A zen buddhizmus és a szamurájok élete szorosan összekötődött. A zen tanítások egyszerű, mélyreható puritánsága rendkívül közel állt a harcos réteg szellemiségéhez, így nem csak hogy támogatták a zen kolostorokat, de sokan elmélyültek a zen gyakorlásában is, mindennapjaik részévé tették. A zen erőteljes tanításai szép lassan behatoltak a japán kultúra minden területére.
Egy szamuráj kōan így hangzik:
Egy Nobushige nevű katona érkezett Hakuinhoz, a híres zen mesterhez.
– Valóban létezik Paradicsom és Pokol? – kérdezte a katona.
– Ki vagy te? – érdeklődött Hakuin.
– Szamuráj vagyok.
– Te? Szamuráj? – csodálkozott Hakuin. – Miféle uralkodó fogadna fel téged? Olyan a képed, mint egy koldusé!
Nobushige szörnyen feldühödött és a kardja után nyúlt. Hakuin ezt látva tovább folytatta:
– Nocsak, még kardod is van? Talán még ahhoz sem elég éles, hogy levágd vele a fejemet!
Ahogy Nobushige előrántotta a kardját, Hakuin megjegyezte:
– Íme, itt nyílnak a Pokol kapui.
E szavakra a szamuráj, megértvén a mester tanítását, visszadugta a kardját hüvelyébe és meghajolt.
– Íme, itt nyílnak a Paradicsom kapui.
A kalligráfián látható gondolat a Busidō 武士道, a Harcos Útjának fontos és központi elve. Fordíthatnánk úgy is, hogy a harcos soha nem szegi meg a szavát, hűséges, tisztességes és szavahihető.