„Kalligráfia show”

2013. április 6-án került megrendezésre a Japán tavasz rendezvénysorozat Japán napja az Allee Bevásárló Központban Budapesten. A japán kalligráfia 15-17 óra között kapott helyet a programban.



Délután 3-kor kezdődött a japán kalligráfia performance, amely aztán egy közel 1 órásra sikerült, beszélgetéssel fűszerezett bemutató lett.



Az első részben 5 nagy téma volt látható, amelyek 8 oszlopban készültek el. Sorrendben a következők voltak (a szövegre kattintva a videók is megtekinthetőek a készülésről):
Nap Arcú Buddha, Hold Arcú Buddha
Szél, liget, tűz, hegy
Tigris és Sárkány
– Szív szútra mantrája (1. rész és 2. rész)
A tavasz színei sem nem túlzóak, sem nem halványak / A virágzó ágak természetüktől fogva rövidek vagy hosszúak





Az első rész után rövid szünet következett, amelynek során a kedves érdeklődők megtudhatták, hogy mi is került leírásra, és mi következik.
A második rész két hatalmas méretű kalligráfiának adott teret. Az első két hatalmas, piros kanjival, a „szilvavirággal” indult, majd Ryōkan Taigu (良寛大愚, 1758–1831) zen mester haikuja került rá, amely így hangzik:
Ha ma kinyílik
Holnap már lehull majd a
Szilva virága

(Katt a videóért)



Az utolsó nagy méretű kalligráfia a „Repülő sárkány, táncoló főnix”  vagy „Sárkány röpte, főnix tánca” négy hatalmas méretű kanjiját ábrázolta.

(Katt a videóért)

A kalligráfia performance-ot követően megannyi érdeklődő kérdésre válaszolhattunk, és a bátor jelentkezők ki is próbálhatták a japán kalligráfia művészetét!
Szerencsére rengeteg embert érdekelt nem csak a a performance, hanem a japán kalligráfia kipróbálása is, így hatalmas örömünkre ketten is alig bírtuk, hogy mindenkinek tudjunk segíteni.


Nagyon köszönjük a sok kérdést, a figyelmet és a közös gyakorlást mindenkinek!

latest Running | Nike SB x Parra ‘USA Federation Kit’ Coveralls – nike roshe price philippines india and country , Beitjalapharma