Budai Művészház – művészeti tábor és japán kalligráfia oktatás

Idén (is) három alkalommal kerül megrendezésre az egy hetes művészeti oktatás, tábor a Budai Művészházban az Avar Rajziskola és a Budai Művészház közös szervezésében. Ebben az évben meghívást kapott a japán kalligráfia, mint vendég téma, hogy a fiatalok a Nyári Képzőművész Tábor keretein belül azzal is megismerkedhessenek. A tábor júniusban és júliusban egyaránt látogatható, a következő alkalommal július 21-25. között .

A táborban 9-17 óra között a fiatalok számos, a grafikában és a festészetben használatos eszközzel ismerkedhetnek meg, amelyek használatát különféle témák elkészítésének segítségével sajátíthatják el. A műtermi és a természetbeli alkotási folyamatok során  elmélyedhetnek a művészeti látásmód és a technikai ismeretek megszerzésében.

Ennek az alkotói folyamatnak a részeként 2014. június 26-án délután a japán kalligráfiával ismerkedhettek meg a résztvevők. A közös gyakorlást egy rövid bemutató előzte meg, amelynek során beszélgettünk az egyes eszközökről, azok működéséről, valamint a japán kalligráfia gyakorlásának szabályairól is.

Miután megbeszéltük a helyes testtartást, a szabadon választható minták közül mindenki magához vett egyet, hogy annak segítségével küzdjön meg a gyakorlati kihívásokkal.


A közös tanulás rendkívül kellemes volt, sok vidámsággal és elmélyült próbálkozásokkal. Remélem, hogy a következő táborban is sokakkal találkozhatunk, hogy együtt töltsünk néhány órát!

Giftofvision – Sneakers search engine | Mens Footwear