Ebben a hónapban az ai (愛), a szerelem, szeretet írásjegyét nézzük meg. Ez egy igen közkedvelt kanji, nem ritkán tetoválások témája, és maga a szerelem pedig az emberiség örök témája. Éppen ezért méltó arra is, hogy az áprilisi hónapban elnyerje a szaku hónap-kanjija megtisztelő címét, hiszen itt a tavasz és itt a szerelem.
Az ai kanjija valóban rengeteg helyen látható. Elgondolkodtató, hogy mindezt jelentése vagy éppen formája okozza? Ha nem ismernénk a jelentését, akkor is olyan csodálatos lenne számunkra? Ezzel a gondolattal most mindenkit magára hagyok, és megmutatom, hogyan kezdődött ennek az írásjegynek a története. Először is láthatjuk, hogy – ha fogalmazhatok ilyen költőien – éppen a kanji szívében megtalálható a szív (心) írásjegye. Mivel jó eséllyel pályázhat ez az írásjegy is a hónap-kanjija címre, így most külön nem nézzük meg a történetét, viszont érdemes felfigyelni rá. Nagyon egyedi formája van. A kalligráfiák esetében pedig éppen ez az a forma, amely meghatározza igen sok esetben az írás lendületét. Ha már pedig a lendületnél járunk, akkor figyeljük meg a képeken, hogy az utolsó vonás hogyan ad egy sajátos karaktert az egész írásjegynek.
Az első képen szeretnék megmutatni néhány írás stílusát az ainak:
Egyrészt láthatjuk az első kanjin, hogy az pecsétírás, a következő három a már sokszor emlegetett és ismert stílus, és végül egy kis yose moji hangulat, most, hogy már azt is ismerjük. Mielőtt pedig megmutatnám, hogy erre a hónapra milyen kalligráfia lesz a választott, nézzünk meg egy-két jellemző leírását ennek a kanjinak:
Mindenkinek meg van, hogy körülbelül melyek azok a kalligráfiák, amelyeket szívesen néz, vagy amelyek tetszenek nekik. (Ez alól természetesen ezen cikkek írója sem kivétel.) A modern japán kalligráfia sok érdekességet rejt magába. Nem ritka, hogy akár az ecset használatát is félre teszik egyes iskolák és alkalomadtán mondjuk növényeket használnak helyette. Ugyanígy jellemző a modern kalligráfiára a lendületes gesztus jelleg. Az alábbi képet a kakku.livedoor.biz nevet viselő oldalon találtam, és úgy gondoltam, hogy igen kellemesen színesíti majd eddigi ismereteinket:
Nike sneakers | As part of Jordan Brands unveiling of their Summer 2021 lineup, official images of the the Air Jordan 6 „Barely Rose” (Gold Hoops) , Sciaky