2. Hanami Shodōkai – idén is irány a Füvészkert

Hanami - sakura -szakura - japán kalligráfia

Mára már elmondhatjuk, hogy a Szakura ünnep a Füvészkertben hagyományosan a japán kalligráfia ünneplésévé is válik.
Immáron harmadik évben költözünk ki két teljes napra a csodálatos japán cseresznyefa alá, hogy a tavasz kezdetét, a szépséget, a születést és egyben a mulandóságot ünnepeljük. Idén azonban nem csak a japán kalligráfia iránt érdeklődők élvezhetik ki a csodálatos helyszínen tartott előadásokat, hanem a japán tusfestészet felé fordulók is!

A Szakura ünnep minden évben két hétvégét foglal magában, és idén úgy gondoltuk, hogy kihasználjuk mi is ezt a lehetőséget és kicsit tovább színesítjük az egyébként is programokban gazdag időszakot – nem mintha pusztán a kert tavaszi virágba borulása ne lenne éppen elég szép és érdekes!
Az első hétvégén, április 6-án és 7-én két-két órában a tusfestészeté lesz a főszerep. Szakuravirágok, szilvavirágok és bambuszok bontakoznak majd ki a papír fehérségéből. Aki kedvet kap, maga is elmélyülhet kicsit ebben az alkotásban. Reméljük jó időnk lesz és mindezt a kertben tehetjük meg!
A második hétvégén, április 13-án és 14-én a japán kalligráfia veszi át a stafétabotot, hogy ismét két teljes napon át előadások, kipróbálási lehetőség és a 2. Hanami Shodōkai keretei belül újra várja a kedves érdeklődőket. Ráadásul idén egy performance-szal is készülünk a Hanami Shodōkai keretei belül a tavasz tiszteletére, amely élő shakuhachi zenei aláfestéssel fog zajlani! Kár lenne kihagyni, mi is nagyon várjuk!

A programok a következők lesznek:

Sumi-e workshopok két órában április 6-7-én:

2013. április 6-án, szombaton
11-13 óráig sumi-e előadás és oktatás
(bambuszfestés, sakura és szilvavirágok festése kipróbálással, eszközbérléssel)
2013. április 7-én, vasárnap
14-16 óráig sumi-e előadás és oktatás
(bambuszfestés, sakura és szilvavirágok festése kipróbálással, eszközbérléssel)
 

Kalligráfia előadások, kipróbálási lehetőség két napon át:

2013. április 13., szombat
10.30-12.00 óra között japán kalligráfia előadás, kipróbálás
12.30-13.30 óra között japán kalligráfia előadás, kipróbálás
14.00 órától 2. Hanami Shodōkai kalligráfia összejövetel 第二回花見書道会
     14.15-14.30 között performance
                   – japán kalligráfia és tuskép festés élő bemutató shakuhachi zenei aláfestéssel
                   (A performance szinopszisa: Még szinte a tél vas fogának harapásai között, a szilvafa rügyre fakad és virágba borul. Itt a tavasz! A shakuhachi lágy dallamaira a szemünk előtt bontakozik ki a szilvafa virágba borulása, amelyet egy haiku kalligráfia díszít a végére, hogy az ecset és a tus, a hangok és a dallamok egyszerre ragyogjanak fel, mint a tavaszi reggel napsugarai.)
Tuskép és kalligráfia: Gáncs Nikolasz és Simon Judit
Shakuhachi: Kenéz László
     14.30-16.30 óra között közös kalligráfia gyakorlás a Hanami Shodōkai résztvevőinek eszköz bérlési lehetőséggel és mintákkal
2013. április 14., vasárnap
10.30-12.30 óra között japán kalligráfia előadás, kipróbálás
12.45-14.45 óra között japán kalligráfia előadás, kipróbálás
15.00-17.00 óra között japán kalligráfia előadás, kipróbálás

szilvavirág

Mindenkit szeretettel várunk!

Sports News | nike flex rn 2018 white house calendar Release Date Info , Gov