Miyamoto Musashi (Niten) (1584-1645) 宮本 武蔵
|
Musashi ecsetkezelését, valamint a kalligráfia terén mutatott tehetségét, jól szemlélteti a Csata szelleme nagy írásjegyekkel kezdődő műve, amely annak ellenére, hogy sok műve fennmaradt, mégis a legismertebb. Az első két nagy írásjegyet, a 戦 sen, vagyis csata és a 氣ki, vagyis szellem nagy írásjegyei éppen abban a bátor, erőteljes és határozott stílusban készült, amelyre számítanánk egy olyan mestertől, mint Musashi. Az utána következő kisebb szöveg egy verspár első sora, amely a kínai Po Chutól (japán nevén Hakurakuten) származik, és amely egészében így szól: A hideg sodrás tartja a holdat, tiszta, akár a tükör, A „sen ki” írásjegyei a mozgás és nyugalom ellentétének egyensúlyával bírnak, míg a verssor kötetlen áramlással fejezi be a művet. Nem is véletlen egy ilyen tartalmú szöveg választása, hiszen a harcos elméjének pont olyannak kell legyen, mint a víz. Nem szabad ragaszkodjon semmihez, és tükröznie kell ellenfele cselekedeteit, szándékait és szellemét. Ha valaki eléri ezt az állapotot, akkor eléri a tudat tisztaságát, amely a zen tanítások egyik lényeges része, és Az öt gyűrű könyvének utolsó fejezetében is megtalálható. Azonban a versválasztás nem csupán ezt mutatja, hanem azt a műveltséget is, amelynek Musashi a birtokában volt.
|