Számtalan buddhizmushoz köthető kanjit néztünk meg már, most ideje, hogy Japán sajátos hitvilágához, a sintóhoz (神道) is „benézzünk”. Már magában ebben a szóban is megtaláljuk az írásjegyet, amit ma megnézünk és ez a kami (神), amelyet bár istennek fordítanak le általában, azonban közel sem olyan „figura” megnevezése, amilyenre a görög kultúra vagy a kereszténység kapcsán mi ennek a szónak a hallatán gondolunk.Először is nézzük meg mit is jelent a sintó (神道) szó. Ha részeire szedjük, akkor a japános kifejezés tárul elénk, vagyis a kami no michi (kami no micsi, 神の道), amely annyit jelent: az istenek útja. Úgy tartják, hogy Japán a „nyolcmillió kami országa”. Valójában végtelen számú kami létezhet. Ha úgy tetszik, akár mindennek lehet kamija: egy öreg fának, erdőnek, hegynek, a szélnek, vagy egy folyónak. Valójában azonban nem is valaminek van egy kamija, hanem a kami lakik valahol. Ahol pedig lakik, az egy szent hely. (Ilyen szent helyeket jelölhetnek az úgynevezett toriik (鳥居) is, azok a csodás, többnyire vörösre festett kapuk, amelyeket számtalan Japánban készült fényképen láthatunk.) Szentélyekben is lakhatnak kamik, ahol van is számára kialakított „hely”. Azonban a kami nincs folyamatosan ott egy adott térben. Ismerős a régi japán hónapok elnevezése kapcsán, hogy „kamik nélküli hónap” (神無月)? Manapság a hónapok nevei csupán annyiból állnak, hogy: első, második vagy valahányadik hónap. Régen azonban minden hónapnak meg volt a neve. A kamik nélküli hónap az október. Valójában egész Japánban így hívták ezt a hónapot, kivéve egyetlen helyet, az Izomu szentély (出雲大社) körzetét, ahol viszont kamikkal telt hónapként ismerték. Ennek az az oka, hogy a hit szerint októberben ott gyűlnek össze a kamik az éves találkozójukra.
Szóval a kami nincs midig jelen egy adott helyen, sőt akár alhat is éppen, vagy rosszabb esetben örökre el is hagyhatja azt, ami nyilván igen szerencsétlen dolog. (Ha már a szerencse kérdésénél járunk, természetesen van szerencsétlenség kamija is.) Mivel a kami, amit nevezhetünk energiának, vagy természetfölötti erőnek, entitásnak, pihenhet is, így egy sintó szentélybe a szokások szerint úgy lépünk be – amely belépés előtt megmosakszunk, szánkat is kimossuk, és füstölőt is gyújtunk –, hogy kétszer összeütjük tenyerünket, vagyis tapsolunk. Ezzel felébresztjük óvatosan a kamit, hogy fogadhasson minket vagy éppen meghallgathassa kérésünket például.
A sintó valláshoz rengeteg hiedelem, szokás, szertartás és ünnep kapcsolódik, amelyekről jelen keretek közt nem tudok szót ejteni. Inkább nézzük meg a kami írásjegyének történetét:
Figyeljük csak meg hogyan alakult ki! Egy kavargó, tekergő vonalból, ami picit emlékeztethet minket a görög kultúrából is ismert meander (szögletes csigavonal) díszítésre is. A görög dísznek is vallási, kultikus szerepet tulajdonítanak, miszerint visszatartja a negatív és gonosz erőket.
Végül a kami írásjegyével egy dinamikus kalligráfiát szeretnék megmutatni, amely egy igen modern és kecses megoldás, és egy tokiói kalligráfia iskola oldaláról származik:
