A pecsétírás, a tenshotai (篆書体) szintén az írásjegyek leírásának egyik stílusa, azonban neve igen beszédes, valóban manapság inkább csak a pecséteken jelenik meg.
(For English version please click here)
Maga a stílus Kínából származik, és a nyomtatás egyszerűbb formájának megjelenésekor született meg, amikor az írást ezzel a stílussal vésték úgymond a kövekbe, ugyanis a nagy kövekbe vésett szövegeket tekinthetjük a nyomtatás első formájának. Ma, mint említettem, a pecsételőkön jelenik meg, amelyek a kalligráfiákra kerülnek. Maga a stílus ugyanúgy szabályok szerint működik, mint bármelyik másik, amelyről már szó esett, azonban abban még is szabadabb, hogy általában követi a pecsételő formáját. (Azt mondjuk érdemes megjegyezni, hogy a névpecséteken, amelyeket hivatalosan használjak Japánban az aláírás helyett – ezek a hankok (判子) vagy inshōk (印章), de más néven is ismeretesek – nem igazán jelenik meg a pecsétírás, mert formailag igencsak távol áll a mai kanji formáktól az a régi forma, ahogy akkoriban kinézett egy-egy írásjegy.) Mindent egybevetve úgy tartják, hogy már ebben a korai időszakban kialakul a szépség és harmónia iránti igény az írásban, ezért alakulhatott ki maga a kalligráfia is.
Japánban ilyen stílusú „írás” nem volt, a pecsétekkel került át. Kétféle stílusa van a pecsétírásnak, a nagy- és a kis pecsétírás, amelyek mutatnak különbségeket is egymáshoz viszonyítva, lévén utóbbi későbbi is egyben. Nézzük meg mit is jelent a pecsétírás és a ma ismert írásjegyek közti különbség. A következő képen látható pecsétírások balról jobbra: sárkány (龍), száj (口), ember kétféle stílusban (人); valamint nagy pecsétírással a szív (心), nagy (大), nyugalom (安), írás (書), nincs (無); és kis pecsétírással a ló (馬).
Számunkra természetesen a kalligráfia kapcsán maguk a pecsételők az érdekesek. Azok az úgymond azonosító jelzések, amelyek alapján tudhatjuk, hogy egy-egy művet ki készített. A pecsétek nem csupán nevet írhatnak le, hanem igen gyakran az adott iskolát, amelyhez a mester tartozik, vagy ha szerzetesről van szó, akkor az adott kolostort, amelyben élt és alkotott, de akár valami olyan mondást, gondolatot is, amely a mester kedvence volt. A régi időkben egyébiránt leggyakrabban maguk az alkotók készítették el saját pecsétjeiket, ma általában erre szakosodott emberek teszik ugyanezt.
Végezetül nézzük meg, hogy a mai névpecsétek stílusa és a pecsétírásos pecsétek között milyen érdekes fedés és különbség van például akkor, ha a saját nevünket vesszük alapul (most például a Nikolasz névből a Nikot (仁虎), amely először még három jól felismerhető stílusban, majd pecsétírással is látható):
latest Nike release | efootwear.eu • Shoes for: men, women and kids • Hanbags and accessories , Giftofvision