukni önmagunkba, egészen az életenergiánkig és folytatni mindezt akár ébren legyünk, akár aludjunk. Ha egyetlen ember is képes erre, a világ visszatér az életbe és újjászületik.

0 0 vote
Article Rating