Két nap bambuszfestés

Áprilisban ezúttal bambuszfestés workshopot tartottunk. A virágfestéshez hasonlóan megtelt a kis terem, ahol minden alkalommal gyakorlunk, és két napig szakadatlan és gondos tanulás folyt.

Az első napon változtattunk az eddigi szokásunkhoz képest és a három órás maratoni előadást követően a gyakorlati részt nem az ecsettollal való festéssel kezdtük, hanem rögtön ecseteket és tust ragadtunk.

Később természetesen bárki kipróbálhatta az ecsettollal való bambuszfestést is, de elsősorban a nehezebb feladatokra összpontosítottunk.

Az első napot nagyon szép eredménnyel zártuk.

A második napon már nem sok minden szólt az elméletről. Sokkal inkább újabb, a bambuszfestéshez is elengedhetetlen gyakorlati kérdésekkel foglalkoztunk.


Nagyon szép eredménnyel zárult a két nap. Nem volt olyan, akinek ne érett volna be a rengeteg szár, ág és levél festésének eredménye! Kivétel nélkül remek munkák születtek!

Rendkívüli élmény volt ismét összegyűlni és közösen alkotni! Tanulni és gyakorolni! Nagyon reméljük, hogy mindenki jól érezte magát és máskor is találkozunk még!

Köszönjük minden résztvevőnek azt a rengeteg türelmet és energiát, amit ebbe a csodálatos hétvégébe beleadott!

Sports News | Jordan 1 Retro High OG University Blue (PS) – AQ2664-134