Hosszú idő után sikerül megoldani azt a nehézséget, hogy Magyarországon – és valójában egész Európában – nincs lehetőség arra, hogy japán kalligráfiát kereteztessünk. Átmeneti megoldások helyett a legtökéletesebb a vászon lett.
A dōjōkban található shōmenek (正面) sürgették meg igazán a tökéletes mód megtalálását. A legtöbb esetben a shōmeneket nem „csak” kifüggesztik, hanem alkalomról-alkalomra újra kitekerik, kihelyezik, összecsomagolják. Ehhez tartós tekercsre van szükség. Így jutottunk el a vászonhoz, amelyre a papírhoz hasonlóan szép kalligráfia készíthető, majd egy gyakorlott és türelmes kéz kellemes kiállású tekercsképpé képes alakítani. Ez lett tehát a keretezett japán kalligráfia.
Az egyszerűbb tekercskép, amikor első lépésben – az előkészületek, gyakorlás után – felkerül a kalligráfia a vászonra, és egyben válik a főrésszé, vagyis honshivá:
A vászon ezután önmaga kerül abba a helyzetbe, hogy keretté alakul. Az aljára és a tetejére fa, hengeres úgynevezett jiku (orsó), a tetejére pedig a makio (vagyis túllógó zsinór) és a kakeo (vagyis a kalligráfia – kakejiku – felakasztására szolgáló zsinór) kerül.
Mindez tovább bővülhet azzal, hogy az eredeti japán tekercsek mintájára „keret” – vagyis díszítő felső- (ten) és alsó rész (chi) – kerül az aljára és a tetejére (akár az oldalára is, ami a chūmawashi, vagyis háttér).
A díszítő részek tulajdonképpen bármiből készülhetnek, mint a példa esetében szaténból:
A jiku ebben az esetben is fából készül, – eredeti színében vagy éppen dió-, cseresznye- vagy más fa árnyalatában, kívánság szerint.
Természetesen ez további részletekkel gazdagodhat, mint a kalligráfia felett és alatt közvetlenül megjelenő kihangsúlyozó szegélyek, vagyis a ichimonji, vagy mint a felső részen megtalálható díszítő csíkok, vagyis a fūtai, vagy éppen a fūtai alá kerülő díszcsík, a tsuyu.