Újabb alapvonásoknak tekinthető vonások 6/3.

Immáron nyolc alapvonás ismeretében folytassuk tovább gyakorlásunkat újabb négy vonás megismerésével.

A mai első jelöltünkről mesterem úgy fogalmazott: biztosan ez egy kedves vonás számodra, mert mindig nagyon szépen sikerül. Valóban nagyon szeretem ezt a vonást. Fentről indul, lefelé haladása bár kissé meredek, mégis inkább a lankásabb vonások közé tartozik, és a végén lévő, visszakanyarodó „ugrás”-sal csodálatos harmóniát alkot. Nem szólva arról, hogy kellemes kihangsúlyozásával kiváló dinamikát adhatunk kalligráfiánknak. Magát a vonást a válik, lesz valamivé, a naru (成る) kanjijával szemléltetem:

 26.6.3.9alapvonas

A második vonás egy „apróság”, amely például az itt megjelenő találkozik vagyis au (会う) kanjijában jelenik meg. Elsősorban a „törésénél” lévő kis sarokra kell figyelnünk, és arra, hogy nem agyformán vastag minden része:

 26.6.3.10alapvonas

A mai harmadik vonásunk csak a kalligráfiában néz így ki. Ha megfigyeljük nyomtatásban az itt megjelenő folyó, kawa (kava, 河) írásjegyét, akkor láthatjuk, hogy az másképpen mutat. Kalligráfiában azonban mindig így, lentről felfelé haladó és elvékonyodó vonásról beszélhetünk. A folyó szóval kapcsolatban általában egy másik kanjit (川) ismerünk, amelynek az olvasata (kiejtése) is éppen ugyanez, azonban jelentésüket tekintve nincsen lényeges különbség. De nézzük meg a vonást magát:

 26.6.3.11alapvonas

A negyedik vonás egy függőleges, amely a végén elvékonyodik, és amelyet a közép, közben, a naka (中) kanjijának segítségével figyelhetünk meg:

 26.6.3.12alapvonas

 

Immár tizenkét vonást ismerünk. Innen folytatjuk a következő írásban.

Jó gyakorlást!

latest Nike release | Custom Air Force 1 – Design Your Own Sneaker , Fitforhealth