Togawa Koudai (戸川 光迺) – japán mesterekkel barátkozva

Togawa Koudai (戸川 光迺) japán kalligráfia mester. Az ő oldala is megtalálható azok közt, amiket igencsak érdemes figyelemmel kísérni, és már jó ideje linkeltem is a Modern kalligráfusok közé. Most igazán szerencsés lehetek, mert megkeresett levélben – amiről már korábban írtam is, sőt linkeletem blogját is, ahova feltöltötte képem. Most újabb levelet kaptam tőle, és ahogy az előzőben, most is küldött ő is ajándékba kalligráfiát. (És ismét írt a kalligráfiámról, a katsu-ról, amit küldtem neki.)

Szeretném én is megosztani mindenkivel a műveit, hiszen csodálatosak. Íme tehát a két eddig küldött alkotása. Az első a doku () vagyis hitori (独り), ami egy buddhista kifejezés és annyit tesz: csak:

Togawa Kousun (戸川 光迺) 「獨」(DOKU)= 独り(ひとり)

A második alkotást ma kaptam, és az öröm (「楽―RAKU―」) hatalmas kanjija mellett egy csodálatos kalligráfia, amit ábrázol:

Togawa Kousun (戸川 光迺) 「楽 ―RAKU―」

Remélem mindenki számára olyan csodálatosak ezek a kalligráfiák, mint nekem. Hálás vagyok azért, hogy “kalligráfia barátok” lehetünk, ahogy Togawa mester fogalmazott.

0 0 vote
Article Rating