Az előző alkalommal felsorolásszerűen bemutattam néhány új eszközt. Most nézzük meg a használatukat is, hiszen anélkül nem biztos, hogy minden olyan érdekes tud lenni, és ha nem csak a kalligráfiát nézi valaki, hanem általánosít kissé, akkor valójában a művészeti alkotás lehetőségei is kitárulnak.
Kezdjük az elején. Előző cikkemben ígértem, hogy bizonyos dolgokat mindenképpen még részletesebben szeretnék bemutatni, ezért most elsősorban azokról legyen szó, vagyis a tusrúd csipeszről, a narancsságra tusról, a vizes ecsetekről és papírról, valamint a Szív szútra gyakorló füzetről. (Természetesen, ha valakit más termék használata érdekelne, akkor írjon bátran és arról is beszélhetünk.)
Az a bizonyos tusrúd csipesz nagyon hasznos dolog. Az alábbi képen egy elég nagy darab tusrúd van benne, de így is jól látszik, hogyan is funkcionál a dolog. Gyakorlatilag két fa lapról van szó, amelyek egymáshoz szorulnak, amikor a tusrudat a két fa közé helyezzük a neki kialakított vájatba, és ezt követően az apró kis csappal összefeszítjük a lapokat. Már kész is a eszközünk. Ezek után nincs más teendőnk, csak a dörzskövünk kell, egy kis víz és készülhet is a tus. Valójában, ha akarjuk akkor is használhatjuk már, amikor úgy a felére lekopott a tusrúd, mert így könnyebb megfogni és a hosszadalmas dörzsölést is kézgörcsölés nélkül elvégezni. Íme ez a szuper kis eszköz:
Következzen a narancssárga tus. Bármilyen furcsán is hangzik, sok esetben a mesterek nem feltétlenül fekete tussal készítik el már a mintákat sem, amelyeket gyakorolnunk kell, vagy elkészítenünk, hanem egy bizonyos narancs színű tussal. Ez a tus tényleg narancssárga, méghozzá nem kicsit. Szinte rikít. Még fontosabb funkciója azonban a javítás. Mindenkinek ott van az emlékében az a bizonyos piros toll, amivel dolgozatainkat színessé varázsolták tanáraink. Nos, ez a tus éppen ugyanazt a funkciót tölti be. Van tusrúd alakban is, és folyadékként is. Némileg sűrűbb a folyadék, mint amit általában a fekete tus esetében megszoktunk, és bírja azt is, ha még friss a kalligráfia és úgy kell javítani. Mindig látszik mi a helyzet, hol van elrontva a dolog. Az alábbi kép ezt illusztrálja:
Beszélgetésekben gyakran hozom fel a vizes ecset és vizes papír csodálatos lehetőségeit. Utóbbi, a papír, azért olyan klassz lehetőség, mert egyrészt a Kuretake ezer (!) használatot garantál, másrészt ha rendszeresítünk egy gyakorló ecsetet, amelyet csak vízzel használunk, akkor papír és tus spórolásba is foghatunk a segítségével. Egy csomagban három lap van. Ezek három különböző színűek. Van egy rózsaszín jellegű, egy kékes és egy szürkés. A színek azonban ne tévesszenek meg senkit, mindegyik tökéletes. Vízzel érintkezve gyorsan sötét árnyalatba váltanak, és viszonylag hosszan őrzik is a látványt, de nem olyan hosszan, hogy sokat várnunk kelljen a száradással. Méretében azonosak a gyakorló papíréval, ezért tökéletesen tudjuk rajta mintáinkat újra és újra lemásolva gyakorolni, miközben védjük még a természetet is, hiszen nem gyártunk selejteket. Igaz a szépen sikerült mű is felszárad, de így a kalligráfia mellett rögtön a pillanat élvezetét is tevékenységünk középpontjába helyezhetjük. Innen egyetlen lépés csak, hogy vannak kimondottan vizes ecsetek, vagyis olyan ecsettollak szintetikus szőrből – amelyek az eredeti ecseteket tökéletesen másolják, vagyis az igazi szőr ecsetek rugalmasságát és mozgását egyaránt –, amelyek olyan patronnal rendelkeznek, mint tusos társaik, ám ezek a patronok újratölthetőek vízzel. Sőt valójában bármilyen folyadékkal, de én inkább a vizet ajánlanám, hiszen kitisztításuk nem egyszerű. Viszont ha már megtöltjük vízzel, akkor nem kell korlátozzuk magunkat. Előkerülhet az aquarell, a vízfesték, a tempera is. Amíg a tartályban víz van, addig színes festményeket is készíthetünk, vagy éppen kiszínezhetjük rajzainkat vele. Ha pedig kifogyott, könnyedén újratölthetjük. Méretben – a hagyományos ecsettollakkal azonosan – háromféle van, amihez egy különleges negyedik is csatlakozik, amelynek hosszú szőre van, és amelyet átalakíthatunk lapos ecsetté is. Mondhatni a lehetőségek szinte végtelenek. Az alábbi képen az vizes ecsetek – a könnyebb megkülönböztetés kedvéért eltérő színű az eltérő méretek csomagolása –, illetve a vizes papír működése látható (balról jobbra, fentről lefele a következőket láthatjuk: az első a legkisebb, majd a közepes, végül a nagy, a negyedik pedig a különleges lapos ecsetté tehető ecsettoll. Aztán a vizes papír csomagolása, és ahogy azt használat közben láthatjuk):
Az vízzel működő ecsettollak ugyanúgy bármire alkalmasak, ahogy tusos és színes társaik. Külön nem is térnék ki ezekre, hiszen készült két füzet, amelyekben mind a fekete-fehér, mind pedig a színes alkotáshoz számtalan ötletet és eszközt mutatunk be. Inkább áttérnék a Szív szútra gyakorló papírra vagyis füzetre. Eddig vásárolhattunk – és ezután is – nagy méretű szútra papírt, amelyek függőlegesen vonalazva vannak. Mindegyik csomaghoz tartozik egy minta is, illetve egy vízszintes vonalas lap. Két módon tudunk eljárni. Az egyik, hogy a papír alá helyezzük a mintát. Ilyenkor halványan látszik, hogy hova, mekkorába és mit kell írnunk. Ha magabiztosabbak vagyunk a témában, akkor elég, ha csak a vízszintesen vonalazott papírt rakjuk a szútra papír alá, hogy megmutassa azokat a „négyzeteket”, amelyekbe egy-egy kanjit el kellene helyezzük, így a méretek betartását segíti. Az igazán haladók pedig megtehetik, hogy a mintát követve, mindenféle mankó nélkül írnak. Íráshoz a kisméretű, vékony ecsetek a legjobbak, vagy kiválóak az ecsettollak is. Nos, a szútra másoló füzet is erre a mintára készült el. A különbség a részletekben rejlik, ahogy azt a japán termékeknél megszokhattuk. Hogy ne legyen hatalmas méretű a papírt kettéhajtották és egy picit kisebbre is vették, valamint a hálaadó és dátumos, aláírásos részt lehagyták róla. Viszont minden másban az előző mintát követhetjük. A füzethez is kapunk mintát. Egyetlen lap valójában kétoldalú, és úgy képzeljük el, mintha félbehajtanánk több papírt és ott összeragasztanánk, ahol a végek találkoznak. Így készült a füzet tíz lapja. A hajtás pedig lehetővé teszi, hogy a minta most is a papír „alá” kerülhessen (a könnyebb érthetőség kedvéért erről lentebb fotón megmutatom a dolgot). A füzet kisebb helyen is elfér, útra is magunkkal vihetjük, majd az elkészült írásokat óvatosan kivágva kész szútrát kapunk. Mielőtt azt gondolnánk, hogy ez a szútra írás biztosan csak valamilyen buddhista csoportokra jellemző, nézzünk meg bátran kalligráfia iskolákat és meglátjuk, hogy a legtöbb helyen előkerül ez a feladat. Ennek talán az lehet az oka, hogy nagy koncentrációt és türelmet igényel, de meg is hálálja magát. Gyönyörű a végeredmény, és mindig nagyon látványos, még akkor is, ha nem lett minden apró részlete tökéletes. Akkor nézzük is meg képekben az elmondottakat:
Köszönöm a figyelmet!