3.11. – Emlékezés – “Ganbatte Nihon”

Egy éve 3.11.
Egy hatalmas földrengés – majd százával kisebbek – rázták meg Észak-Kelet Japán partjait, amelyet rettenetes tsunami is követett. A szörnyűség hihetetlen pusztítást okozva, a földdel tette egyenlővé Japán hatalmas területeit, és ezzel egy újabb sor katasztrófa indult el. Nem Japán az egyetlen ország, amelyet katasztrófa sújtott vagy sújt. Emlékezzünk!

Ritkán fordul elő, hogy tusképek okán van alkalmam ecsetet ragadni. A mai csendes megemlékezéshez mégis egy tusképet “álmodtam” meg.

A sakura (桜) – a japán cseresznye – évszázadok óta szimbólumként is él a japán kultúrában. Az elmúlás csodálatos szimbólumaként. A sakura tavasz elején virágzik a többi fával. Számtalan fa virágzik ekkor, ám a cseresznye különleges mind között, mert ehető gyümölcs nem terem rajta, pusztán egy vékonyka húsú ehetetlen termés. Így aztán szirmainak hullása az élet szépségének és a mulandóságnak csodás, a zen által ihletett képévé vált. A szamuráj-kultúrában pedig méginkább megerősödött ez a szimbolika. Nem csoda hát, hogy nem látni szinte egyetlen olyan szamurájfilmet sem, amelyben meg ne jelene a gyönyőrű sakura fák közt hulló szirmok képe. Ha pedig valaki járt Japánban a virágzás idején, esetleg részt is vett az ehhez kötődő ünnepen, a Hanamin (花見, “virágnézés”), akkor maga is láthatta, hogy az nem bizony nem filmes trükk, hiszen a szeles Japánban mindenki maga is átélheti.

Éppen ezért gondoltam, hogy mi lehetne szebb, mint ennek a szimbólumnak a megjelenítése azon célból, hogy emléket állítsak azon sokaknak, akik életüket vesztették a katasztrófák során és egyben megjelenítsem a reményt, amellyel küzdenek a tűlélők, hogy újra tudják kezdeni életüket?!

Emlékezzünk!

Ganbare Nihon!