Mielőtt megismerkednénk a Daruma babák történetével és a „szemek megrajzolásának” (meire) hagyományával, nézzük meg, hogy ki is volt Daruma.
A 6. században élt Darumát (達磨, Bodhidharmát) tartják a zen buddhizmus megalapítójának, aki az indiai buddhizmusban a 28. pátriárka, és a zen 1. pátriárkája.
A pátriárkák további sora:
Daruma 520 körül érkezett Dél-Kína területére Indiából. Érkezését több történet is elmeséli, amikor a déli vidék uralkodójával is találkozott. Egy ilyen történetet őrzött meg a Kék szikla gyűjtemény (Hekiganroku, 碧巖錄)is:
„A Liang dinasztia Vu császára megkérdezte Bódhidharmát:
– Mi a szent tanítás legfontosabb lényege?
– Az üresség. De az nem szentség – válaszolta Bódhidharma.
– Ki az, aki itt áll előttem? – kérdezte a császár.
– Nem tudni – felelte Bódhidharma.
A császár nem fogta fel a szavak értelmét. Bódhidharma átkelt a folyón, és Vei országba ment.
A császár később elmondta az esetet Sikónak, aki így szólt:
– Tudod-e valójában ki ez az ember?
– Nem tudni – válaszolta a császár.
– Ez Kannon bódhiszattva, aki a Buddha Szívének Pecsétjét viseli – mondta Sikó.
A császár mélységesen bánta a dolgot, és küldeni akart valakit Bódhidharmáért, de Sikó így szólt:
Ez az epizód is azt mutatja, hogy az uralkodó nem tudott igazán mit kezdeni Darumával, és nem is igen fogadták szívélyesen, aki észak felé vette az irányt, ahol egy kolostorba kért bebocsátást, ám ezt megtagadták tőle. Végül leült egy barlangba és kilenc éven át a fal felé fordulva meditált. Erről a tettéről is rengeteg legenda szól, amelyek néha igen ellentmondásosak. Az egyik történet szerint a kolostor, ahol meg szeretett volna szállni a ma is híres Shaolin templom (少林寺) volt, a kung-fu (少林功夫) szülőhelye. Mire rájöttek, hogy mekkora mestert utasítottak ki, Daruma már a barlangban ült. Végül hosszas unszolásukra mégis a kolostor falai közé költözött és ott folytatta a gyakorlást, és a szerzetesek is próbálták őt követni. Azonban Daruma hamar rájött, hogy a szerzetesek puhányak, folyton elalszanak meditáció közben és a koncentrációjuk is kihagy. Kitalált ezért nekik egy hatásos tornát, amelyből aztán a kung-fu nőtt ki. Ennek a legendának az érdekessége az – többek között –, hogy vele párhuzamosan úgy is tartják Daruma lábai szinte teljesen elhaltak a hosszú ülés miatt. Erre utalnak Japánban a lábatlan Daruma babák (lásd később) – kissé hasonlatosak ettől a mi “keljfeljancsinkhoz” –, amelyeknek nem készítenek a gyártás során szemet sem, hanem aki megvásárolja, kíván valamit és azzal egy időben megrajzolja a fél szemét (erről részletesebben később), a kívánság teljesülésekor pedig a másikat is. Egy másik történet szerint, amikor Daruma elálmosodott és lecsukódtak a szemei, dühében letépte szemhéját és maga mellé hajította, amelyből kinőtt az első tea.
Abban viszont minden anekdota egyetért, hogy Daruma, annyira komolyan vette a csendes meditációt, hogy hiába kérlelte bárki, nem fogadott tanítványokat. Az első tanítványa a 2. pátriárka, Huike volt, aki hogy bizonyítsa elkötelezettségét karját is levágta. Találkozásukat – ahogy Daruma életét is – feljegyzés, kóan (公案, kōan) is megörökíti:
„Üldögél Bódhidharma arccal a falnak fordulva. A Második Pátriárka meg álldogál a hóban. Levágta a karját, és nyújtogatta Bódhidharma felé, könyörögve:
– Lelkem olyan nyugtalan. Kérlek, Mester, csillapítsd le!
– Hozd ide nekem a lelkedet, hogy lecsillapíthassam! – felelte Bódhidharma.
– Keresem a lelkem mindenütt, de sehol sem találom – panaszkodott a pátriárka.
Így történt tehát kettejük találkozása.
Úgy tartják, hogy Daruma volt az is, aki a Lankávatára-szútrát, mint az egyik alapművet a zen buddhizmus részévé tette. Az ebben megjelenő „kettősség nélküliség”-elmélet különös jelentőségű a zenben. Arról tanít a szútra, hogy a csak-tudat és az üresség kettős tanítása mögött a dolgok nem kettősek. A buddha-tudat, amely a mindenkiben benne rejlő buddhaság magja, megegyezik ezzel az egységgel, a végső igazsággal és az ürességgel is. Ebben a szútrában jelenik meg az is, hogy a Tan nem verbális úton adódik tovább, mert a szavak elhomályosítják a valóságot.
Úgy tartják, hogy a zen sajátos világát a buddhizmus és az ősi kínai hagyományok egybefonódásából nyerte. Ebbe a folyamatba az is beletartozott, hogy a kínai kultúrától teljesen idegen szerzetesi életmódot is összhangba hozta a helyi elképzelésekkel.
Röviden ejtettünk hát szót magáról Darumáról. Most nézzük meg a Daruma babák történetét és a szem megrajzolás hagyományait.
Me-ire – A Daruma baba szemeinek megrajzolása (達磨の目入れ)
Kezdetben a Daruma babák szemét mindig megrajzolták, de később, a Kiotó környéki Kanto területen megjelentek az üresen hagyott szemű figurák is az újévi piacokon. Ezek a Darumák általában helyi hagyományok szerint készített papírmasé „keljfeljancsi” babák voltak, melyeket az újévi ünnepek során vásároltak meg az emberek. Tulajdonosaik először a bal szemet rajzolták meg, miközben megfogalmazták kívánságaikat. Miután véget ért az év és a kívánság teljesült, hálát mondtak és a másik szemet is megfestették. Ezután a babát elvitték egy közeli templomba, ahol szent tűzbe vetették és elégették. Az új évre aztán új babát vásároltak és minden kezdődött elölről.
De miért nem volt szeme a Daruma babáknak?
Amikor Bodhidarma 9 évet ült egy barlangban meditálva és folyamatosan küzdött az álmossággal, ezt gondolta: „Mivel van szemem, ezért a szemhéjam mindig lecsukódik és elszundítok.” Levágta a szemhéjait, a földre dobta őket, s a szempillák, amiket a földre dobott, kigyökereztek és tea cserjévé növekedtek – tartja a legenda)
Egy másik magyarázat valószerűbbnek tűnik. Ha megfestjük a Daruma baba szemeit, azzal határozott arckifejezést adunk neki, és ha nem vagyunk elég ügyesek, akkor suta, vagy akár ördögi is lehet az eredmény. Hogy könnyebben el lehessen adni a babákat, sokkal egyszerűbb volt üresen hagyni a szemeket és a vásárlóra bízni azok elkészítését.
Hamarosan a Daruma babák „védjegyévé”is váltak a nagy, szemhéj nélküli szemek (menashi Daruma, 目無しだるま), amely alapján könnyedén megkülönbözethetők más babáktól.
Egyes kutatók szerint a Daruma babák árusítása 1764 körül kezdődött, amikor a himlőjárvány sok gyermek szemét megbetegítette. A Darumát akkoriban afféle talizmánként (engi Daruma, 縁起だるま) használták a szembetegségek távoltartására. Az árusok arra bíztatták a vásárlóikat, hogy miután megvásárolták a szemnélküli Daruma figurát, rajzolják meg az egyik szemét, majd – amint a beteg állapota javulni kezd – a másikat is. A Meiji-kor elején, a himlő elleni védőoltás megjelenésével a Darumák szembetegség elleni védő szerepe megszűnt, vagy átadta helyét egyéb szerencsehozó tulajdonságoknak (kívánság teljesítő Daruma vagyis gankake Daruma, 願掛けだるま).
A Daruma babák története szorosan kapcsolódik a selyemszövéshez és a selyemhernyó tenyésztéshez is. A selyemhernyó első, tavaszi vedlése idején megfestik a Daruma bal szemét, miközben sok vedlést és kövér, nagy hernyókat kívánnak. Ősszel pedig, amikor a hernyók elkezdik a bábjaikat szőni, megfestik a jobb szemet is.
Természetesen más magyarázatokkal is találkozhatunk:
Az otthonokban található buddhista vagy shintō oltárok a mai napig általában dél felé néznek. Ha a szerencsét hozó Daruma babát az oltárra szeretnénk helyezni, hogy imádkozzunk hozzá az év során, akkor háttal északnak helyezzük el, újév reggelén fessük meg a kelet felé néző szemét, este pedig a nyugat felőlit. A tér és az idő egységben való kezelését nagyon jól megfigyelhetjük a 12 Mennyei Tábornok (juuni shinshoo, 十二神将 ) szobrai kapcsán is, ahol minden szobor a nap 2-2 óráját, s egyben az iránytű 12 égtáját is jelképezi.
Ha leülünk és mélyebben meditálunk az időről, akkor a múlt általában mögülünk és a bal oldalunk felől tűnik fel, míg a jövő előttünk és a jobb oldalunkon vetül ki a térben. A Jindai-jiben Daruma szemeit a szanszkrit ábécé első és utolsó szótagjaként (bonji, shuji) festik meg, így szimbolizálva a Kezdetet és a Véget, és az idő folyását. Természetesen, ha tovább meditálunk az időről, ráébredünk, hogy nincs múlt és jövő, csak a most. Ez talán egy másik olyan tanítás, amit Darumától kapunk. Ehhez kapcsolódva megemlíthetjük, hogy számos olyan Buddha szobor létezik, melyen Buddhát félig lehunyt szemmel (hangan) ábrázolják, hogy így keresztül láthasson téren és időn, múlton és jövőn, és minden dualista koncepción, amit felépítünk ebben a világban.
Sokan hisznek abban is, hogy ha egyszerre festjük meg Daruma mindkét szemét, akkor nagyobb erővel tud vigyázni ránk, és eredményesebben dolgozik majd a kívánságunk valóra váltásán. Azonban egy pap így magyarázta ezt:
„Kívánhatsz magadnak bármit és vehetsz egy Daruma babát, de neked saját magadnak kell tenned azért, hogy a kívánságod beteljesüljön. Különben semmi nem fogja megváltoztatni az életedet. Daruma csak emlékeztethet téged erre minden nap, amikor imádkozol hozzá. Ha irreális dolgot kívánsz, akkor még Daruma sem tud segíteni, tehát jól fontold meg, mit kívánsz.”
Álljon itt még egy történet:
A Genroku-korban a Nagano prefektúra Kokubun-ji papja, Shunkai Zenji súlyos szembetegségben szenvedett. Volt egy szemnélküli Darumája egy kiotói fafaragótól, és ehhez a szoborhoz imádkozott gyógyulásért. Hamarosan jobban lett, majd miután teljesen felépült, egy szertartást keretei között megrajzolta a figura szemeit (kaigan shiki,開眼式). A helybéliek, akik hallották ezt a történetet, elkezdtek agyagból készült, szemnélküli Daruma babákhoz imádkozni, a templom pedig hamarosan híres gyógyító hellyé vált. Az emberek Darumáikat a templomba kezdték hordani, ahol aztán egy különleges teremben kerültek elhelyezésre.
Kaigan Kuyo szertartás 開眼
A Buddha szobrok elkészítésekor a szemekre különös hangsúlyt fektetnek. Általában ezek készülnek el legutoljára, fényes ünnepségek közepette. Talán az egyik legnagyobb ilyen ünnepséget a Tōdai-ji-i (東大寺) nagy Buddha szobornál tartották, 752-ben, Narában, mikor is a buddhista Ázsia minden területéről érkezett küldöttségek előtt Bodaisenna indiai pap szertartásosan megfestette a Buddha szobor szemeit.
(A Meire témához felhasznált forrás:
Gabi Greve Me-ire Painting eyes című írása, fordította: Simon Judit)
Gabi Greve Me-ire Painting eyes című írása, fordította: Simon Judit)
(Daruma baba fotók Kiotóban a Daruma templomban készültek.)
[1] In. Dobosy Antal: Zen szöveggyűjtemény, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola jegyzete, Budapest, 2005, 76. oldal
[2] Kapujanincs átjáró, Kínai csan-buddhista példázatok, 77. oldal