A Kék Szikla Gyűjtemény (Hekiganroku 碧巌録) első esete,
és A Nyugalom Könyvének (Shōyōroku 従容錄) második esete őrzi
Wu császár és Daruma (Bódhidharma) találkozásának történetét.
Vu-ti császár [Liang-dinasztia, uralk. 502-549] kihallgatásra rendelte Bódhidharmát:
– Lám, építtettem számtalan templomot, másoltattam számtalan szútrát, gondoskodtam számtalan szerzetesről – hivalkodott a császár. – Milyen érdemeket szereztem?
– Semmilyet – mondta Bódhidharma.
– Mi szent hát?
– Minden üres, nem szent.
– Akkor ki áll itt előttem?
– Azt nem tudni.
(Forrás: Terebess Gábor: Folyik a híd)
Vu császár Bódhidharmát kérdezi
Engo előszava:
A hegy fölött a füst tűzre utal, egy szarv a kerítés mögött ökröt jelent. Elég egyetlen sarok és a másik hármat is megragadod, elég egyetlen pillantás és a legkisebb különbséget is észreveszed. De ez a gyorsaság csak csuhás szerzetesek között ennyire megszokott. Ha már megállítottad a téves tudatfolyamatokat, kerülhetsz bármilyen helyzetbe, a tökéletes szabadságot fogod élvezni, úgy szerencsétlenségben mint jómódban, adásban és vevésben. Most mondd! Hogy fog az ilyen ember a valóságban viselkedni? Lásd Szecsó alábbi szövevényét!
Főtéma:
A Liang dinasztia Vu császára kérdezte meg Bódhidharmától:
– Mi a szent tanítás legfontosabb lényege?
– Az üresség. De az nem szentség – válaszolta Bódhidharma .
– Ki az, aki itt áll előttem? – kérdezte a császár .
– Nem a tudás! – felelte Bódhidharma .
A császár nem fogta fel a szavak értelmét. Bódhidharma pedig átkelt a folyón, és Vei országába ment.
A császár később elmesélte a történteket Sikónak, aki ekkor a következőt kérdezte:
– Tudod-e, hogy valójában ki ez az ember?
– Nem a tudás – válaszolta a császár.
– Ő Kannon bódhiszattva, aki Buddha Szívének Pecsétjét viseli – mondta Sikó .
A császár mélységesen bánta a dolgot, és küldeni akart valakit Bódhidharmáért, de Sikó így szólt:
– Felesleges bárkit is érte küldened. Még akkor sem jönne vissza, ha mindenkit érte küldenél.
Szecsó verse:
Mi a szent tanítás? – Üresség.
De mi a titok ebben?
Majd újra a kérdés: Ki áll itt előttem? –
Nem a tudás!
Elkerülhetetlen, hogy tövisek és tüskebokrok nőjenek fel.
S ő titokban, éjjel átment a folyón.
Nincs ember, aki képes lenne visszahozni.
De még most is, annyi év után
Bódhidharma tölti be elmédet – hiába.
De állj róla gondolkozás,
egy lágy szellő áthatja a világegyetemet!
A mester körülnéz:
Ott van-e a pátriárka?
Ha igen, hozd csak ide hozzám!
Megmoshatja a lábamat.
(Forrás: Dobosy Antal: Zen szöveggyűjtemény)
Ez a történet több mahájána (mahāyāna, jp. daijōbukkyō大乗仏教) buddhista tanítást is felidéz, ha természetesen nem is mindet. Azért választottuk bevezetésnek a mahájának buddhizmus témakörébe, hogy így a zen buddhizmus szemszögéből tudjunk rátekinteni azokra a változásokra, ami a buddhizmust a nyugati időszámítás kezdete körüli évszázadokban érte.
A korai buddhizmus egyik kulcsfontosságú tanítása a világi követők számára az az elképzelés, miszerint a jó cselekedetekkel szerzett érdemek segíti a gyakorlót a jó karma felhalmozásában, jó újjászületésben, így a megvilágosodás és nirvána (nirvāṇa, jp. nehan 涅槃) elérésében. A Tan terjedésének segítése, a kolostorok, a szerzetesek támogatása, mind-mind érdemnek számított. Meglepődhetett hát Wu császár, amikor Daruma azt válaszolta neki, hogy mindazokkal a támogatásokkal, amiket adott semmiféle érdemet nem szerzett. Megérthetjük a császár kérdését, hiszen ki ne lenne, aki ne esne abba a csapdába, hogy elvárja, hogy eredményeit tiszteletben tartsák. Gondoljunk bátran csak arra a területre, ahol már rengeteg tapasztalatot és szakértelmet szereztünk. Hát nem várjuk el, hogy tiszteljenek, vagy legalább elismerjenek minket azért, amit elértünk?
Hasonlóan erőteljes meglepetést okoz Daruma azon kijelentése is, hogy semmi sem szent.
Fontos megjegyezni ezen a ponton, hogy a zen kōanok nem az általában vett buddhista tanítások, sőt sokszor, ha szó szerint értelmezzük őket, akkor szöges ellentétben vannak a buddhizmus tanításaival. Azonban nagyon fontos, hogy a kōanokkal való gyakorlás olyan igazságokat tár fel a számunkra, amelyek segítségként szolgálnak a hétköznapi életünkhöz is. Daruma válasza, miszerint nincsen szentség, egy végső valóságra, a végső igazságra mutat rá.
További kérdésként merülhet fel, hogy mi az az üresség, amiről Daruma beszél. A Szív szútra kapcsán már sokat beszéltünk róla (itt elolvasható a hozzá tartozó részletesebb jegyzet is), de nem lehet eleget szólni erről a mahájána buddhizmus egésze számára központi fogalomról. A hétköznapi beszélgetéseink során az üresség, az üres, mindig valamihez viszonyítva merül fel. Azonban a buddhizmusban megjelenő üresség nem csupán egy fogalom, amit így vagy úgy meg lehet magyarázni, hanem legfőképpen egy mindent átható élmény. Amikor megtapasztaljuk az ürességet, akkor megtapasztaljuk a szabadságot is.
A császár kérdése magában hordozza a kettősséget, a jó és rossz, helyes és helytelen elképzelését, a duális gondolkodás problémáját. A buddhizmus tanítása szerint ez a duális gondolkodás oka annak, hogy szenvedünk. A mahájána buddhizmusban a duális gondolkodás, valamint az érzékelésünk jellegzetességeinek feltárása egyebek mellett a „két igaság” tanításában jelenik meg, ahol megkülönböztetésre kerül a hétköznapi- (konvencionális tudás, konvencionális igazság, szanszkrit saṃvṛti-satya) és végső igazság (legfőbb igazság, végső valóság, szanszkrit paramārtha-satya). Ez a gondolat madhyamaka irányzat egyik központi tanítása. (A madhyamaka iskolát úgy is nevezik, hogy śūnyavāda, ami a másik központi tanítására, az üresség tanításra utal.)
A császár udvarában élő Sikó Darumát Kannon bodhiszattvának nevezi. Kannon bodhiszattváról már szintén beszélgettünk korábban, most magáról a mahájána jellegzetes alakjáról, a bodhiszattváról ejtenénk még pár szót a korábban elhangzottakat kiegészítve. Korábban már említettük, hogy a boddhiszattva nagy erénye az együttérzés, valamint a jóság, az öröm és az egyhegyűség. A boddhiszattva (bosatsu 菩薩) olyan személy, aki fogadalmat tesz a megvilágosodás (bodai) megvalósítására és az érző lények megmentésére. Olyan módon törekszik a legmagasabb megvilágosodás és a buddhaság elérésére, hogy az minden érző lényt szolgálja. Miközben tökéletesíti saját magát mások hasznára tevékenykedik.
Agócs Tamás a Gyémánt áttörés (A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Budapest, 2000.) című könyvében a bodhiszattva szót tökélyharcosnak fordítja. Így ír: „A tökéletes (teljes és végleges) megvilágosodásra elszánt, hősies lelkületű lény.” Emellett Har Dayal 1932-ben Delhiben, a Motilal Banarsidas gondozásában megjelent The Bodhisattva in Buddhist Sanskrit Literature című könyvére hivatkozva elmondja, hogy a bodhiszattva szó etimológiáját tekintve a bodhi, mint megvilágosodás és sattva, mint lény értelmezhető, azonban a sattva ebben a szövegkörnyezetben nem közönséges lényre utal. Szinte bizonyosra vehető, hogy a sattva szó itt a védikus satvan, vagyis hős, harcos, erős, bátor emberre mutat rá. A bodhiszattva így egy megvilágosodásra törekvő harcos alakját ölti magára, aki egyrészt a megismerést (ti. a megvilágosodást), másrészt az együttérzést (ti. a lények felé fordulást) gyakorolja.