Japán kalligráfia

Kívül-belül zen 2. – Miért éppen a tudat?

Bevezetés

A tudatunk úgy működik, hogy a dolgokat (ti. eseményeket, személyeket, helyzeteket, de még tárgyakat is) olyannak látjuk, amilyen előképzeteket táplálunk irántuk. Az életünk során szerzett tapasztalataink alapján, mondhatjuk úgy, hogy különböző skatulyába tesszük a dolgokat aszerint, hogy mik vonzanak minket, vagy mik taszítanak. Így minden besorolódik valamilyen kategóriába. A dolgok ezzel szemben valójában nem jók, nem rosszak, nem kellemesek és nem kellemetlenek. A dolgok olyanok, amilyenek. Mi érzékeljük, értelmezzük őket a jó-rossz, kellemes-kellemetlen duális felosztás alapján. Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint amikor utólag egy kellemetlen eseményről már úgy érezzük, hogy szerencsés a megtörténte. A tudatunk az elképzeléseink alapján érzékel és értelmez mindent. 

A Mumonkan 29. kōanja így ír[1]:
A szél lobogtatta a templomi zászlót. Két szerzetes elkezdett vitatkozni rajta. Az egyik azt állította, hogy a zászló mozog, a másik azt, hogy a szél mozog. Hosszan vitatkoztak, de nem tudtak megegyezésre jutni.
A Hatodik Pátriárka a következőket mondta nekik:
– Nem a szél az, ami mozog, nem a zászló az, ami mozog. A ti tudatotok az, ami mozog.
A két szerzetes megszégyenült.

A zen tanításokban – talán a többi buddhista iskola tanításaihoz képest is erőteljesebben – az egyik központi elem a tudattal való foglalatoskodás, a tudat működésének megfigyelése.

A legelső Jizō[2]
Sakawa Koresada, az Uesugi család közvetlen kíséretének egyik tagja belépett a Kenchōji[3] főcsarnokába, és az Ezer Alakú Jizōhoz imádkozott. Ezután a csarnokot felügyelő szerzeteshez fordult:
– Az Ezer Alak közül melyik Jizō legelső alakja?
A szerzetes így felelt:
– Az előttem álló lelkében ezernyi gondolat és tízezernyi képzet lakik. Ezek közül melyik a legelső?
A szamuráj nem válaszolt. A szerzetes így folytatta:
– Jizō ezer alakja közül a legelső a Buddha úr, aki mindig ezt az ezer alakot használja.
A harcos megkérdezte:
– Ki ez a Buddha úr?
A szerzetes hirtelen megragadta a szamurájt és megcsavarta az orrát. A szamuráj abban a pillanatban megvilágosodott.

A zen tanítások szerint az eredeti tudatunk túl van minden időbeliségen, a pillanatban érinthető meg, eredeti természetünk megtapasztalása közvetlen átéléssel érhető el, nem lehetséges gondolkodási sémák, vagy előre kiszámított lépések keretei közé szorítani.

A tiszta tudat, a gondolatoktól való mentesség, a mozdulatlan elme és a nem-tudat

A „tiszta tudat” és a „gondolatoktól való mentesség” gyakran megjelenő buddhista terminológia, amely nem csak zen sajátosság. Sok esetben hallani és olvasni lehet, hogy a zazen célja ezen „állapotok” elérése, valamint a kenshō (見性) vagy satori (悟り), tehát a megvilágosodás beteljesítése. Ezért érdemes ezt a két fogalmat kicsit tisztázni.

A tiszta tudat nem úgy tiszta, hogy üres. Gondolatok vannak benne. Még csak az sem lényeges, hogy ezek a gondolatok jók vagy rosszak. A lényeges, hogy a gondolatok olyanok, amilyenek, felmerülnek és elmúlnak. Tisztaságuk lényege abban rejlik, hogy nem fűzünk hozzájuk újabb és újabb, másodlagos vagy harmadlagos gondolatokat.

A gondolatoktól mentesség hasonlóan ragadható meg. A gondolatok szükségesek. A fontos az, hogy ne ragadjon le a tudat, ne ragaszkodjon semmihez, hanem szabadon áramoljon, mivel „ébernek, mégis gondolatoktól mentesnek kell lenni”, „véget kell vetni az elme ide-oda csapongásának”. Így aztán azt mondhatjuk, hogy a gondolatokat sem elfojtani, sem megtartani, sem befolyásolni nem igyekszünk. Takuan Sōhō (沢庵 宗彭 1573-1645) ezt az elmét hívja mozdulatlan elmének vagy „korlátaitól megszabadított elmének” (erről ír a Fudōchi Shinmyōroku, 不動智神妙録 című szövegében, amelyet Yagyū Munenori-nak (柳生 宗矩 1571 -1646) a híres kardvívó mesternek írt). Ez az elme nem ragad le semminél. Mindent visszatükröz, ami elé kerül, ami felbukkan, nem időzik el sehol, magabiztos és stabil. Takuan Sōhō ebben foglalja össze a zazen lényegét is, és ezzel tanítja, hogy a kardvívónak milyen tudatállapotot kell elérjen. A mozdulatlan elme olyan, aminek „nincsen formája, tehát tulajdonképpen nem elme”. Amikor a tudat nem tapad semmihez, a tiszta tudat megjelenik. Ugyanis, ha a tudat megáll, vagyis megragad valamiben, akkor nem tud szabadon áramlani. A harcművészetben ez azt jelenti, hogy megragad például az ellenfél mozdulatán, kardján, testtartásán, vagy éppen a saját kardunkon, testtartásunkon, egy pillanaton, és levágnak. Általánosabban fogalmazva, amikor a tudat megáll különféle vélekedéseken akárcsak a zennel vagy a buddhizmussal kapcsolatban is, akkor különféle mozgások keletkeznek benne, amikor ezek a vélekedések megállnak, akkor a tudat mozdulatlanná válik, így szabadon mozoghat, szabadon reagálhat bármire. Takuan Sōhō ezt a következő példával illusztrálja:

Ha egy fa előtt állsz, és felnézel az egyik vörös levélre, nem fogod látni a többi levelet. Mikor a szem nem egyetlen levélre néz, és úgy állsz a fa előtt, hogy semmi sincs a tudatodban, az összes levelet korlátlanul láthatod. De ha egyetlen levél lefoglalja a szemet, akkor olyan, mintha a többi ott sem lenne.

Ezt a tanítást jól példázza a Hátsó gondolatok címet viselő zen történet is[4]:
Egyszer egy világi tanítvány így szólt a japán Bankei mesterhez:
– Nagyra becsülöm a meg-nem-születetőről szóló tanítását, azonban a megszokás hatalmánál fogva hátsó gondolatok merülnek fel bennem, s gátolnak meg abban, hogy tökéletesen összhangba kerüljek a meg-nem-születettel. Hogyan bízhatnék benne teljesen?
Bankei így felelt:
– Ha megpróbálja megfékezni hátsó gondolatait, akkor a megfékező és a megfékezett tudat különválik, s nem leli meg a nyugalmat. Tehát az lenne a legjobb, ha belátná, hogy valójában nincsenek hátsó gondolatok. Ezek a gondolatok a karma révén a látottakon és a hallottakon keresztül megjelennek és eltűnnek, de lényegtelenek. Száműzni a megjelenő gondolatokat olyan, mintha vérrel mosnák le vért. Mivel vérrel mosakodtunk, tisztátalanok maradtunk, még ha a korábbi vér el is tűnt – ha ezt így folytatjuk, a tisztátalanság sosem szűnik meg. Ez abból fakad, hogy nem látjuk a tudat meg-nem-született, el-nem-tünő és meg-nem-zavart természetét. Ha a hátsó gondolatokat valóságosnak hisszük, akkor folyton körbe járunk a születés és halál kerekén. Be kell látnia, hogy az ilyen gondolatok csak átmeneti képződmények, s nem szükséges megtartani vagy elutasítani azokat. Hagyja megjelenni és eltűnni őket. Olyan ez, mint a tükörben megjelenő kép. A tükör tiszta, és mindent visszatükröz, ami megjelenik előtte, mégsem marad benne egyetlen kép sem. A Buddha tudat tízezerszer tisztább a tükörnél, és elmondhatatlanul csodálatos. Világosságában minden ilyen gondolat nyomtalanul eltűnik. Ha belátja ezt a tanítást, akkor akármilyen erősen jelennek meg az ilyen gondolatok, nem árthatnak önnek.

A nem-tudat (mushin 無心) fogalma a fentebb leírtakkal összhangban értelmezhető. A „nem-tudat” egy tudatállapot, amikor a tudat nincsen hozzátapadva egy gondolathoz, vagy egy érzelemhez, ezért mindenre nyitott. D. T. Suzuki úgy fogalmazott a „mushin” esetében, hogy „kötődésektől mentes elme”. Az a víz, ami folyamatosan folyik tovább, nem poshad meg. A tudatunknak pontosan ilyennek kell lennie, nem ragaszkodni, nem megállni sehol és akkor nem szennyeződik be.

Zen és a művészetek

A zen buddhizmus, megerősödését követően, a kultúra fenntartójává és terjesztőjévé vált, áthatotta a japán kultúra szinte minden területét, amely hatás a mai napig érezhető. Amikor a zen és a művészetek kapcsolatáról beszélünk, akkor az Út (dō 道) fogalma kerül a középpontba, az Út, mint a gyakorlás útja. A harcművészet elnevezése a harcos, vagy a harc útja, vagyis budō (武道). A kalligráfia shodō (書道), az írás útja. A teaszertartás gyakorlása a sadō/chadō (茶道), vagyis a tea útja. A virágkötészet a virág útja, japánul kadō (華道), és így tovább. Ez mindenképpen rávilágít arra a látásmódra, ahogyan a gyakorló az adott művészethez viszonyul. A zen művészetek gyakorlásának lényeges eleme, hogy az egyrészt a technika gyakorlásából, fogalmazhatunk úgy, hogy a formából, valamint – Takuan Sōhō szavaival élve – az alapelv gyakorlásából, vagy másképpen fogalmazva a szellem edzéséből áll. Előbbi a kardvívás (kendō 剣道), vagy éppen az íjászat (kyūdō 弓道) szemszögéből nézve például a helyes testtartás, illetve a kard, vagy az íj használatának elsajátításából áll, utóbbi minden esetben a tudattal való foglalatoskodás. Technika nélkül, fizikai felkészültség nélkül semmi esély sincsen a győzelemre, de végül a tudat, a szellem lesz az, ami mindig képes a biztos győzelemre. Az így gyakorolt művészetet nem lehet csak félgőzzel csinálni, teljes odaadásra van hozzá szükségünk, mindent bele kell adnunk, nem maradhat ki egy cseppnyi energiánk sem. Ez nemcsak a harcművészetekre, hanem ugyanígy a kalligráfia, a teaszertartás, vagy éppen a virágkötészet művészetére, sőt magának a zennek a gyakorlására is igaz. Taisen Deshimaru (弟子丸 泰仙 1914-1982) nyomán megfogalmazhatjuk úgy a gyakorlást, mint az energiának az összpontosítását. A zen hangsúlya ott érhető tetten a művészetekben amikor ráébredünk, hogy a tudat ébersége nélkül az elsajátított technikák nem hoznak eredményt. A zen által áthatott művészetek mind a teljes egység elérését tűzik ki célul. Az egység a jelen pillanat megragadása, az itt és most teljes átélése. A tudat éberségének és intuíciójának csatornáján keresztül kell megmutatkoznia a testi feszességnek és a technikai tudásnak. A tudat „üres” lesz, mozdulatlan, rés nélküli. Takuan mester ezt úgy fogalmazza meg, hogy „időköz, amibe egy hajszálat sem lehet helyezni”. Taisen Deshimaru felhívja a figyelmet arra a budōval kapcsolatban, hogy aki rendszeresen gyakorol zazent, az öntudatlanul, természetesen és automatikusan tudni fogja a budō titkát. Tanítása szerint a budō három alappillére: a technika (waza 技), az aktivitás (ami a ki 気, az energia, amit a lélegzet erősít meg), és a tudat (shin 心). Ugyanezt látjuk minden zen művészetben. A tudat állapota tükröződik minden tettünkben, éppen ezért a tudat „edzése” elengedhetetlen a művészetünk gyakorlásához.

---

[1] Forrás: Dobosy Antal 2005, Zen szöveggyűjtemény. Budapest

[2] Forrás: Trevor Leggett 1985, The Warrior Kōans. Early Zen in Japan. Arkana, London, England

[3] Rinzai kolostor, Kamakura öt nagy kolostorának egyike

[4] Forrás: Szigeti György 1999. Buddha tudat. Zen buddhista tanítások. Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, Budapest