(English version here)
A Négy Kincs
Ecset (fude, 筆)
A legkülönbözőbb méretben léteznek ecsetek az apró törékenytől az ember méreteit is meghaladókig akár. Az ecset teste bambuszból készül hagyományosan, míg a sörte része többnyire különböző emlősök szőréből. Ezeket már a szőr színe alapján is meg lehet különböztetni. A fehér szőrű ecset birkaszőrből készül. Ez igen puha ecsetet eredményez, amely lassan megy a papíron. Nehéz használni, azonban, aki ezzel megtanul írni, annak nem jelent gondot egy másik típusú ecset használata. A barna szín a farkas-szőr ecsetek sajátja. Ezek rövid, finom vonásokhoz alkalmas, a papíron gyorsan szaladó ecset. Sokkal inkább rugalmas, mint puha. A vegyes szőrű ecsetek lószőrből készülnek, míg van róka, vagy nyúlszőr ecset is. A különböző méretű munkákhoz, valamint egy munkán belül a különböző méretű elemekhez más-más ecset használatos.
A kínai és japán kalligráfia ecset több ponton is különbözik még az aquarell ecsetektől is, amelyek a legközelebb állnak hozzá. Először is mindig valódi, puha szőrből készül. Másodszor ha nedves mindig tűhegyessé válik a hegye. Ezért lehetséges apró kis vonásokat, és az ecset szőrének lehetséges teljes vastagságát kihasználó vonalat húzni vele. Harmadszor pedig a kalligráfiához használatos ecset – felépítéséből következően – jóval több folyadékot képes magába felvenni, mint nyugati társai. Ennek oka a tus állaga is, de legfőképpen az ecset tustároló képességének kialakítása.
Megvásárlásakor az ecset megvédése érdekében be van vonva egyfajta nem vízáteresztő anyaggal (vagyis pontosabban funoriba márják, ami egy speciális vízi növényből készült ragasztó), amelyet első használat előtt alaposan ki kell mosni belőle kézmeleg vízben. Használat után is szükséges az alapos tisztítás, mert ez garantálja a sörték puhaságát és erejét egyaránt. (Talán még a kimosásnál is egyszerűbb, ha az ecset funiritól úgy szabadítjuk meg, hogy a kimosáshoz hasonlatos mozdulatokkal, szárazon, gyakorlatilag „kidörzsöljük” azt belőle. Mielőtt azonban ebbe belefognánk kérjük hozzáértő segítségét, nehogy tönkretegyük az ecsetünket!)
Az írásjegy, amellyel kínai nyelven írják a tust a fekete föld, mert átvitt értelemben ebből készül. A valódi alapanyag többnyire fenyőfakorom, vagyis a fenyőgyanta elégetésével nyert korom, és lehet olajlámpás-korom is.
Ehhez enyvet adnak, amelyet csontból vagy bőrből nyernek, és esetleg némi illatszert is (régen Kínában ez a mosusz volt, ma inkább a szegfűszeg). Az ebből készült masszát faformák segítségével különféle méretű és alakú rudakká, kis táblákká préselik, felületüket pedig dombormű felirattal, szimbólumokkal, ornamentikával vagy képpel díszítik a mai napig. A négy kincs közül ez az, amelynek elkészítése a legnagyobb odafigyelést igényli. Egyes források azt jegyezték le, hogy akár százat is meghaladja a lépések száma, amíg egy tusrúd elkészül. A tusrúd önmagában is egy műalkotás, így nem csoda, hogy komoly hagyománya alakult ki a gyűjtésének. A folyékony tus elnyeréséhez ezt a szilárd tust fel kell oldani. Sajátos tulajdonsága, hogy a víz egyszer oldja csak. A leírt szöveg, az elkészített kép, utólag semmilyen módon nem alakítható. (Kínában a könyvnyomtatásban is tusféle festék használata volt a jellemző.)
Dörzskő (suzuri, 硯)
Ez a tusdörzsölő-kő, amely segítségével a szilárd tusból folyékony anyag lesz. Formája változó, és az egészen puritántól a dúsan díszítettig sokféle alakot ölthet. Alapanyagát kerámia vagy különböző minőségű (szemcsézettségű) kövek adják, amelyek különböző minőségű tust is eredményeznek. Felületén homorú mélyedés található, amelybe kerül a néhány csepp víz. A hagyomány a tiszta esővizet tartja ideálisnak a kalligráfiához készülő tushoz. Arra nézve nincs recept, hogy mennyi vízhez, mennyi tust érdemes dörzsölni, ezt mindenkinek magának kell kitapasztalja. Mint a buddhizmusban, a középút a megfelelő, se nem túl híg, se nem túl sűrű tus. Előző ugyanis megfut a papíron, utóbbi pedig az ecsetben marad, így a vonás egyenetlen lesz.
A kalligráfiához a legjobb alapot a kínai vagy a japán papír (washi, hanshi半紙) adja. Ezek elsődlegesen növényi rostokból, másodlagosan akár rongyokból felszabadított cellulózszálakból készült lapok. A kínai és más távol-keleti papírokat szokták rizspapírnak hívni. A valóságban, bár némi rizsszalma található bennük, semmi közük a rizshez. Japánban a legfontosabb alapanyag a papírkészítésben a kozo, az úgynevezett papíreperfa (Broussonetia papyrifera), az eperfafélék (Moraceae) családjából. Másik két nyersanyag a mitsumata (Edgeworthia chrysantha) és a ganpi (Wikstroemia sikokiana). Ezek a boroszlánfélék (Thymelaceae) családjába tartozó növények.
Az úgynevezett kalligráfia papírok, jó nedvszívó képességűek. Egyik oldaluk sima – amelyre az írás történik –, a másik pedig érdes. Bár másféle jó nedvszívó hatású papír is használható (az újságpapír például jó gyakorló), mégis ajánlatos a gyakorláshoz is jó vagy közepes minőségű erre a célra szolgáló papír használata. Ezen a papíron érdemes megszokni a tus és a papír „közös játékát”.
Az ötödik Kincs: a pecsétnyomó
Hagyományosan nem tartozik a kalligráfus alapeszközei közé, mégis fontos, hiszen egyrészt minden mester használja, mint hitelesítő eszközt aláírásként, másrészt gyakran a birtokos is elhelyezi pecsétjét tárgyán. A pecsétnyomó kis nemes kő, elefántcsont, öntött bronz henger vagy hasáb (de lehet teljesen szabad testű is), amelynek egyik vége a bevésett írásjegyek hordozója, másik vége gyakran valamilyen figurális vagy más faragással díszített. A pecsét eleve a kalligráfia egy sajátos formájának is tekinthető. A rajta lévő írás a pecsétírás stílusában, a szűk felülethez illeszkedik, miközben követi azon esztétikai és kompozíciós szabályokat, amelyek közt szabadon mozoghat. Két főbb típusa lehet: a pozitív (yangnak is nevezett) és a negatív (yin) mintájú pecsét, és esetleg ezek kombinációja. A pecsétnyomó, akárcsak a tusrúd, maga is gyűjtés tárgyát képezi, hiszen egyrészt régiség, másrészt díszített, valamint művelődéstörténeti értéke is van. A pecsétnyomat színe majdnem mindig piros. Ennek oka, hogy olaj és cinóber keverékéből áll a festék, amelyet használnak hozzá. Ez a keverék massza, egy kis fedeles kerámia tálkába kerül, amely onnantól festékpárnaként funkcionál.
A gyakorlatban megjelennek még további eszközök is. A papírnehezék (bunchin), amely segít a papírt a helyen tartani, és a papíralátét (shitajiki) fontos kellékei a kalligráfusnak. A papírnehezék többnyire egy fémrúd (általában sárgaréz), vagy kő, vagy üveg hasáb, amelyet a papír tetejére helyeznek el. A papíralátét többnyire fekete, sűrűszövésű gyapjú vagy filcszerű anyag, amely a papír alá helyezve szintén annak csúszását gátolja. Ez az alátét alkalmas arra is, hogy az esetleges felületi egyenetlenségeket elsimítsa, illetve egyben megvédje a munkafelületet a tus esetleges átszivárgásaitól.
Ezek mellett használatosak még a kis ecsettartók (fudeoki), amelyekre az éppen nem használt ecsetet lehet helyezni. Leggyakrabban olyanok, mint egy kis három-csúcsú stilizált hegy.
Léteznek kis porcelán tálkák is a víznek, kis kanállal. Kis porcelán tálkák szolgálnak a tusnak is, amikor folyékony tust alkalmaz az ember, illetve, amikor a festéshez (tusképhez, sumi-e) több árnyalatot kíván használni és ezeket előre ki is keveri (az egészen mély feketétől a gyöngyként csillogó szürkéig).
A csepegtetésre használatos az erre a célra kialakított csepegtető (suiteki). Ezek apró kiöntők tulajdonképpen.
A dörzskőre apró fém vagy porcelán kanalak segítségével, illetve apró csőrrel ellátott porceláncsepegtetővel szokás a vizet adagolni. Nem csak kerámiából, fémből is készülhetnek ezek az apró eszközök.
Az ecset védelmére használatos az „ecsetszőnyeg” (fudemaki), amely egy különleges kis bambuszból készült szőnyeg. A szállításhoz ebbe csavarják bele az ecsetet, így az nem sérül.
Valamint van az a fajta ecsettartó is, amelyre fel lehet akasztani az éppen nem használatos ecseteket. Ez a fudekake.
Lábjegyzet:
[1] A színes képeknél a mester a különböző színekhez is különböző ecseteket használ, nem pedig csak kimossa az ecsetet, mint a nyugati aquarell festők. Így kerülhetnek a papírra azok a tökéletesen tiszta színek.
[2] Erről lásd a Képmelléklet magyarázó ábráját.
[3] Különbség érzékelhető a tusrúdból készült tus színárnyalatán attól függően, hogy milyen korom volt az alapanyaga. A fenyőből készülő feketesége melegebb hatású, kissé matt felületet ad, az olajból készülté viszont inkább hűvös hatást kelt a kékes árnyalata miatt, és enyhén fényesebb felületet. A különbség leheletnyi, mégis akár a művészi hatás fokozására is alkalmazható.
[4] Itt külön nem kerül említésre, de a papírral párhuzamosan a selyem is jelenthette az írás alapját, ahogy falapok, kövek, falak is.
[5] A gyakorlásról szóló részben a papírról esik majd még szó, ahogy a többi eszközről is.
Best Nike Sneakers | Air Jordan 1 Retro High OG University Blue – Gov