Bővül a webshop

Az utóbbi hetekben bővült a webshop a keretezett és keretezetlen tekercsképekkel. Ma ismét a sok gyakorlás mellett újabb alkotásokat is készítettem, amelyek felkerültek a webshopba:

japán kalligráfia webshop

A képen a következők láthatóak sorrendben:
居合道 – iaido, 剣道 – kendo, 空手道 – karatedo / 自由 – Szabadság, 朋友 – (igaz) Barátság, 心如水 – A szív akár a víz / 道 – út.

A továbbiakban tervezek elkészíteni több tekercs méretű kalligráfiát is, illetve hozzájutottam több érdekes papírhoz is, amelyeket szintén szeretnék használni.

Tulajdonképpen számtalan kalligráfiát készítek el mostanában és fogok is még az elkövetkező 4-5 hétben. Ugyanis az a szerencse ért, hogy szeptember közepén Japánba utazom, és a tervek szerint közel egy évet töltök ott, hogy egy zen kolostorban gyakoroljak. Így a webshop továbbra is működni fog, habár egyedi alkotásokat nem lehet majd megrendelni ezen idő alatt, „csak” a webshopban lévőket. (Igaz, ha kapnék megrendelést még az elutazásom előtt, amelyet majd később kíván valaki megvásárolni, akkor azt természetesen előre el tudom még készíteni.)

best Running shoes | FASHION NEWS