Sziklák és vizek workshop riport

Minden évben ősszel és tavasszal rendezzük meg a sumi-e workshopokat. Első témánk a bambusz volt, amelyet a virágok (szilva, cseresznye, orchidea) követett és idén ősszel előszőr a sziklák és vizek következtek. Az egy napos workshop alkalmával mindenki megismerkedhetett a sziklák, hegyek és vizek kínai és japán hagyomány szerinti ábrázolásmódjaival, valamint japán stílusú megfestésükkel.



A rövid elméleti bevezetőt követően a technikai kérdésekkel foglalkoztunk, amelynek során az ecsetkezelés, tushasználat, illetve a formai kívánalmaknak való megfelelés került a középpontba. Az alapok gyakorlása után a teljes képek megalkotása következett.



A délután témájaként a vizek, felhők kerültek a középpontba, már kombinálva ezeket a sziklák, hegyek különféle formáival.


A vízesések, folyók tanulmányozása mellett nem maradhatott el a Fuji csodás formájának megismerése és festési technikáinak elsajátítása sem.

Bár a workshopon nem használtunk színeket és a fekete tus játékát hagytuk érvényesülni a papíron, a délutáni rövid és pihentető elméleti rész során kitértünk tusfestészethez kapcsolódó színelméleti kérdések megbeszélésére is.

A workshop résztvevőinek nagy részével már egy-másfél éve rendszeresen találkozunk és közösen bővítjük a tudásunkat. Mint minden eddigi alkalommal, úgy most is nagyon jó hangulatban folyt a műhelymunka, amint azt a megkapó és hangulatos képek is mutatják.

A következő őszi témánk a bambusz lesz! Mindenkit szeretettel várunk!

Running sneakers | Women’s Nike Air Jordan 1 trainers – Latest Releases , Ijmedph