(For the English version please click here)
Többször szóba került a Hitsuzendō (筆禅道) iskola, amely tulajdonképpen egy napjainkban is működő zen kalligráfia iskola, amely Yamaoka Tesshū (Jamaoka Tessú, 山岡鉄舟, 1836-1888) művészetéből indult útnak. Róluk beszélgetünk ma.
Az iskola történetéből azt érdemes megjegyezzük tehát, hogy a 19. században élt Yamaoka Tesshū művészetéhez kötődik, alapítója pedig Ōmori Sōgen (Ómori Szógen, 大森曹玄, 1904-1994) zen mester. Az ő tanítványa volt Terayama Tanchū (Terajama Tancsú, 寺山旦中, 1938-2007) mester, aki aztán 3 évvel ezelőtti haláláig az iskolát vezette. (Ők közösen könyvet is írtak a kalligráfiáról, a Zen and the art of Calligraphy címen, amely nagyon érdekes adalékokkal szolgál a témához.)
Azt már említettem korábban is, hogy a Hitsuzendō (筆禅道) iskola tanításai szerint az ensō – a zen kör – az egyik alapja a kalligráfiának. Náluk azonban a kalligráfia gyakorlásában még az ensōt is megelőzi a mujibō (無字棒), vagyis a „zen vonal” – ami nagyon hasonló ahhoz, amiről a későbbiekben még beszélünk, vagyis a „zen bothoz”. A Hitsuzendō iskola követője ezzel az egyetlen vonallal kezdi a gyakorlását, amelynek tökéletes elkészítése teljes koncentrációt, a test és a tudat egységét és a „nem-tudat”, vagy „tiszta tudat” elérését igényli. Ez a vonal az üresség vonala, ahogy az ensō az üresség köreként értelmezhető. És az iskola úgy tartja, hogy mind a kettőre igaz, hogy mind a kalligráfia, mind a festészet alapjának tekinthető. Aki képes tökéletesen elkészíteni bármelyiket úgy, hogy az igazán éljen, az megtalálja benne a tökéletes és teljes koncentrációt és figyelmet. Ez a teljes koncentráció és figyelem aztán felhasználható bármilyen kalligráfia vagy tuskép elkészítésekor. Ezekkel az egyszerű formákkal ugyanis idővel meg lehet ragadni a lélek tárgyát. Nézzük is meg a két mestert Terayama senseit és Sarah Moateot az ensō készítése közben:
Érdemes még egy-két tanítását megnézni az iskolának, amely egyben a zen és a kalligráfia kapcsolatának elméleti részének is tekinthető. Nem ritka, hogy alkalmanként olyat hallunk mestereinktől, hogy ahogy készítjük a kalligráfiát a harából (腹) vagy tandenből (丹田) indítsuk a mozdulatot. Ez a gondolat a zenből, sőt a még ősibb kínai orvoslásból fakad, és ez a pont a test energiaközpontja, körülbelül a köldök alatt két ujjnyival a test belsejében. Ez az a pont, ahonnan a kardvívó mester indítja mozdulatát, ez az a pont, ahova a zen meditációban végzett légzés közben figyelmünk irányítjuk. A belső energia, a ki (気) erről a helyről képes áthatolni az ecseten keresztül a tusba és a papírral. Ez az erő pedig megjelenik a kalligráfiákon, úgymond átsüt rajtuk, ahogy szemléli őket az ember. Ezt nevezik bokkinak (墨氣 vagy 墨気), a tus erejének. Úgy tanítják, hogy a zen kalligráfia kiterjed az ecsetkezelés más formáira is, ezzel ez az iskola kicsit más képet is mutat, mint egyéb kalligráfia irányzatokon.
Végezetül nézzünk meg Terayama mester Zen Brushwork címet viselő könyvéből egy kimondottan zen tartalmú alkotást, amely szabadon fordítva annyit jelent, hogy légy a pillanatban:
