Már az írás címéből is jól látszik, hogy ez egy hosszabb – nem csupán egy-két részből álló – sorozat első tagja, amelyben teljesen körüljárjuk azokat a vonásokat, amelyekből felépülnek a kanjik a kalligráfiában. Azonban nem csupán felsoroljuk őket, hanem egy-egy írásjegyben azt is megnézzük, hogyan működnek.
Minden ilyen cikkben 4-4 alapvonásnak tekinthető vonást fogunk megnézni azzal a nyolccal együtt, amelyekről már szó esett, és amelyek kapcsán megnéztük az ei kanjiját (永) is. Ennek az az oka, hogy nem kis könnyebbséget jelent, ha képesek vagyunk már ránézésre is felmérni egy írásjegy esetében, hogy mik azok a kulcsfontosságú pontok, amelyekre feltétlenül oda kell figyeljünk ahhoz, hogy megragadhassuk és visszaadhassuk leírása közben. Nem minden ilyen vonásnak van külön elnevezése, elsősorban csak a már tárgyalt és fentebb említett nyolcnak. Éppen ezért nem is kell másra koncentráljunk, mit az írásra és a gyakorlásra.
Az első ilyen alapvonás a függőleges, amely egy „ugrással” végződik. Ehhez a kelet vagyis a higashi (higasi, 東) kanjiját nézzük meg. Figyeljük meg, hogyan helyezzük le az ecsetet az elején, majd némi „pihenő” után elkészítjük az „ugrást”:
A második vonás a vízszintes, amelyet „szimplán” meghúzunk. Hozzá a kanjink a valami alatt vagyis a shita (kiejtve: sta, 下). Itt azt kell megfigyeljük, hogy az ecsetet, ahogy leraktuk éppen abban a szögben folytatjuk a vonást, majd finoman bezárjuk a vonást és nem csak felkapjuk az ecsetet:
A harmadik vonás egy jobb fentről lefelé induló vonás, amelyet az ember, a hito (人) írásjegyével nézünk meg. Itt a legfontosabb, hogy szépen elvékonyodik a vonal:
Mára a negyedik vonásunk egy több részből álló vonás, amelyet az ugyanaz, vagyis onaji (onadzsi, 同じ) írásjegyével nézzük meg. Először egy vízszintes vonást húzunk, amelyből egy sarok után függőleges lesz és végül egy „ugrással” fejezzük be. Nézzük is meg:
Ma ezt a négy vonást néztük meg. A következő alkalommal folytatjuk.
Jó gyakorlást!
buy footwear | Vans Lowland CC ‘Flame’ Women’s – VN0A54MH0851