Az előző hónapban a „tigris” (虎) volt a hónap-kanjija, a „tigris” párja pedig igen sok ábrázolásban a „sárkány”*. Éppen ezért ebben a hónapban a „sárkány” (龍) kanjiját (kandzsiját) fogjuk megnézni.
De először is, hogyan is párja egymásnak ez a két állat? Kettejük kapcsolatát – Kínából eredeztetve – a jin-jang (yin-yang, japán nyelven inyō, injó: 陰陽) szimbolikája határozza meg. De igazából fordítsuk is meg ezt a képletet úgy, hogy a jin-jang szimbólumrendszert a tigris és sárkány kettőse reprezentálja. Ez a két ősi, mitikus, az asztrológiában is szereplő, égi lény meglehetősen ellentétes jelleget ölt a japán (és kínai) szimbolikában. A sárkány inkább a támadó erő, míg a tigris védekező. A művészetben is gyakran ábrázolják, ahogy egymásra vicsorogva figyelik a másik minden mozdulatát, de sosem támadnak egymásra. Hiszen akkor válik kerek egésszé a kapcsolatuk, amikor találkoznak, amikor a kettejük által megtestesített energia egybeforr. A fehér tigris hordozza a jin energiát. A tigris magában hordozza a bátorság és a türelem erényeit. A sárkány a jang. Méghozzá a nemes zöld/kék (ez a két szín nem válik szét egyértelműen az ősi ábrázolásokban) sárkány. Annyira csodálatos ez a szimbolika, hogy mielőtt rátérnénk magára a „sárkány” kanjijára, néhány képet nézzünk meg (az első egy hat részből álló japán paravánkép; a második egy kicsit modernebb ábrázolás már, de szintén a jellegzetes két képes megoldás, amikor egyik kép a tigris, a másik a sárkány):
A „tigris” leírását figyelemmel követve láttuk, hogy két kanjit is használnak a megjelenítésére. Ez a „sárkány” esetében is igaz. Kalligráfiában elsősorban a fentebb már látott 龍 kanjival jelenik meg, míg sok más esetben a 竜 kanjival, ami a modern leirata. Az előbbit nézzük meg, hogyan változott az idők folyamán. Első a csontírás, ahogyan a kínai jóslócsontokon megjelent. A következő a bronztárgyakon való megjelenése, amit a pecsétírás stílusa követ. Ebből lett aztán a jól ismert forma, amelyik a következő a sorban, és annak egyszerűsödő formái.
Az előző hónapban is bemutattam a hónap kanjijának különböző leiratait, most azonban ezen felül Yamaoka Tesshū (Jamaoka Tessú, 山岡鉄舟, 1836-1888) csodálatos Tigris és sárkány (© Hitsuzendō-iskola tulajdona, amely iskoláról később még szó fog esni itt a Szakun.) kalligráfiáját szeretném bemutatni. Csodálatos ereje miatt az ő „sárkány” kalligráfiája mindenképpen kiérdemli a hónap kanjija címet. Ha jobban szemügyre vesszük láthatjuk, hogy szinte magát a sárkányt látjuk a kalligráfiában. Természetesen számtalan csodálatos „sárkány” kalligráfiát láthatunk Yamaoka Tesshūén kívül is. Érdemes elmélyedni ebben a csodálatos kanjiban.
* Annyira egybeforrott az ő párosuk, hogy Taiwanon még Sárkány és Tigris Pagoda (龍虎塔) is van. Elképesztően néz ki a két híddal, amin a pagodához jutunk. Egyik hídon egy hatalmas sárkányon keresztül sétálhatunk, a másikon egy tigrisen.