Kyokushinkai diplomák kaisho stílusban

diploma kyokushinkai

Nem ismeretlen, de teljesen új feladatnak számított, hogy danvizsgákhoz és dojo nyitáshoz alkalmas diplomákat készítsek.

Az első feladatot a dan vizsgák mellé ajándékba adott diploma jelentette. Természetesen kaptam már kiadott diplomákat mintának, amelyekből aztán elkészülhetett speciálisan a Global Kyokushin Budōkai saját dan diplomájának japán szövege.

A második feladat a dojo vezetőknek adott külön diploma elkészítése volt.

dojo diploma kyokushinkaikan

Ebben az esetben is kaptam mintát, amelyet követhettem. A szövegezés nehézségét az adta, hogy az eredeti diplomák – nyelvezetüket tekintve – inkább régiesebb formában íródtak, és az értelmezés szempontjából fontos volt, hogy mi kerüljön bele a magyar verzióba is és mi törlődjön vagy éppen cserélődjön ki.

diploma

A minták kaisho stílusban íródtak, amelyet követve készültek el a saját diplomák is. Mindeközben igyekeztem megtartani a formai jellegzetességeket is, így az aláírás résznél gyōsho-t használtam a végső kalligráfia megalkotásához. A kitöltést megkönnyítendő a sorszám és a dátum részt most kihagytuk, – ezek a  szövegek az angol nyelvű oldalon jelennek „csak” meg.

A közös munka eredményeként két, formájában és stílusában egyaránt egységes diploma készült el, amelyek nagy örömömre tetszést arattak!

Best Nike Sneakers | jordan retro 19 boys 5.5 Shadow „Lucky Charms” – Gov