Mindig tanulunk 2.

Természetesen a második órán is sokat tanultam Sugitani senseitől.
Most a sosho írás kialakulásáról és használtáról beszélgettünk hosszabban – egyebek mellett.

 

A sosho írás létrejöttének helyszíne – ha úgy tetszik – a levelezés. A cél pedig az volt, hogy gyorsulhasson az írás. Vannak azonban – ugye – elfogadott és elismert formai egyszerűsödések. Viszont azokon belül mégis szabad az ember. Amint megvan a forma, amit használni szeretne, azon már szabadon változtathat úgy, hogy maga az alap megmarad.
A sosho írása nagyon érdekes és szórakoztató. Közben a test is teljesen felszabadul, a csukló is mozoghat. Mindig a harmónia az elsődleges szempont. A vonalaknak legyenek vastagabb és vékonyabb részei, hogy finom lüktetés legyen bennük. A formák ne legyenek túl szimmetrikusak, inkább kicsit az erősebb és gyengédebb, súlyozottabb és könnyedebb részek váltakozzanak.

A képeken a “Shin Jo Sui – A szív, akár a víz” (vagy “az elme, akár a víz”) látható kaisho és sosho stílusban.

Shin Jo Sui - kaisho
Shin Jo Sui - sosho