Menu

Search Results for: szív szútra

Szombat esti beszélgetések 12. – Sengai Gibon Kör, háromszög, négyzet

január 19, 2022
Nincs hozzászólás

(Összefoglaló jegyzet a tizenkettedik Szombat esti beszélgetésekhez,
mely témáját Sengai Gibon (仙厓義梵, 1750-1837) zen mester képe adta.)

Egy műalkotás kapcsán az első kérdés, ami felmerülhet, főleg, ha nem figurális megfogalmazásról beszélünk, hogy mi lenne a megfelelő: ha értenénk a megjeleníteni kívánt dolgot, vagy pusztán megpróbáljuk élvezni, értékelni, hagyni hatni ránk abban a magyarázatok nélküli formájában, ahogy elénk tárul? Fontos kérdés lehet, hogy számít a technikai, mesteri megoldás, vagy a hatás lényeges? A japán művészet kapcsán, mind a tusképek, mind a kalligráfiák esetében értéket találhatunk abban, ha elsőként megvizsgálunk néhány alapvető kérdést.
Anyaghasználat esetében elsőként a hordozó anyagra vessünk pillantást: selyem, papír, vagy más anyag, ugyanis más és más technikai tudást igényelnek. Másodikként fontos, hogy egy tekercskép (függőleges vagy vízszintes képpel), paraván, legyező, vagy más az alkotás formai megjelenése. Aztán fordítsuk figyelmünket arra, hogy a mű csak tussal vagy színekkel kiegészítve készült. Festményeknél a témaválasztás és annak megfogalmazása, kalligráfiáknál a választott szöveg (kínai vagy japán, saját mondás vagy idézet) és annak stílusa lehet lényeges. Mind a két esetben a kompozíció, az elhelyezés, a tartalom és a forma kölcsönhatása jelentést hordozhat. A tus használata is nagyon személyes, hogy szárazon, vagy inkább nedvesen meghúzott vonalakat látunk, hogy gyors, könnyed, vagy inkább lassú, súllyal rendelkező vonások jelennek meg a képen, mindezek egyedi értéket kölcsönöznek a képnek. A fehér felületek játéka különös hangsúlyokat adhat a műnek, a vonásokban megjelenő „repülő fehérek” tánca mesteri fogás, amit az írás, vagy festés dinamikája, vagy az ecsetből kifogyó tus is létrehozhat.
A fent említett néhány szempont éppen csak pár a sok közül, amelyeket mind-mind figyelembe vehetünk. Azonban abban bizonyosan egyet tudunk érteni, hogy mindezek csak elvont kérdések, a művészet nem ilyesmik segítségével fogható meg. Természetesen mást jelent számunkra egy japán kalligráfia, ha értjük a szöveget. A japán kalligráfia nem „csak” forma. Mégsem gyakorol erőteljes hatást ránk minden, akár számunkra is erőteljes tartalmat megjelenítő mű. Mindig van olyan összetevő a műalkotás befogadása során, ami tökéletesen szubjektív, szavakkal alig, vagy egyáltalán nem leírható, teljesen személyes aspektus. Ezt pedig nem határozza meg semmi magyarázat. Ennek fényében próbáljuk közösen befogadni Sengai Gibon képét.  

Sengai Gibon képe, melynek az utókor a Kör, háromszög, négyzet címet adta, nem tartalmaz feliratot, az ábrázolt formák mellett Sengai Gibon gondosan elkészített rövid kalligráfiája látható csupán: „Japán első zen barlangja” (扶桑最初禅窟). Stephen Addiss Hogyan nézzük a japán művészetet? (HVG Kiadó Rt., Budapest, 2005.) című könyvében röviden ír erről a műalkotásról, és felhívja arra a figyelmet, hogy a tus árnyalata mindenhol más és más, nem egyfajta feketével vagy szürkével készült. A mértani formák, ha kis mértékben is, de átfedik egymást, ami kapcsolatot sejtet köztük. Azonban nincs felirat, ami irányt mutatna az értelmezéshez.
Sengai Gibon, nagy elődjéhez, Hakuin Ekaku zen mesterhez hasonlóan, a zen kifejezőeszközeként használta az ecsetet és a tust. Kalligráfiái és tusképei tanítanak, utat mutatnak, talányokat tartalmaznak. A Kör, háromszög, négyzet is olyan, akár egy kóan, egy kérdés, egy feladvány, amit a zen mesterek adnak tanítványaiknak a zen gyakorlás részeként egyfajta segítségként, hogy elmélyedhessenek általa. D. T. Suzuki így ír Sengai Gibon alkotásáról:
A kör-háromszög-négyzet címet viselő kép Sengai Gibon univerzumról készített műalkotása. A kör a végtelent ábrázolja, a végtelen pedig minden egyes élőlény alapjának tekinthető. Azonban a végtelen ennek ellenére önmagában formátlan. Mi, érzékekkel és értelemmel bíró lények viszont kézzelfogható formákat igénylünk. Ezért a háromszög. A háromszög minden forma kezdetének tekinthető. Ebből nő ki először a négyzet, ami tulajdonképpen egy megduplázott háromszög. Ez a duplázódási folyamat végtelenül tart, és létrejön a dolgok sokfélesége. Egy kínai filozófus úgy fogalmaz, hogy „a tízezer dolog”, és ez az univerzum. A fogalmi, a nyelvbe zárt gondolkodással az a baj, hogy realitásnak vesszük a nyelvet, és megfeledkezünk arról, hogy a nyelvnek idő nélkül nincsen jelentősége. Igazság szerint a nyelv az idő, az idő a nyelv. Ezért arra a következtetésre jutunk, hogy a világ kezdetén van valami, ami valós és konkrét, mint például a galaxisoknak egy olyan világa, ami bár formátlan és ködös, mégis valós és kézzelfogható. Ez az univerzum alapja, amiben mi most mindenféle dologgal kapcsolatba kerülünk, mint valami valós és konkrét tényekkel. Így kezdünk magáról az időről is gondolkodni, mint valós és konkrét tényről. A kör háromszöggé, majd négyzetté, majd a dolgok végtelenül változatos alakzataivá válik. Ugyanígy vált a teremtés bibliai beszámolója sokak számára történelmi ténnyé. Azonban a zen buddhizmus ellenzi az ilyenfajta elképzeléseket.
Van egy másik, egy hagyományosabb értelmezés, amelyet ezen három formára adhatunk. Sengai a zen buddhizmus mellett jól ismerte a shingon buddhista irányzatot is, ami egy vadzsrajána buddhista iskola Japánban. Tetszett neki a shingon azon tanítása, ami a testi lét (rupakaya) és a végső valóság (dharmakaya) azonosságát vallotta.  Ebben az értelmezésben a háromszög a testi lét három aspektusát szimbolizálja, mint a testi, a szóbeli (vagy intellektuális) és a mentális (vagy spirituális) aspektus. A négyszög az objektív világ megjelenítője, ami a négy nagy alapelemből (mahabhuta) áll: föld, víz, tűz és levegő. A kör itt az alaktalan forma, a dharmakaya, a végső valóság.
Általában a létezők irányába forduló duális gondolkodás elkülönít formát és formátlant, alanyt és tárgyat, anyagot és szellemet, és azzal a hittel él, hogy ezek ellent mondanak egymásnak, valamit kizárják egymást. A shingon és zen tanítások ezzel szemben ellenzik ezt a nézetet, és úgy tartják, hogy ami forma, az formátlan vagy üres, vagyis azonos. (Lásd. Szív szútra: „a forma üresség, az üresség forma”)

Címkék: ,

Szombat esti beszélgetések 9-10. – Hittel telt tudat felirat; a haldoklás és a halál

december 27, 2021
Nincs hozzászólás

(Összefoglaló jegyzet a kilencedik és tizedik Szombat esti beszélgetésekhez, mely témáját a zen harmadik pátriárkája, Kanchi Sōsan Zenji Hittel telt tudat felirat (Shinjinmei, 信心銘) című verse adta és a feldolgozásához segítségül hívtuk Shōdō Harada Rōshi 2007. januárjában a Hokuozan Sogenji apátságban elhangzott Dharma-beszédét is.)

A Hittel telt tudat felirat című vers, Kanchi Sōsan Zenji, a zen harmadik pátriárkájának szútrája 584 kanjiból áll, rendkívül erőteljes, tömör tanítás, ami tökéletesen elmélyült tudatállapotból született. A régi időkben a szerzetesek ezt a szöveget tanulták meg és olvasták a szútrák helyett. Mindenki kívülről ismerte. A Szív szútra esetében már átláttuk, hogy egyetlen szöveg hatalmas erővel bírhat a gyakorlásunkban. A Hittel telt tudat felirat is ilyen. Egész életünk tele van félelemmel, aggodalommal, kétséggel, amely érzelmek egy mélyebb félelemben gyökereznek: a haláltól való félelemben. Halálunk pillanatában, amikor megérezzük, hogy az utolsó lélegzetünk érkezett el, a tudatállapotunk határozza meg, hogy milyen irányt és milyen megtestesülést veszünk. Csak abban az esetben leszünk képesek áttörni a vágyaink és megszokásaink mintázatain, amikor energiáink lehanyatlanak, ha fegyelmezetten és megfelelően előkészített tudattal vagyunk jelen a pillanatban. A gondolatok, érzelmek és érzések impulzusai mind egyetlen pontba sűrűsödnek az utolsó lélegzet pillanatában, és hatalmas lehetőséget rejtenek magukba, hogy ne akadályként jelenjenek meg, hanem a tudatosság egy magasabb szintjére vezessenek minket, vagy akár magához a megvilágosodáshoz. Ha a Hittel telt tudat felirat szövegét olvassuk és tanulmányozzuk, nap, mint nap reflektálva a belső tartalmára és megpróbáljuk a legmélyebb jelentését elérni intuitív tudatosságunkkal, az tökéletes előkészítése a tudatunknak. Abban az időben, amikor a halál kómája egyre mélyül, az intellektualitásunk funkciói leállnak, azonban ha a vers igazsága a tudatosságunk mélyére már beivódott, akkor képes lesz útmutatóként szolgálni, hiszen tartalmazza egy tökéletesen megvilágosodott tudat bölcsességét. A spirituális irodalomban a Hittel telt tudat felirat a legalkalmasabb arra, hogy képes legyen felszabadítani a tudatunkat a szenvedéssel teli kötések feloldására, amelyek az élethez és a halálhoz láncolnak minket. Ezért ajánlja például Philip Kapleau is a The Zen of Living and Dying című könyvében, hogy tanulmányozzuk ezt a szöveget, olvassuk haldoklásunk idején, vagy ha erre képtelenek vagyunk, akkor kérjünk meg valakit, hogy olvassa fel nekünk.

Ez a vers már a címében érdekes, a buddhizmus tanításaira különösen reflektáló gondolattal kezd: hittel telt tudat. A buddhizmusban nincs olyan hit, amelyet önmagunkon kívül álló dologban találnánk meg. Buddha saját tanításairól is azt mondta, hogy megfelelő kritikával fogadjuk a szavait, saját magunk tapasztaljunk meg mindent és törekedjünk fáradhatatlanul. Kanchi Sōsan Zenji szavait sem elég csak gondolatink szintjén megértenünk, hanem saját tapasztalatunkká kell tennünk, hogy mindenféle kétely nélkül, valóban hihessünk bennük. Ez a hit rendkívül közvetlen, tiszta és személyes tapasztalat. Shōdō Harada Rōshi úgy fogalmaz, hogy „egyenesen arra mutat rá, amik mi magunk vagyunk”. Ez a hit nem magunkon kívül létezik tehát, nem valami önmagunkon kívül létezőbe vetett, hanem azt a tudatot tapasztalja, ami itt és most jelen van, ami ül, áll, eszik, iszik, dolgozik, amely érzi, hogy él. Még ha sok felmerülő gondolatunk van is, minden gondolat alapjára tekintünk, ahol a gondolatok maguk is megszületnek, és a gyakorlásunk ennek az alapnak a megtisztítása. Úgy is fogalmazhatunk, hogy hiszünk a tudatunkban lévő Buddhában, hiszünk a buddha-tudatban, a buddhaság magjában, ami mindannyiunk sajátja.

A NAGY UTAT NEM NEHÉZ ELÉRNI AZOKNAK,
AKIK NEM VÁLOGATNAK.
HA NEM MERÜL FEL SZERETET VAGY ELLENÉRZÉS,
TÖKÉLETESEN MEGMUTATKOZIK.
Így kezdődik a vers. Kanchi Sōsan Zenji rögtön rámutat, hogy a Nagy Út nem nehéz, minden érző lény, minden ásvány vagy atom ugyanazon az Úton halad, nem kivétel ez alól egyetlen megnyilvánuló dolog sem. Az a szem pedig, ami ilyen módon látja a világot, ami elszakad a dualitástól, a szeret és nem-szeret megosztottságától, az a tudatunk igazságát látja, magát a Nagy Utat. Csak a megosztottság az, ami megnehezíti az utat. Nem azért születtünk meg, hogy mindig a jobbat, a kényelmesebbet, a kellemesebbet válasszuk, hanem azért, hogy válogatás nélkül befogadjunk mindent, hogy összhangba kerüljünk igaz természetünkkel  – és akkor a Nagy Úton járunk. Ez a buddha-tudat, ez a buddha-természet.

LEGYEN BÁR LEGKISEBB A KÜLÖNBSÉGTÉTEL,
AZ OLY NAGGYÁ VÁLIK, MINT A TÁVOLSÁG ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT.
AZ ÚT A SZEMÜNK ELÉ TÁRUL,
HA NEM RAGASZKODUNK KELLEMESHEZ VAGY KELLEMETLENHEZ.
Intellektuális és érzelmi szinten is megnyilvánul bennünk a kettéosztás és ez lesz minden gond, minden szenvedés és probléma forrása. Ha a világot nem dualisztikus nézőpontból szemléljük, ha képesek vagyunk ebből a téves alapról leválni, akkor minden tisztává, világossá és egységessé válik.

ÖNMAGÁBÓL FAKADÓAN TÖKÉLETES, AKÁR A NAGY ÜRESSÉG,
SEMMI NEM HIÁNYZIK, SEMMI SEM FELESLEGES.
Az Eredeti Tudat mindent képes elfogadni, mindent képes befogadni, együtt és külön-külön is, és ez az Eredeti Tudat a tudatunk alapja. Ez az, ami a Forrásból ered, és ehhez tudunk visszatérni.

TÉRJÜNK VISSZA A FORRÁSHOZ ÉS MEGTALÁLJUK A LÉNYEGET,
HA A KÜLSŐSÉGEKET KERGETJÜK, SZEM ELŐL TÉVESZTJÜK A FORRÁST.
A tudatunk valódi alapja nem valamiféle nyugalom, nem azt keressük. Óriási félreértés a nyugalom keresése, ahogy az is, ha abba ragadunk bele, hogy zazent kell gyakorolnunk. Sem a nyugalom, sem az ülő meditáció nem cél. A zazen minden pillanatot áthat. A zazen az ülés, állás, jövés, menés, az evés és az ivás. Mindennek zazennek kell lennie, és semmi sem feltétele annak, hogy az Eredeti Tudathoz visszatérjünk. Az élő zazen az a hely, ahol nem merül fel semmiféle kettősség, ahol minden önmagából fakadóan tökéletes. Ahhoz, hogy természetesen tudjunk haladni az Úton semmiféle intellektuális megértésre nincsen szükségünk.

MINÉL TÖBBET BESZÉLÜNK ÉS MINÉL TÖBBET GONDOLKODUNK,
ANNÁL JOBBAN ELTÉVEDÜNK.
VÁGJUK EL A BESZÉDET ÉS VÁGJUK EL A GONDOLKODÁST,
ÉS NEM LESZ SEMMI, AMIT NEM ÉRTHETÜNK MEG.
Az intuíció, a kreativitás segíti személyes tapasztalattá tenni az Utat, még ha bölcsességre is szükségünk lesz hozzá. A zazen gyakorlásakor is azt tesszük, hogy felszínre igyekszünk hozni a bölcsességet, az intuíciót.

AHOGY MEGJELENIK A LEGKISEBB MÉRTÉKBEN A JÓ ÉS ROSSZ,
A TUDAT ELVÉSZ A ZAVARODOTTSÁGBAN.
Sokan szeretnénk segíteni másokon, szeretnénk jót tenni. Azonban ahhoz, hogy segíthessünk, meg kell találnunk a hatalmas, az Eredeti Tudatunkat, és belső békénket, mivel azért mert segítünk másoknak még nem feltétlenül leljük meg bármelyiket is, azonban mindezek nélkül csak még több problémát okozhatunk. Fontos, hogy segítsünk, azonban nem ragaszkodhatunk a segítéshez sem, mert amint ragaszkodni kezdünk hozzá, problémát okoz és tovább bonyolítjuk a helyzetet. A jócselekedet legyen természetes dolog, cselekedjünk titokban jót, anélkül, hogy mások tudnák, hogy mi tettük, és nem okozunk gondot senkinek. Még annak az érzése sem maradjon bennünk egy pillanatra sem, hogy segítettünk. A problémák és a szenvedés abból fakad, hogy jót cselekszünk, majd ragaszkodni kezdünk hozzá.

AMIKOR A GONDOLKODÁS TÁRGYA MEGSZŰNIK, KÖVETI AZT A TUDAT IS.
AMIKOR A TUDAT MEGSZŰNIK, ELTŰNIK VELE A GONDOLKODÁS TÁRGYA IS.
A TÁRGY ÖSSZEFÜGG A TUDATTAL,
ÉS A TUDAT IS ÖSSZEFÜGG A TÁRGGYAL.
Amikor megtapasztaljuk a tudatunk azon alapját, ahol nincsen kettősség és nincsen semmilyen megkülönböztetés, akkor nem érzünk mást, csak az életenergiát. Nem fogjuk be a fülünket, nem csukjuk be a szemünket, sokkal inkább úgy vagyunk jelen a dualisztikus világban, hogy az nem mozdít ki bennünket. Ugyan szokásunkká vált dualisztikusan látni a dolgokat, születésünk óta számtalan dolgot halmoztunk fel, már a részünkké váltak, mégis érdemes Rikyū szavait követnünk: „Egy éles kardunk van a ruhaujjunkban, amikor valami eszünkbe jut, el kell vágnunk. Ez az zazen titokzatos pontja.”

HA MEG AKARJUK ISMERNI EZT A KETTŐT,
AZ EREDETÜK AZ EGY ÜRESSÉG.
AZ EGY ÜRESSÉGBEN E KETTŐ EGYENLŐ,
EGYFORMAKÉPPEN TARTALMAZZÁK A SZÁMLÁLHATATLAN FORMÁT.
A tudatállapotunk alapja, amikor az alany és a tárgy eggyé olvad, és egészben érzékeljük a kettőt. Ha nincsen érzékelő alany, az olyan, mintha az objektív világ sem létezne, az alany és a tárgy összefügg. A világ az alany és a tárgy elegye, azonban, ha mégis leásunk a legmélyére, akkor megtapasztaljuk végre, hogy csak egyetlen világ van, és mi azután kutatunk, ahol minden megszületik. Keressük azt a Forrást, amelyből minden felbukkan.

TÉRJÜNK VISSZA A FORRÁSHOZ ÉS MEGTALÁLJUK A LÉNYEGET,
HA A KÜLSŐSÉGEKET KERGETJÜK, SZEM ELŐL TÉVESZTJÜK A FORRÁST.
A NAGY ÚT GYENGÉD,
SE NEM KÖNNYŰ, SE NEM BONYOLULT.
Mindannyian rendelkezünk a buddha-természettel, a buddhaság magjával. Minden élőlény a saját útját járja, ami se nem könnyű, se nem bonyolult. Az emberi létezés csupán egy az élet megannyi formájából, és ugyanazon törvények szerint működik, mint az univerzum, és mint az univerzumban minden más élet. A létezés törvényei mindenre egyformán igazak. Az utolsó percben mindent el kell engednünk, hiába ragaszkodtunk is bármihez. Amikor világosan látjuk, hogy a világ csak egy álom, délibáb, jelenségek tárháza, akkor már bármit is megtarthatunk, mert akkor adjuk vissza, amikor szükséges, és ez igaz lesz nem csak a dolgokra, de magára a testünkre is. Ikkyū Sōjun zen mester halálos ágyán így fogalmazott: „Most, a mai napon visszaadom ezt a testet, amit csak kölcsön kaptam.”

AZ EGY MINDEN,
A MINDEN EGY.
EZT FELISMERVE
MIÉRT AGGÓDNÁNK A VÉGLEGESSÉG MIATT.
Az élet és a halál mind csak jelenség. Meg kell tapasztalnunk, hogy mind a kettő csak jelenség, és ha így teszünk, ha a halálunkat is képesek vagyunk jelenségként látni, akkor a halálunk is úgy történik, ahogy történik, és úgy fogadjuk el, ahogy történik.

Címkék: , , ,

Szombat esti beszélgetések 5. – Létkerék és a Tizenkét Tagú Függőkeletkezés

szeptember 2, 2021
Nincs hozzászólás

(Összefoglaló jegyzet az ötödik Szombat esti beszélgetésekhez, az élet körforgásáról, a Létkerékről és a Tizenkét Tagú Függőkeletkezésről. Témánkat Weöres Sándor: Az elveszített napernyő című verse vezette be.)

Az élet körforgásáról a Szamszára című film kapcsán már sokat beszéltünk. Ezt a gondolatot folytatják és bővítik tovább az alábbi tanítások.

A Létkerék szimbolikája

A „keréken” kívül eső területeken megjelenő képi ábrázolás:
1) Jama (néhány helyen Márának említik), a Halál Ura, tanvédelmező, ő tartja karmos kezeivel és két hatalmas fogával a létezés kerekét
2) Jama fején öt koponyából álló korona, amely az öt léthalmazt (szkandha) szimbolizálja
3) Jama homlokán a harmadik szem az állandótlanság megértésének bölcsességét jelképezi
4) Jama négy végtagja a négyféle szenvedés (születés, betegség, öregség, halál) megjelenítője
5) Jama lábainak vagy alsó felének tigrisbőrrel való ábrázolása a rettenthetetlenséget jelképezi
6) Telihold képe a szamszárából való megszabadulás, a Nirvána
7) Buddha- vagy bodhiszattva alak a Hold (vagy egy Tankerék) felé mutató ujjal a megszabadulás ösvényét jelképezi

A létkerék négy köre:
1) a legbelső körben három állat figurája, akik gyakran egymás farkába harapva jelennek meg
– disznó (tudatlanság / nem-tudás)
– kígyó (harag / gyűlölet)
– kakas (vágy)
2) a második kör félig fehér, félig fekete háttérben, a létezés körében, emberi figurák
– fehér részben: sötétből a fénybe és fényből a fénybe, felfelé mozduló alakok, akik üdvös, helyes cselekedeteket vittek véghez és jó karmát halmoztak fel
– fekete háttér előtt lefelé hullnak meztelenül azok, akik nem üdvös, helytelen tetteik miatt a három alsó világban születnek ujjá, és őket a Halál Urának vörös és zöld bőrű kísérői vezetik
3) a harmadik, legszélesebb kör a létezés, az érzéki vágyak hat birodalmát (korábban öt birodalmát) mutatja be
– legfelül középen az istenek birodalma, amit Indra alakja jelképez, aki egy húros hangszeren játszik
– jobbra a félistenek birodalma (ez a birodalom került be később az öt mellé), akik folytonos versengésben, konfliktusban élnek egymással
– alatta az éhes szellemek (préták) birodalma
– istenek birodalmától balra az ember birodalom
– alatt az állatok birodalma
– legalul a poklok birodalma található, ahol Jama, a Halál Ura, az Ítélkezés királya van a középpontban, jobb kezében bottal, a balban tükörrel ábrázolva
4) a negyedik a legkülső kör 12 jelenetre osztva a Tizenkét Tagú Függő Keletkezés tanítását ábrázolja az óra járásának megfelelő irányba olvasva
– 1 vak ember (nem-tudás)
– 2 agyagkorsót készítő személy (késztetés)
– 3 fákra ugráló majom almával (tudat)
– 4 utasát szállító csónak folyón vagy nagy vízen (név és forma)
– 5 hat ablakú üres ház (hat érzékszerv)
– 6 ember pár vagy szeretkező pár (érintkezés)
– 7 ember a szemébe vagy karjába fúródott nyílvesszővel (érzés)
– 8 étkező, bort ivó ember(ek) (létszomj)
– 9 fáról almát szedő ember vagy majom (ragaszkodás)
– 10 várandós asszony vagy szeretkező pár (létesülés)
– 11 ágyon fekvő alak vagy szülő nő (születés)
– 12 zsákot, valami begöngyölt dolgot, holttestet, a múltbéli életek felhalmozott karmáját cipelő emberi alak(ok) (öregség és halál)

A Tizenkét Tagú Függő Keletkezés a buddhizmus egyik fontos alaptanítása. Alább ennek szútrákból vett példáival kiegészített részletes leírását és magyarázatát adjuk az eredeti szanszkrit és páli kifejezésekkel együtt (egy korábbi esszé részleteit idézve ide):

A Tizenkét tagú függő keletkezés láncolata (a tizenkét nidāna)

  1. nem-tudás, tudatlanság, vakság: páli: avijjā, szanszkrit: avidyā
  2. késztetés (késztetett tettek): páli: sañkhāra, szanszkrit: saṃskāra (saṃskāra-karma)
  3. tudatosság, tudat-mag: páli: viññāṇa, szanszkrit: vijñāna
  4. név és forma (tudat és tudathordozó): páli: nāma-rūpa, szanszkrit: nāma-rūpa
  5. hat érzékszerv (hat csatorna, hat kapu): páli: saḷāyatana, szanszkrit: ṣaḍāyatana
  6. érintkezés (kapcsolódás): páli: phassa, szanszkrit: sparsā
  7. érzés vagy érzet: páli: vedanā, szanszkrit: vedanā
  8. szomj, létszomj: páli: taṇhā, szanszkrit: tṛṣṇā
  9. kötődés (tapadás, a vágy fokozódása): páli: upādāna, szanszkrit: upādāna
  10. létesülés (létrejövés): páli: bhava, szanszkrit: bhava (bhāva)
  11. születés (megszületés): páli: jāti, szanszkrit: jāti
  12. öregség-halál: páli: jarā-maraṇa, s zanszkrit: jarā-maraṇa

avijjā, avidyā: Ez a nem-tudása a valóság három ismertetőjegyének (p.: tilakkhaýa) a nem-tudása, vagyis annak, hogy minden, ami valóságos az önmagátlan (p.: anattā), állandótlan (p.: aniccā), múlandó és szenvedéssel teli (dukkha) is egyben. Valamint nem-tudása a Négy Nemes Igazságnak, hogy az élet szenvedéssel teli, a szenvedés oka a szomj különböző formái, hogy ettől meg lehet szabadulni, amelynek útja a Nemes Nyolcrétű Ösvény. Tehát az mondható el, hogy ez a valóság nem helyes felismerése, illúziókban való tévelygés. Ez a hamis tudás tulajdonképpen már meg volt a születésünk előtt is. Szigorúan véve lehetne nevezni első oknak is, amely fennállása esetén e függő keletkezés mindenképpen létrejön. Ám a többi tag mind-mind visszahatnak a nem-tudásra, folyamatosan újabb impulzusokkal látják el, így az egyre inkább felpörög, és egyre mélyebbre húz a létforgatagba. Így lesz aztán ez a tag a múltbéli kammikus (karmikus) okoknak amolyan kiindulópontja, amelyek aztán jelenlegi életünket is okozzák. (Vagyis ezáltal az egy múltbélinek is nevezhető tag.)

Szamjutta-nikája 12. 2. „Koldusok! Mi hát a nem-tudás? Koldusok, ez a szenvedés nem-tudása, a szenvedés okának nem-tudása, a szenvedés megszüntetésének nem-tudása, és a szenvedés megszüntetéséhez vezető út nem-tudása. Ezt nevezik nem-tudásnak, ó koldusok.”
Maddzshima-nikája 54. „… – Sokat mondják, hogy nem-tudás, ó uram. Mi hát a nem-tudás, hogyan esik rabul az ember a nemtudásnak?Amikor egy hétköznapi ember nem ismeri fel… hogy az alakzatok alávetettek a keletkezésnek és az elmúlásnak… hogy az érzetek alávetettek a keletkezésnek és az elmúlásnak… hogy az ismeretek alávetettek a keletkezésnek és az elmúlásnak… hogy a késztetések alávetettek a keletkezésnek és az elmúlásnak… hogy a tudomások alávetettek a keletkezésnek és az elmúlásnak… Koldus, ezt nevezik nem-tudásnak…”

sañkhāra, saṃskāra: késztetés. Az Öt Halmaz kapcsán még említésre kerül később, hogy ez a tag olyan kammikus képzelőerő, amely gondolati (elmebeli mint érzés, észlelés akár), szóbeli (a gondolkodás ide is tartozhat az elmélkedéssel egyetemben) és testi üdvös és káros késztetéseket hoz létre. Mindezek által pedig a létforgataghoz (p.: saṃsāra) vagyis a szenvedések (p.: dukkha) világához köt. Ezek tudati indíttatások, akaratlan belső impulzusok, amelyek eredete szintén a hamis tudásban gyökerezik. Ide tartozhat minden gondolat, szó és tett, amelyek kammikus hatása lehet pozitív (üdvös) vagy negatív (nem üdvös), esetleg semleges. Ezek a tudati indíttatások szintén részei a múltbéli kammikus okoknak. (Tehát ezáltal ez is egy múltbélinek is nevezhető tag.)

Szamjutta-nikája 12. 2. „Koldusok! Mik hát a késztetések? Koldusok, háromféle késztetés van: a testi késztetés, a nyelvi késztetés és a tudati késztetés. Ezeket nevezik késztetéseknek, ó koldusok.”
Maddzshima-nikája 44.
„…- Hányféle késztetés van, ó uram?- Háromféle késztetés van, Viszákha koldus: a testi késztetés, a nyelvi késztetés és a tudati késztetés.- Mit jelent ez a három, mi a testi késztetés, a nyelvi késztetés és mi a tudati késztetés?- Viszákha koldus, a testi késztetések a belélegzés és kilélegzés, a nyelvi késztetések a gondolkodás és az ítélkezés, a tudati késztetések pedig a megismerés és az érzés.- Miért testi késztetés a belélegzés és kilélegzés, miért nyelvi késztetés a gondolkodás és az ítélkezés, mi ért tudati késztetés a megismerés és az érzés, ó uram?- Viszákha koldus, a belélegzés és a kilélegzés testi tartalmak, a testhez kötődnek, ezért a belélegzés és a kilélegzés testi késztetések. Amit az ember gondolt és megítélt, azt később szóban is kimondja, ezért a gondolkodás és az ítélkezés nyelvi késztetések. A megismerés és az érzés tudati tartalmak, a tudathoz kötődnek, ezért a megismerés és az érzés tudati késztetések…”

viññāṇa, vijñāna: Ez a kettősség-tudat, megkülönböztető-tudat vagy Én-tudatosság néven is nevezhető tag, láncszem. Ez azt jelenti, hogy ez egy olyan értelemben vett tudatosság, amely megkülönbözteti a szubjektumot az objektumtól, az Én-t a Más-tól. Vagyis azt lehet mondani, megkülönbözteti azt, amit önmagunknak vélünk, attól, amire úgy gondolunk, hogy az nem önmagunk. Egy olyan tudat-mag, amely létrehozza a test-tudati együttest, főként annak segítségével, hogy szorosan együttműködik a nāma-rūpa őt követő láncszemmel.
Ez a tag már a jelen része, vagyis része a jelenben szüntelenül zajló létesülési folyamatnak. Közvetlen következménye a múltbéli kammikus tényezőknek. (Hasonlatos a szánkhja és a jóga gondolkodásmódjában megtalálható én-alkotó fogalomhoz.) Ha pedig azt mondjuk, hogy az előző két tag vagy láncszem múltbéli dolgokra utal, akkor ez már a jelen, egészen a születésig, amely láncszem a betegség, öregség, halál láncszemmel együtt a jövőt képezheti.

Szamjutta-nikája 12. 2. „Koldusok! Mi hát a tudat-mag? Koldusok, hatirányú tudat van: a látó tudat, a halló tudat, a szagló tudat, az ízlelő tudat, a tapintó tudat és a gondolkodó tudat. Ezt nevezik tudat-magnak, ó koldusok.”

nāma-rūpa: név és forma. A tudati-pszichikai, valamint a testi általános elnevezésének mondható ez a tag. Vagyis a lélek és test kettősségét is jelenti, amely az előző tényező egyértelmű következménye. (Talán említésre méltó, hogy a név egy érdekes részletnek tekinthető ebben a kifejezésben. Az ősi indiai gondolkodásban erőteljesen megjelent, hogy a név az, ami fennmarad az ember után. Akinek sok utóda van, sokáig emlékeznek a nevére. Minden más elpusztul az emberből.) Fogalmazhatunk úgy, hogy minden esetben először a név jön létre, a dolgok megnevezése, a lelkiség. Ennek összetevői az érzés, érzékelés, szándék (akarás, akarat, p.: cetanā), benyomás (p.: phassa) és a figyelem (p.: manaszikāra). A következő létrejövő a test, a materiális dolog, amely a négy őselemből és az ezektől függő testi képződményekből tevődik össze. Vagyis a viññāṇa-val együttműködve a test-tudati együttes másik létrehozója.

Szamjutta-nikája 12. 2. „Koldusok! Mi hát a név-alakzat? Az érzet, az ismeret, a gondolat, az érzékelés, valamint az ítélet jelenti a nevet. A négy lételem és azok alakzatai jelentik az alakzatot. Tehát ezek jelentik az alakzatot, amazok pedig a nevet. Ez a név-alakzat, ó koldusok.”

saḷāyatana, ṣaḍāyatana: Ez az elem a hatféle érzékelési kapu (látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás, gondolkodás), hatrétű érzékelési alap, amely magába foglalja az öt testi érzékszervet valamint az elmét, mint hatodikat. Az elme (sz.: manas) ugyanúgy nem azonos az öntudattal (p.: viññāṇa, sz.: vijñāna), ahogy az értelemmel vagy intellektussal (sz.: buddhi) sem. Ez egy mentális szervünk, amely segítségével megszervezzük az ötféle testi érzékelési képességünk működését, valamint a puszta észleletekből tudattartalmakat konstituálunk. Ám ennek a működése közben sosem tapasztaljuk igazán a valóságot, hanem csak a tudattartalmakat, amelyeket számos előítélet, korábbi tapasztalat, prekoncepció befolyásolja. Azt tapasztaljuk, amit akarunk és azt nem, amit nem akarunk „látni”. Emellett ez az a mentális funkciónk, amely segítségével például képesek vagyunk egy széttépett kép feléből is megismerni valakit, akit a kép ábrázol, tehát kiegészíti a tapasztalást.

Szamjutta-nikája 12. 2. „Koldusok! Mi hát a hat-tartomány? A látás tartománya, a hallás tartománya, a szaglás tartománya, az ízlelés tartománya, a tapintás tartománya, valamint a gondolkodás tartománya. Ezt nevezik hat-tartománynak, ó koldusok.”

phassa, sparsā: érintkezés. Az érzékszervek puszta ingerfelvétele, amely mindenféle tudatállapotban jelen van. Kicsit részletesebben kifejezve ez a láncszem a benyomások szerzése, vagyis az érzékelés, még pontosabban az érzékelési képességek érintkezése az érzékelhető külvilággal. Az érzékelési képesség érintkezése az általa érzékelhető tárggyal. (Példaként a szemnek a látvánnyal való találkozása egy érintkezés.)

Szamjutta-nikája 12. 2. „Koldusok! Mi hát az érzékelés? Koldusok, hatféle érzékelés van: a látás, a hallás, a szaglás, az ízlelés, a tapintás és a gondolkodás. Ezt nevezik érzékelésnek, ó koldusok.”

vedanā: érzés. Ez a láncszem lenne az érzések minősítése. Olyan érzéseké, amelyek az érzékek és a külvilág érintkezése, találkozása révén keletkeznek (látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás, gondolkodás érzetei). Az érzéseket pedig aszerint értékeljük, hogy számunkra azok milyenek: kellemesek, kellemetlenek vagy semlegesek. Persze ide tartozhat az a lehetőség is, amelyet a később részletezésre kerülő Öt Halmaz magyarázatában megjelenik a vedanā kapcsán.

Szamjutta-nikája 12. 2. „Koldusok! Mi hát az érzet? Koldusok, hatféle érzet van: a látás érzete, a hallás érzete, a szaglás érzete, az ízlelés érzete, a tapintás érzete és a gondolkodás érzete. Ezt nevezik érzetnek, ó koldusok.”

taṇhā, tṛṣṇā: Ez a mohó sóvárgás, vágyakozás láncszeme. Ez az a vágy, amely arra törekszik, hogy a kellemes érzéseket vonzza, erősítse, a kellemetleneket pedig taszítsa, megszűntesse. Irányulhat ez akár érzéki örömökre, akár gazdagságra, hatalomra, az örök életre, vagy bármire csak az a lényeg, hogy a kellemes érzéseket erősítse, és kioltson minél inkább mindent, amely nem ilyen. Egyébként a szenvedés létforgatagához kötődés egyik lényeges alapja, ahogy a Négy Nemes Igazságban is megjelenik. Három típusát szokás megemlíteni: az érzéki (p.: kāma) szomjat, a létezés (létesülés, p., sz.: bhava) szomját vagy létszomjat, valamint a nem-létezés (p.: vibhava) szomját.

Szamjutta-nikája 12. 2. „Koldusok! Mi hát a létszomj? Koldusok, hatféle szomj van: a formák szomjazása, a hangok szomjazása, a szagok szomjazása, az ízek szomjazása, a tapintásérzetek szomjazása és a tudat-tartalmak szomjazása. Ezt nevezik létszomjnak, ó koldusok.”

upādāna: Ez a láncszem a kötődés, ragaszkodás, tapadás a vágyaink tárgyaihoz. Ide tartozik még a magához a szomjhoz való ragaszkodás is. Ennek a ragaszkodásnak négy fajtája lehet: az érzékszervi érzékeléshez való ragaszkodás (p.: KĀMupādāna), a (szokásos) tettekhez való ragaszkodás (p.: SILABBATupādāna), a szemlélethez való ragaszkodás (p.: DIṬṬhupādāna), a személyiséghez való ragaszkodás (p.: ATTAVĀDupādāna), amelyeken belül még újabb felosztások különböztethetők meg.

Szamjutta-nikája 12. 2. „Koldusok! Mi hát a ragaszkodás? Koldusok, négyféle ragaszkodás van: az érzéki vágyakhoz való ragaszkodás, a téves nézetekhez való ragaszkodás, a szertartásokhoz való ragaszkodás és az én káprázatához való ragaszkodás. Ezt nevezik ragaszkodásnak, ó koldusok.”

bhava: A kötődés közvetlen következménye, hogy a létesülés folyamán, amely a bhava, bekerül az ember és ott is ragad a szüntelenül változó világban, a folytonosan átalakuló létforgatagban (p.: saṃsāra). Ez a létesülés azonban nem csupán abban a világban lehetséges, amelyben éppen most létezünk, vagyis a vágyak világában, hanem a tiszta formák és a formanélküliek világába is lehetséges. Valamint a buddhizmus hat világának bármelyikében. (Ha a Függő Keletkezést valamilyen gondolatra, gondolkodási folyamatra értelmezzük adott esetben, akkor a különböző világok, különböző elmeállapotokként is nyugodtan értelmezhetőek.)

Szamjutta-nikája 12. 2.  „Koldusok! Mi hát a létesülés? Koldusok, háromféle létesülés van: a vágyak világában való létesülés, az alakzatok világában való létesülés és az alakzatmentes világban való létesülés. Ezt nevezik létesülésnek, ó koldusok.”

jāti: Ez a születés láncszeme, vagy ismétlődő újbóli megszületés láncszeme. Ha az emberi életet nézzük, akkor ez a tag az Öt Halmaz, a személyiséget alkotó összetevők létesülése a fogamzástól a születésig.

Szamjutta-nikája 12. 2.  „Koldusok! Mi hát a születés? Bármiféle élőlény fogantatása, keletkezése, kialakulása, sarjadzása, részeinek kifejlődése, érzékelésének kiépülése jelenti a születést, ó koldusok.”

jarā-maraṇa: Ez az utolsó, a betegség, az öregség, pusztulás és halál, mint a tapasztalható szenvedések legfontosabb közvetlen tényezői és egyben a kammikus következmények gyümölcse.

Szamjutta-nikája 12. 2. „Koldusok! Mi hát a vénülés-halál? Bármiféle élőlény öregedése, elaggása, foghullása, megőszülése, ráncosodása, elgyengülése, érzékeinek leépülése jelenti a vénülést. Bármiféle élőlény elmúlása, elhullása, szétbomlása, eltűnése, halála, pusztulása, idejének betelte, részeinek szétesése, tetemének nyugalomba helyezése jelenti a halált. Ezt nevezik vénülés-halálnak, ó koldusok.”

Anuruddhācariya: A Felsőbb Tan Foglalata így ír a Függő Keletkezésről

 „A függő keletkezés módszere
3.§ Ezek közül:

  1. a tudatlanságtól feltételezve jönnek létre a késztetések,
  2. a késztetésektől feltételezve jön létre a tudatosság,
  3. a tudatosságtól feltételezve jön létre a név és forma,
  4. a név és formától feltételezve jön létre a hat alap,
  5. a hat alaptól feltételezve jön létre az érzékelés,
  6. az érzékeléstől feltételezve jön létre az érzés,
  7. az érzéstől feltételezve jön létre a szomj,
  8. a szomjtól feltételezve jön létre a ragaszkodás,
  9. a ragaszkodástól feltételezve jön létre a létesülés,
  10. a létesüléstől feltételezve jön létre a születés,
  11. a születéstől feltételezve jön létre az öregség és a halál, a bánat, a siránkozás, a szenvedés, a szomorúság és a kétségbeesés.

Így keletkezik a szenvedés egész halmaza. Ez itt a függő keletkezés módszere.

4.§ Ezek között három időszak, tizenkét tag, húsz sajátság, három össze­kapcsolódás, négy csoportosítás, három körforgás és két gyökér látható.

5.§ Hogyan? A tudatlanság és a késztetések a múlt időszakai; a születés, az öregség és a halál a jövő időszakai; a közbenső nyolc a jelen időszakai. Ez a három időszak.

6.§ A tudatlanság, a késztetések, a tudatosság, a név és forma, a hat alap, az érzékelés, az érzés, a szomj, a ragaszkodás, a létesülés, a születés és az öregség és a halál a tizenkét tag. A bánat stb. szavai itt a folyományként adódó ered­ménynek példái.

7.§ Itt a tudatlanság és a késztetések megragadásával a szomj, a ragaszkodás és a létesülés is megragadott. Ugyanígy a szomj, a ragaszkodás és a létesülés megragadásával a tudatlanság és a késztetések is [megragadottak]. A születés és az öregség és halál megragadásával a tudatosság stb. öt eredménye is megraga­dott. Így elvégezve:

Múltbeli gyökérok öt, mostani eredmény öt, mostani gyökérok öt, jövőbeli eredmény öt.

Húsz sajátság, három összekapcsolódás és négy csoportosítás van.

8.§ A három körforgás:

  1. a szennyeződés körforgása – a tudatlanság, a szomj és a ragaszkodás;
  2. az okcselekvés körforgása – a létesülés egy része mint okcselekvő létesülés
    és késztetés;
  3. a visszahatás körforgása – a létesülés egy része mint újralétesülés és a maradékok.

9.§ A tudatlanság és a szomj a két gyökérnek tekinthetők.

10.§ Ezeknek a gyökereknek a megszűnésével megszűnik [a körforgás]. Az öregség és halál elbolondításától mindig megnyomorítottaknál a befolyá­sok keletkezésével tudatlanság jelenik meg. A nagy bölcs ezt a nem kötött, kezdet nélküli, három létre vonatkozó körforgást függő keletkezésnek mondja.”

A Létszomj Kioltása című szútrában így jelenik meg a Függő Keletkezés:

„Miből fakad, miből támad, miből születik, miből keletkezik a létszomj? A létszomj az érzetekből fakad [ . . . ]. Miből fakadnak [ . . . ] az érzetek ? Az érzetek az érintkezésből fakadnak [ . . . ]. Miből fakad [ . . . ] az érintkezés? Az érintkezés a hat érzékelési területből fakad [ . . . ]. Miből fakad […] a hat érzékelési terület? A hat érzékelési terület a névből és alakból fakad [ . . . ]. Miből fakad [ . . . ] a név és alak? A név és alak a megismerésből fakad [ . . . ]. Miből fakad [ . . . ] a megismerés? A megismerés az adottságokból fakad […]. Miből fakadnak […] az adottságok? Az adottságok a tudatlanságból fakadnak[ . . . ]. Tehát, szerzetesek, a tudatlanság következményei az adottságok, az adottságok következménye a megismerés, a megismerés következménye a név és alak, a név és alak következménye a hat érzékelési terület, a hat érzékelési terület következménye az érintkezés, az érintkezés következményei az érzetek, az érzetek következménye a létszomj, a létszomj következménye a léthez kapcsolódás, a léthez kapcsolódás következménye a létezés, a létezés következménye a születés, a születés következménye az öregség és halál, bánat, fájdalom, szenvedés, szomorúság, gyötrelem. Így jön létre ez az egész egyetemes szenvedés.”
„Viszont a tudatlanságnak teljes vágytalanság révén történő megszüntetésével megszűnnek az adottságok, az adottságok megszűntével megszűnik a megismerés, a megismerés megszűntével megszűnik a név és alak, a név és alak megszűntével megszűnik a hat érzékelési terület, a hat érzékelési terület megszűntével megszűnik az érintkezés, az érintkezés megszűntével megszűnnek az érzetek, az érzetek megszűntével megszűnik a létszomj, a létszomj megszűntével megszűnik a léthez kapcsolódás, a léthez kapcsolódás megszűntével megszűnik a létezés, a létezés megszűntével megszűnik a születés, a születés megszűntével megszűnik az öregség és halál, bánat, fájdalom, szenvedés, szomorúság, gyötrelem. Így szűnik meg ez az egész egyetemes szenvedés.”

Időbeliségben is lehetséges a Függő Keletkezés magyarázata. Erre példa Viszuddhimagga elemzése, aki szerint a harmadik és ötödik láncszemig tartó szakasz főleg következmény típusú, elsősorban a múltbéli kammikus tényezők miatt a jelenben zajló létesülési folyamatban játszanak szerepet. A nyolc-kilenc-tizedik láncszem főleg azokat a jelenlegi kammikus okokat képezik, amelyek következményei a jövőben fognak majd érvényesülni igazán. Az utolsó két tag pedig főleg azokat a kammikus következményeket jelentik meg, amelyek majd csak a jövőben fognak bekövetkezni.

A Függő Keletkezés tana nagyon sokrétű tanítás. Önmagában foglalja a Négy Nemes Igazság második és harmadik igazságának dinamikus leírását is. Elmondható, hogy Buddha egyik legnehezebben érthető, legösszetettebb tanítása. Ez azt is jelenti, hogy több beszédében is visszatér a Függő Keletkezés magyarázatához, és számos alkalommal újra és újra elmagyarázza. Legegyszerűbben úgy fogható meg a tanítás, hogy részletesen ábrázolja azt, miszerint az életünk a létforgatagba való bezártság, amellyel együtt jár a szenvedés, aminek oka egy önmagát folytonosan gerjesztő keletkezési folyamat. Ez a tanítás nem pusztán objektív, lemérhető igazság-tartalommal rendelkező elméleti konstrukciónak tekintendő, egyben lehet a meditáció objektuma, amely segítségével ráébredhet az ember arra, hogy a létezéssel felelősség is jár. A Függő Keletkezés tanításának átlátása arra is rávezet, hogy az ember belássa, hogy a világ, amely körülveszi nem egy felsőbbrendű lény által teremtetett, hanem a benne létezők kölcsönös egymásba-, egymásra hatása, összefüggése által jön létre. Ez egy olyan szemlélet, amely egy létesülés és halál körforgásának feltételezéséhez vezet, amely értelmetlenné teszi az időbeli kezdet és vég kérdését. Mindazonáltal felmutat egy lehetőséget ebből a körforgásból való kilépésre.

Alkalmazásának kétféle, egy általános és egy speciális, módja van. Az általános módja ontológiai irányultságúnak nevezhető. Célja az, hogy magyarázatot adjon a világ minden élő – sőt élettelen – jelenségének keletkezésére. A láncolat leírása rámutat arra, hogy a világ egészének létezéséhez nem szükséges szubsztancia (szubsztanciális) vagy hasonló lényegiség feltételezése. Önmagában nem is létezik igazából semmi. Mindez a gondolat végigvihető odáig, hogy lényegileg minden önmagában véve csak üresség (amely gondolta egyik szép példázata a később tárgyalásra kerülő Szív szútra). Speciális módja szerint a tizenkét tag a szenvedést előidéző tapasztalati láncolat leírásának tekinthető. Egészében felöleli a tapasztalás teljes egészét, így átfogóan képes arra rámutatni, hogyan keletkezik a szenvedésektől átitatott tapasztalás. Valamint ha erre rámutat, akkor egyben rámutat arra is, hogyan szüntethető az meg. (Erre lehetőség egyszer a nem-tudás megszüntetése és ezáltal a Függő Keletkezés láncolatának megszakítása, vagy az a módszer, amelyet a Transzcendentális Függő Keletkezés ír le, amely leírás rögtön a megszüntetési láncolat maga.) A tizenkét láncszem az aktuális tapasztalásban egymást követően jelentkezhetnek, függésben lévő keletkezésük jól mutatja azt az elvet, hogy „ha ez megvan, akkor létrejön az is”. Így jön létre egy állandó körforgásnak nevezhető rendszer, amelynek minden egyes pillanatában is jelen van a tizenkét láncszem – külön-külön és egyszerre is.

Végső soron értelmetlen azt kérdezni, hogy melyik láncszem az első, melyik van igazából előbb. Az összes láncszem múlt, jelen, jövő egyszerre, kamma létrehozása és gyümölcsözése is egyszerre. Kicsit olyan ez, mint a tyúk és a tojás esete, ember legyen a talpán, aki a végtelen láncolatot felfejti. Nem is a felfejtés, hanem az elvágás a módja a megszabadulásnak. Bármelyik elem tökéletes, maradéktalan és ezáltal végleges felszámolása azt jelentheti, hogy egyben a többi is felszámolódik. Fontos azonban megjegyezni, hogy Buddha szerint ez a egyik elem tökéletes felszámolása magával vonzza a többi láncszem felszámolását is módszer teljes mértékben csak az első (a nem-tudás) és a nyolcadik (a szomj) láncszemnél lesz igaz.

A Függő Keletkezésnek fentebb említettem már a kioltási láncolatát a Transzcendentális Függő Keletkezési láncolatot (lásd Szamjutta-nikája XII. 23., valamint más helyeken is megtalálható, mint Anguttara-nikája X. és XI. 1., 1-5., részben pedig a Dígha-nikája 34.2.2.(1) alatt is). A Huayan iskola (kínai buddhista irányzat) első pátriárkája pedig lejegyzett még négy különbözőféle Függő Keletkezés tanítást, de azokra itt nem térnék ki.

Továbbá a függésben való lét egy másik leírása az Avatamszaka szútrában felelhető – és többek között a kínai buddhizmusban is megjelenő – Indra hálója hasonlat. (A kínai buddhizmusban ezt a szútrát a Huayan iskola tette meg központi tanításává.) Az egész műben a folytonosan visszatérő gondolat a dharma-dhátu feltételektől függő keletkezése. Röviden azt a tanítást mutatja be, hogy a világban minden mindennel összefügg. Ezt a tanítást teszi érzékletessé az a képi ábrázolás, amely maga Indra hálója. „Indra isteni világában egy csodás, valamennyi égtáj felé kiterjedő, a végtelenségbe nyúló háló található, s a hálón végtelen számú drágakő. Egy drágakőben tükröződik az összes többi, valamint az is, ami a többiben tükröződik. Ez a háló a világ jelképe, az ezernyi szállal kapcsolódó létezők modellje.” A háló csomóiban lévő drágakövek lehetnek a létezők is, amelyekben tükröződik az egész világ. Ha rezdül a háló, vagy egy drágakő, akkor az mindben ugyanúgy lejátszódik. Semmi sincsen önmagában, csak összefüggésekben.

A Függő Keletkezés tanításához felhasznált irodalom jegyzete:
– Agócs Tamás: Buddhista ismeretelmélet, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola jegyzete, Budapest, 2002
– Hamar Imre: A kínai buddhizmus története, ELTE Kelet-ázsiai Tanszék, egyetemi jegyzet, Budapest, 2004
– Héjjas István: India bölcsessége Az indiai eredetű vallások filozófiája és létszemlélete, INOK Kft., Budapest, 2006, A Függő Keletkezés, 118-121. o.
– Anuruddhācariya: A Felsőbb Tan Foglalata (Abhidhammatthasañgaha) (ford.: Porosz Tibor), Porosz Tibor: A buddhista filozófia kialakulása és fejlődése a théraváda irányzatban, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Budapest, 2000
– Porosz Tibor: A buddhista filozófia és pszichológia alapfogalmai a théraváda irányzatban, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola jegyzete, Budapest, 2002
– Tenigl-Takács László: A buddhizmus alaptanításai a szentiratok tükrében, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola jegyzete, Budapest, 1994
– Vekerdi József (ford.): Buddha beszédei, Helikon Kiadó, 2004

Címkék: , , , ,

Namu Kanzeon Bosatsu

május 6, 2020
Nincs hozzászólás

Tisztelet vagy Hódolat Kanzeon (Avalokitesvara) Bodhiszattvának!

Kanzeon/Kannon/Kanjizai Bodhiszattva az Együttérzés, a Könyörületesség Bodhiszattvája, aki a zen buddhizmusnak is egy fontos alakja. Japánban – ahogy Kínában, Koreában, Thaiföldön vagy Vietnámban – női alakban ábrázolják, jelentős mennyiségű zen festmény témájaként is megjelenik (Hakuin Ekaku zen mester is szép számmal készített Kannon Bosatsu festményeket). Ő a főszereplője a Szív szútrának, aki Sáriputrát tanítja az üresség természetéről.

(A kalligráfia készítését videón is meg lehet tekinteni a Japán kalligráfia Youtube csatornáján.)

latest jordan Sneakers | Air Jordan Release Dates Calendar
Címkék: , ,

Bódhiszattvák, mesterek, szentek a zen buddhizmusban

november 5, 2018
Nincs hozzászólás

Az alábbi bóddhiszattvák, mesterek mind fontos alakjai a japán buddhizmusnak, így a legkülönfélébb ábrázolásukat ismerhetjük meg a tusképeken, kalligráfiákon egyaránt. Alakjukról részletesen a Zen Buddhizmus menüpontban lehet olvasni, itt inkább csak felsorolás stílusban mutatnánk be őket egy-két képpel.

Daruma

Első alakunk Daruma (達磨, Bódhidharma, बोधिधर्म , Pútídámó,  菩提達摩 , 보리달마), aki a zen buddhizmus első pátriárkája és az indiai buddhizmus 28. pátriárkája. Életéből számtalan legendás történetet ismerünk, amelyek közül több kōanokban is megjelenik.

 

 

 

 

 

 

 

Daruma – Üresség és tágasság, nincs szentség (Minden üres, semmi sem szent)

 

 

Kannon bódhiszattva és a Szív szútra

Kannon bódhiszattva (観音菩薩, Avalokitesvara, Guanyin/Guan Yin, 觀世音, 관세음) az Mély Együttérzés Bóddhiszattvája, akinek egyik legfontosabb megjelenése a szent szövegekben a Szív szútra, amely szútra az egyik legfontosabb mahayana buddhista szöveg és a zen buddhizmusban is központi szerepe van. Nem meglepő tehát, ha azt mondjuk, hogy gyakran a Szív szútra szövegével együtt ábrázolják alakját.

 

 

 

 

 

 

 

 

Jizō bódhiszattva

Jizō bódhiszattva (ejtsd Dzsizó, 地蔵菩薩, Kṣitigarbha, क्षितिगर्भ, 지장), akiről egy könyvünk is született (lásd itt), a gyermekek, anyák, utazók védelmezője. Dzsizó Boszacu, vagyis Dzsizó bódhiszattva az egész buddhista világban ismert szent. Indiában Ksitigarbhaként, Tibetben Sza ji sznyingként, Kínában Ti-Cangként, Japánban Dzsizóként ejtik ki nevét. Több buddhista szent szöveg (szútra) és más történet is megőrizte számunkra csodálatos fogadalmát és tetteit, amit minden szenvedő lény megszabadítása érdekében tett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fudō Myō-Ō

Fudō Myō-Ō (不動明王, Ācala, अचलनाथ, མི་གཡོ་བ), a Kimozdíthatatlan Bölcsesség Király, a zen buddhizmusban is megjelenik, ám elsősorban a shingon, a tendai és a nichiren japán buddhista irányzatokban kap nagyobb hangsúlyt alakja, mint a buddhizmus védelmezője. Számtalan szobrát láthatjuk templomokban, de vízesések közelében vagy elrejtve az erdőkben, hegyek közt.

Tatabányán a Shinkendō dōjōban

április 1, 2013
Nincs hozzászólás

Tatabány Shinkendo dojo Jaoán kalligráfia

Alig több, mint egy éve voltam a tatabányai Shinkendō dōjōban először, amikor a zen és a harcművészetek kapcsolatáról beszélhettem a rendkívül figyelmes hallgatóságnak, majd egy rövid japán kalligráfia bemutatót követően, együtt gyakoroltunk.
Idén ismét meghívást kaptam, amelyet örömmel fogadtam el!

Újra több, mint három órát tölthettünk együtt, hogy a harcművészet, a kalligráfia és a zen gyakorlatában mélyedjünk el.
Idén az előadás témája Yamaoka Tesshū (山岡鉄舟) volt, aki az imént említett három területet mélyen és tökéletesen ötvözve értette meg a végső valóságot. Megvilágosodott harcművészként a „kardnélküli iskola” követője volt, miközben a modern kendō megalapításában is komoly szerepet játszott. A legóvatosabb becslések szerint is milliós nagyságrendű kalligráfiák készítője volt, s ezzel a kalligráfia történetének talán legtermékenyebb alkotója.

Az előadást követően Yamaoka Tesshū alakjához, tanításaihoz és művészetéhez kapcsolódó japán kalligráfia bemutató következett.
Yamaoka Tesshū Kannon Bodhisattva hű követője volt már 9 éves korában is. Éppen ezért a könyörületesség bódhiszattvájának neve is leírásra került:

A nagy mester – mint említettem korábban – elképesztően termékeny kalligráfus és festő volt, így valójában csupán az idő szabhat határt annak, hogy milyen témát emelünk ki ebből a színes életműből. Leírásra került a Szív szútra mantrája, majd természetesen az egyik igen híres tusképe(i) mellé került szöveg is, amely arra tanít bennünket, hogyha igazán elszánjuk magunkat és kitartóan gyakorolunk, akkor bármit elérhetünk, ám, ha feladjuk, minden elvész. A tuskép egy csigát ábrázol a Fuji hegy lábánál. Yamaoka Tesshū verse azt mondja, hogyha a csiga elhatározza, hogy feljut a Fuji hegy tetejére, akkor végül meg is fog oda érkezni. Majd a kínai bölcs Zhu Xi (1130-1200) szavait idéztük fel: „Ha test és tudat egy(séges), ugyan mi az, ami lehetetlen?”

Yamaoka Tesshū szűkszavú ember volt. Bár kevés tanáccsal látta el tanítványait, amelyek legtöbbször így szóltak: „Küzdj keményebben! Eddz keményebben!”, mégis fennmaradt néhány rövidebb írás is, amelyet neki tulajdonítanak, vagy hűnek éreznek alakjához.
A kardvívás titkáról többször is így nyilatkozott: „Villám hasít át a tavaszi szellőn.”

Végül egy fontos gondolat is papírra került: „A ragaszkodásoktól mentes élet eleganciája: áramlani akár a víz a kövek között„

Igazán szerencsés az, aki olyan hallgatóság előtt írhat, mint a tatabányai harcművészek. A csendes pillanatok az egész univerzum tágasságát magukban foglalták.

A kalligráfia bemutató után közös gyakorlás vette kezdetét.

Mindenki ecsetet ragadott és elmélyült az alapvonások és az ei (永) írásjegyének tanulmányozásában.

Nagyon hálás vagyok a meghívásért, és azért a türelmes és odaadó figyelemért, amellyel mindenki őszintén és teljes erőbedobással részt vett ezen a közös délutánon!

nike dunk high black leather chair for sale | Nike Air Force 1 Green Gold Swoosh DA8481-300 , Gov

Egy kōan

október 25, 2011
Nincs hozzászólás

– Üres kézzel jöttem – szabadkozott egy szerzetes.
– Tedd le! – mondta Jōshū.
– Mit tegyek le, ha egyszer semmit se hoztam?
– Akkor csak cipeld tovább!

 ***
Szóval legyen akkor egy kōan (公案), amit most megnézünk, ez:
„– Honnan jöttél? – kérdezett Mu-csou egy szerzetest.
– Liujangból.
– Mit mond a csan mester Liujangban?
– „Mehetsz bárhová, útra úgyse találsz.”
– Tényleg ezt mondta?
– Ezt.
A mester kapta a botját és fejbe kólintotta a szerzetest:
– Csak a szavakra emlékszel – jegyezte meg.”
 
Azt hiszem első lépésként, amikor korábban egy-egy kōant megismertem, mindig pontosan az a kettős érzés kerített hatalmába, mint amikor Szent Ágoston az időről elmélkedve azt mondta: „Tehát mi az idő? Ha senki nem kérdi tőlem, akkor tudom. Ha azonban a kérdezőnek kell megmagyaráznom, akkor nem tudom…”. Ha nem kérdezte senki, hogy mi a kōan, úgy éreztem, tudom mi az. Ha nem kérdezte senki, hogy mit jelent egy kōan, úgy éreztem, értem. Amint viszont szavakba kellett öntenem, azonnal kicsúszott a kezeim közül.
Ezen a furcsa paradox érzésen a gyakorlás lendíti tovább az embert. Sokan vannak úgy, hogy a zent a kōanokban látják, azokat tanulmányozzák, betéve tudnak akár százakat is. A kōanok azonban nem valóak arra, hogy bemagoljuk őket. Semmit nem érünk el azzal, ha kívülről fújunk egy halom zen történetet. Természetesen mindenképpen műveltek lehetünk általa, de attól tartok, hogy nem jobban, mintha megtanulnánk száz meg száz verset. Bizonyos körökben bármelyik kiemelkedő figurává tehet minket, egy-egy társaságban, akár még tiszteletet is kivívhatunk általa. Azonban a zen nem a tisztelet kivívásáról szól, nem fontos, hogy mennyire tartanak bennünket bölcsnek, okosnak, vagy éppen ostobának és butának. Hogy mennyire így van, szeretnék egy másik – számtalan esetben idézett – zen történetet példaként felhozni, amelyet Harada Rōshi is elmesél könyvében, a Bódhidharma ösvényén oldalain:
Kyōgen Chikan (香厳智閑) zen mester Hyakujō Ekai (百丈懐海) mesternél tanult, amíg a mester 814-ben el nem hunyt. Ekkor Isan Reiyūval (山霊祐), egy idősebb szerzetes társával folytatta a sanzen gyakorlatát, amikor a mester és a tanítvány között személyes tanítás folyik. Isan azt mondta:
– Amikor Hyakujō zenjinél voltál, azt mondják, egyet mondtak neked, és te tízet értettél. Híres vagy nagy eszedről, és azt mondják, mindet elolvastál, amit a zenről írtak. Ennek ellenére engem nem az érdekel, amit olvastál, vagy tanultál, vagy valaki mástól hallottál. Mi az, amit tudtál, mielőtt kijöttél anyád méhéből? Mielőtt bármilyen szót is ismertél volna – mondj egyetlen szót erről!
Ez a kérdés keményen próbára tette Kyōgent, aki számtalan választ felsorolt. Egy alkalommal azt felelte:
– Mu.
Mire Isan azt mondta:
– Ez az, amit Jōshū mondott.
Máskor Kyōgen így felelt:
– A forma nem különbözik az ürességtől.
– Ez az, ami a Szív szútrában van leírva – mondta Isan.
– Eredendően csak egyetlen üresség létezik – mondta máskor Kyōgen.
– Ezt már a Hatodik pátriárka is megmondta – mondta Isan, és bizony nem számított, hogy Kyōgen mint válaszolt, Isan egyre feltárta számára, hogy mások szavait ismétli csupán.
– Hogy milyen volt az arc, mielőtt megszülettél volna, minden tapasztalatot és tanulást is megelőz. Mi az? Mondd meg magadtól! – mondta Isan Kyōgennek. Mivel Kyōgen nem tudott válaszolni újraolvasott mindent, még a hozzájuk tartozó jegyzeteit is. Isan azonban egyetlen válaszát sem fogadta el, sőt azokat az ősök szellentéseinek nevezte. Kyōgen már könyörgött Isannak, hogy legyen irgalmas és mondja meg a választ. Isan csak nevetett és így szólt:
– Szeretném neked megmondani, de akkor azok az én szavaim lesznek. Magadnak kell megfogalmaznod a saját válaszodat a saját szavaiddal.
Kyōgen hiába tanult szorgalmasan, most egyetlen szót sem tudott mondani. Nem jutatta előre hatalmas tudása. Úgy érezte nincs ereje a gyakorláshoz, de a társadalomba sem képes visszatérni. Így úgy határozott, hogy elvállalja egy temető gondozását, és senkinek sem mutatja arcát. A Hatodik Pátriárka utódját, Echū Kokushit (慧忠国師) egy félreeső helyen temették el, hát oda ment Kyōgen, és azzal töltötte napjait, hogy a temetőt takarította a hegyen. Munkája közben azonban minden pillanatban magában hordozta a kérdést: mondj egy szót, onnan, mielőtt anyád méhéből megszülettél volna. Ezek a szavak sosem hagyták el, mindig benne motoszkáltak, és kétségbeesetten kereste a választ. Így történt, hogy egy napon, amikor a gereblyézés után az összegyűjtött leveleket felszedte, és ahogy mindig, a bambuszligethez vitte és a bambuszok közé dobta őket, akkor a levelek közé szorult cserépdarab hozzáütődött az egyik bambusz törzséhez és nagyot koppant. Amikor meghallotta Kyōgen ezt a hangot, megvilágosodott.
– Ez az. Ez a hang! Ezt nem hallottam senkitől, nem olvastam egyetlen könyvben sem. Ez a hang, amelyet az én hallott, mielőtt megszülettem – ez az!
Közvetlenül érezte a pillanatot, ahogy túllépet minden fogalmi elképzelésen, és ez örömteljesen jött fel tudatának legmélyéből. Messze a távolba nézett abba az irányba, ahol Isan élt, füstölőt gyújtott és így szólt:
– Isan, te nagy tanító! Jól tetted, hogy olyan alaposan elverted rajtam a port. Ha nem ösztönöztél volna, hogy továbbmenjek, soha nem ízlelhettem volna meg, amit ma.
 
 
De térjünk vissza kōanunkhoz, amelyből két tanítást is feltárhatunk. Az első tanítást a szerzetesnek a Liujangban lévő chan mester adta. A tanítás így hangzik: „Mehetsz bárhová, útra úgyse találsz”. Ez több szempontból is figyelmet érdemel. Már eleve az érdekes, hogy a szerzetes, aki ezt elmondja éppen most érkezett meg – tehát úton van vagy volt – egy másik kolostorba, ahol Mu-csou is tartózkodik, és aki megkérdezte tőle, hogy mit tanít a mester ott, ahonnan jön. Ha tehát megértette volna a szerzetes a chan mester tanítását, akkor eleve nem ment volna sehova. Rájött volna arra, hogy bárhová is megy ott nem fog az útra lelni.
Elég sok kōan foglalkozik azzal, hogy szerzetesek megkérdezik mesterüktől, hogy hol van az út. Az „út” szó maga ilyenkor arra az útra céloz, amely a megszabaduláshoz vezet. A mesterek pedig gyakran olyasmi lényegű választ adnak, mint hogy ’a folyóban’, ’az út porában’, ’a szél suttogásában’ van az út. Vagyis az út mindenhol van és sehol. Ha a szerzetes megértette volna igazán azt, amit a mestere tanítani próbált neki, nem próbál vándorolni. Vagy legalábbis nem feltétlenül kel útra hipp-hopp, hanem „hosszasan gyakorol ezzel a mondattal”. Hogy ez mit jelent? A kōan gyakorlatok nem arról szólnak, hogy a mester mond valamit, aztán azt fizikailag igyekszünk védeni vagy cáfolni. Egy kōannal „dolgozunk”. Magunkba fogadjuk, aminek egyik első lépése az általában, hogy agyalunk rajta. A gondolkodás nem vezet sehova, ezt tudjuk. Mégis gondolkodunk. A sok gondolkodás azonban ki tudja oltani aztán önmagát… De most ne menjünk ebben a dologban túl messze, térjünk vissza szerzetesünkhöz és útjához. Azzal, hogy fizikailag utazik az ember, úton van, nem jut el sehová. Nem jut el a megszabaduláshoz. Legalábbis abból, hogy fizikailag úton van az ember, még nem következik az, hogy szellemileg is az úton van. A szellemi út mindenhol ott van. Nem kell érte elvándorolni kolostorba, nem kell érte zarándokolni. Az út az emberben van, ahogy maga a buddhaság is. Mindenki rálelhet bármelyikre saját magában. Ismerjük a mondást: ha találkozol a Buddhával, öld meg? Természetesen nem kizárt az, hogy segíthet egyfajta fizikai vándorlás abban, hogy az ember megvalósítsa a szellemi utat, de semmiképpen sem feltétele.
Ezzel analógiában lévőnek érezhetjük a Buddháról szóló azon zen tanításokat, amikor egy szerzetes megkérdezi mesterétől, hogy ’ki a Buddha’, vagy ’mi a Buddha’. A kérdésekre gyakran válaszként furcsának tűnő dolgokat mond a mester, mint hogy ’a cédrus a kertben’, de más esetekben a ’te ki vagy’ válasz érkezik a mestertől, vagy egyszerűen megszólítja a kérdezőt a nevén. Mindez azért van, mert a zen arra tanít, hogy a buddha nem kívül van. A buddha belül van. Mindenkiben ott van a buddha-természet, amely ha nevén nevezik, azonnal felel, gondolkodás nélkül. A legegyszerűbb dolgokban is ott van a buddha-természet, a legegyszerűbbnek tűnő gesztusokban is.
Az út éppenséggel ugyanaz lehet, mint a buddha, vagy a buddha-természet. Mindenkiben benne van. Mindenkinek a sajátja. Nem található kívül, ahogy buddha sem, vagyis a buddhaság. Nem lehet, nem kell mindent folyton ésszel vagy intuícióval felfogni, vagy megpróbálni megérteni. Sokszor egyszerűen csak eggyé kell válni vele. Nem nevezhető meg minden másképpen, mint csupán úgy, hogy éppen az, ami. A buddha mindig jelenlévő valóság, az út is az. Azzal, hogy a szerzetes útra kelt nem hallotta meg mestere szavait, vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy csupán szavait halotta meg, ahogyan Mu-csou is reagál.
 
Második tanítás, Mu-csou tanítása azzal, hogy botjával a szerzetest fejbe kólintja és azt mondja: „Csak a szavakra emlékszel”. A zen tanítás sosem csupán a szavakban rejlik. A lényege inkább a lélektől-léleknek szóló tanítás, vagy még inkább átadás, az, ami a szavak mögött rejlik. Gyakran a mester nem mond semmit a zen történetek tanúsága szerint. Egy gesztust tesz, mondjuk hátat fordít, és ezzel jelzi, hogy a szerzetesnek jobb, ha szavak helyett, amelyek csak jobban összezavarhatják, inkább önmagába merül és meditál. Vagy felemeli az ujját a mester, esetleg a botjával megsuhintja a szerzetest, vagy rákiált. Ha pedig mégis válaszol, akkor a válasza gyakran látszólag nem is kötődik a kérdéshez, mert nem feltétlen akar a kérdésre választ adni, vagy éppenséggel számunkra úgy tűnik, hogy az nem a kérdésre adott válasz, azonban sokkal inkább válasz, mint bármi más. De azt se felejtsük el, hogy a válasz valójában a kérdező szerzetesben van. Nem vezetne sehova, ha a mester megmondaná. Sokkal inkább rá kíván mutatni arra, ami a legfontosabb a szerzetesnek. Vagy éppen arra, hogy a kérdező szerzetes éppen milyen szintjén jár szellemi útjának. Nem hiába történik meg gyakran, hogy a mester válasza megvilágosodáshoz vezeti a kérdezőt. Legyen az akár egy pillanatnyi megtisztulás, vagy a teljes megvilágosodás is akár. Azzal, hogy megérti a választ lép egyet, kimozdul abból az állapotból, amibe akár már hosszú ideje beleragadt.
A történetben szereplő szerzetes nem értette meg elsőre mestere szavait. Olyan helyen keres, ahol semmit sem talál. Erre pedig Mu-csou tanítása világított rá.
Tulajdonképpen két esélyt is kapott arra, hogy elérjen a lényeghez. Ugyanazt, csak más szavakkal. Hogyan is érthető ez? Álljon itt végezetül még egy történet:
„- Mielőtt kimondják, mi a szó? – kérdezte egy szerzetes.
– Mielőtt kérdeztél volna, feleltem – mondta Hsziang-jen.”
 
Ez az írás egy még 2005-ben írt esszém újragondolása. Sok idő telt el azóta, az írás is megváltozott.
Felhasznált szöveghelyek  Terebess Gábor: Folyik a híd című művéből

 

Kalligráfia szótárak

május 20, 2011
Nincs hozzászólás

Mostani alkalommal kicsit betekintünk a japán kalligráfia azon területére, amelyeket úgy is nevezhetnénk, hogy oktatási segédanyagok. A címben a szótárakat emeltem ki, de valójában olyan könyvekkel is foglalkozni fogunk, amelyek bemutatják a kalligráfia tanulásához kellő folyamatokat, néhány példával bemutatva azt.Először is nézzük meg a szótárakat, vagyis azokat a könyveket, amelyek a kanjik különféle leírási módjait tartalmazzák. Vannak az úgynevezett „írásmód” szótárak, amelyeket Kakikatajiteneknek (書き方字典) nevezhetünk gyűjtőnévvel. Ez annyit tesz valóban, hogy írásmód szótár.

Aztán vannak azon szótárak, amelyek a kanjiknak bizonyos számú alakját mutatják be. Vannak egy, három, öt stílust felvonultató szótárak, vagy a kana írás stílusait bemutatóak. Ezek a Shotaijitenek (書体字典), vagyis az „írás teste” szótárak. Ez az elnevezés onnan eredeztethető, hogy a kalligráfia stílusainak japán elnevezésében is megtalálhatjuk ezen szótárak nevében felismerhető tai (体) szót, amelyet testet jelent, amit kiegészíthetünk még nyugodtan az alak vagy forma jelentéssel is.

A kana íráshoz is találhatunk segédanyagokat, Kanajitenek (かな字典) vagyis kana szótárak alakjában.

Erről a három típusról szólva nézzünk is meg pár kötet borítóját, hogy lássuk miről is beszéltünk eddig:

De vannak kimondottan kalligráfia szótárak is, Shodōjitenek (書道字典), vagyis olyan kalligráfiához kötődő szótárak, amelyek valójában többnyire olyan tartalommal bírnak, mint az írásmódokat bemutató különböző nevű szótárak, de kimondottan kalligráfia szótár névvel látják el őket.

Végső soron azt mondhatjuk, hogy ezek csupán elnevezésbeli eltérések, és nem feltétlenül a tartalmat érintő különlegességek. Sokkal inkább abban lelhetjük meg a különbségeket, hogy melyik kötet mit emel ki, mit helyez a középpontba a kanjik történetéből vagy írásmódjából. Éppen ezért aszerint érdemes válasszunk, hogy mire is szeretnénk használni kötetünket. Persze a választáshoz bele is kell nézzünk. Íme egy példa egy ilyen szótár belső beosztása:

Persze, ha gyakorlunk, néha kifogyunk a témából. Ilyenkor jól jöhetnek a kalligráfiához kapcsolódó szövegek gyűjteménye, mint például ez a sorozat:

De más oktató sorozatok is vannak:

Mielőtt belenéznénk pár kimondottan oktató jellegűnek nevezhető könyvbe is, amelyek között már angol nyelvűeket is találhatunk, nézzünk bele még pár kalligráfia szótár belsejébe. Íme:

Az oktató jellegű könyvek közül számtalant mutathatnék be. Most én négyet fogok csupán, amelyek közül három angol nyelvű. Az oktató könyvek igen hasonlatosak pár alapvető dologban. Először is mindegyik tartalmaz az elején rövid leírást a kalligráfiáról, stílusairól, eszközeiről. Aztán többnyire bemutatják a megfelelő testtartást, ecsettartást, az alapvonásokat is akár, majd különböző mintákat mutatnak még, amelyek alapján akár gyakorolni is kezdhetünk. Azonban némi hiányosságuk is akadhat. Rendszerint alapvetően nem tartalmaznak vonássorrendekben való segítséget, vagy azt, hogyan is kell lépésről-lépésre leírni egy adott írásjegyet. Mégis igen hasznosak tudnak lenni abban az esetben, ha olvasni szeretnénk a témáról, de nem feltétlenül lexikális tudásra vágyunk, sokkal inkább magát a gyakorlatot szeretnénk megismerni. A mestereket persze nem cserélheti ki egy könyv soha, de támpontokat adhat.

Elsőként Yuuko Suzuki mester könyvét nézzük meg. Ez a kötet igen részletesen körüljárja a kalligráfia témáját. Van benne történet, az anyagok bemutatása, bemutatja a kanji írást is, de főleg a kanával foglalkozik. Vagyis egy olyan könyvet tartunk a kezünkben, amely elsősorban ahhoz segít bennünket, hogy megismerhessük a kanák írását. Bizonyosan mindenki emlékszik még a kana írásról szóló cikksorozatra. Nos, sokat segített benne – egyebek mellett – ez a kötet is, hogy azok elkészülhessenek:

A második könyvnek Christopher J. Earnshaw kötetét választottam. A kivitele nem túl szép, ám a tartalma egyedülállónak is tekinthető. Rengeteg háttér információval leszünk gazdagabbak, ha kezünkbe vesszük. Megismerkedhetünk röviden még a pecsétek készítésével, a faragott „kalligráfiákkal”, a keretezés néhány fogásával, stílusokkal, történettel, eszközökkel, sőt interjúkat is közöl mesterekkel. Mindezek mellett tartalmaz egy kis gyakorláshoz is alkalmas részt. Nem túl részletes, de azért nem kezeli felszínesen ezt a választott témáját sem:

A harmadik Tanchu Terayama sensei csodálatos kötete a zen kalligráfiáról. Korábban már írtam a Hitsuzendō (筆禅道) iskoláról. Tanchu Terayama sensei hosszú évekig vezette ezt az iskolát és ezen könyv mellett más, elméletibb kötet is kötődik a nevéhez, amelyről majd egy következő írásban foglalkozom. A Zen brushwork röviden bemutatja az eszközöket, a gyakorlás bázisát, alapjait, az iskola történetét, különleges mozgással egybekötött meditációs gyakorlatát, valamint egy-egy téma elkészítésének útját és módját. Igazi kincs, ha kezünkbe kerül:

Az utolsó könyv egy Szív szútra írását, másolását segítő kötet. Az alapoktól elvisz minket a kész szútráig. Bemutatja a szükséges eszközöket, a különleges arany tus és a hagyományos fekete tus elkészítésének módját, az előkészületeket, a vonalazást, ha nem gyárilag vonalazott papírt használunk, alkotókat, és természetesen magát a szútrát is részletesen. Segít megismerni az írásjegyeket, és csodálatos példákat is felsorol:

Végül egy utolsó kép és egy utolsó megjegyzés. Említettem, hogy az oktató jellegű könyvekből alkalmasint hiányoznak azok a részek, amelyek bemutatják, hogyan kell valóban elkészíteni egy írásjegyet, milyenek az arányai, vagy éppen mi a vonássorrendje. Viszont vannak olyan szótárak, amelyek akár vonásonként is megmutatják az adott kanjikat, vagy külön be van jelölve minden írásjegynél, hogy milyen arányokra kell figyeljünk. Erre példa az alábbi:

Sok könyvet néztünk most meg. Hosszasan időztünk a részleteknél.

Köszönöm a kitartó figyelmet!

Nike Sneakers Store | Nike Air Force 1 for Women & Men – Buy Online – Fitforhealth

Kiállítások és nyilvános megjelenések

április 19, 2010
Nincs hozzászólás

Csodálatos lehetőség tárult elém azzal, hogy a Csepeli Munkásotthonban, A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán több ízben vagy éppen Bonyhádon, Budapesten kiállítást rendezhettem, hogy a Shuhari Dojoban táblát készíthettem, hogy a Sakura Sushi étteremben kirakták a VIP megnyitón készített egyik kis egyszerű kalligráfiám, vagy hogy a Papír Tigris kínai étteremben kalligráfiáim díszitették a falakat, hogy dōjōk keresnek fel kalligráfiákért, táblák és shōmenek kerülnek az ajtókba, falakra… és így tovább, és így tovább.

(English version here)

02-IMG_0717
03IMG_0718
04IMG_0719
05-IMG_0720
06-IMG_0721
07-IMG_0722
08-IMG_0723
09-IMG_0724
10-IMG_0726
11-IMG_0727
12-IMG_0728
13-IMG_0729
15-IMG_0731

2014. június 13-án, 16 órakor nyílt meg a japán kalligráfia kiállítás Bonyhádon a Solymár Imre Városi Könyvtárban. A kiállítás apropóját a XIV. Völgységi Könyvfesztivál adta, és egész júniusban megtekinthető maradt.

-IMG_1059
-IMG_1063
-IMG_1064
-IMG_9471
-IMG_9473
-IMG_9474
-IMG_9475

A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán 2014. januárjában a 3. Kakizome rendezvény adott otthont egy, a japán kalligráfiával foglalkozó mesterek és tanítványaik munkáit bemutató kiállításnak. Ezt a rendezvényt első alkalommal Japánból visszatérve szerveztem meg, hogy lehetőséget adhassak azoknak, akik szívesen kipróbálnák a japán kalligráfiát, miközben egy rendkívül szép hagyományt is újra és újra felelevenítenek. Minden évben sokan vesznek részt ezen, és nem kevesen minden évben visszatérnek az év első közös írására. Nagy örömömre szolgált, hogy két japán kalligráfia mester is elfogadta a meghívásomat és tanítványaival részt vett a kiállításon, így három csoport és megannyi különféle mű kerülhetett bemutatásra. Remek hangulatú rendezvány volt!

2012. augusztusában, zen témában került megrendezésre Franciaországban, a Parc Oriental de Maulévrier csodálatos környezetében az ICCPS nemzetközi kalligráfusokat és tusfestőket magába foglaló közösség egyik éves kiállítása, amelyen jómagam is részt tudtam venni.

Csepeli Munkásotthonba kaptam meghívást, ahol a Galéria 21-ben egy kis  „vitrinkiállítás” alkalmával mutathatom meg a japán kalligráfiát az érdeklődők számára. A kiállítás megnyitója: 2011. december 3., szombat, 15 óra. A kiállítás megtekinthető volt: 2011. decemberében.

2011. október 7-én rendezték meg Japán Kultúrális Kalandozás címmel azt a kedves és kellemes kis eseményt Oroszlányban a Művelődési Központ és Könyvtár épületében, ahol Japán babakiállítás nyílt meg ezen a napon. Az a megtiszteltetés ért, hogy felkerestek azzal a kéréssel, hogy néhány korábbi kalligráfiám szeretnék kiállítani az összejövetel alkalmával. Bemutatnék néhány fényképet a napról és a kis kiállításról a kalligráfiákkal, amelyeket Feer Mariann valamint Horvát Zsolt készítették.

FeerMariannPA070055j
FeerMariannPA070062j
HorvthZsoltDSC_0078
HorvthZsoltDSC_0052

Budapesten a Sakura Sushi japán étterembe annak idején meghívást kaptam a megnyitó ünnepségen japán kalligráfiák készítésére. Ott készült el egy kis Sakura Sushi felirat ecsettollal, amely most a tulajdonosok által elkészített kis arany keretben egy „falfülkében” igen megtisztelő helyen látható.

A Shuhari Dojoban élőben készítettem el a Kissako feliratot bemutató táblát, amely a dojo teaszobájának falát díszíti, és alább látható.

Első japán kalligráfia önálló kiállításom, 2007-ben került megrendezésre, és amelynek A Tan Kapuja Buddhista Főiskola adott otthont Szertartás termében. 
Első mesterem Tsujikawa Yuka sensei irányítása mellett tanultam azt, amit ezen kiállítás alkalmával be tudtam mutatni az érdeklődők számára. A kiállított 10 kalligráfia közül a legtöbb az Ő útmutatásaival készült.

kiallitas1
kiallitas2
kiallitas3
kiallitas4
kiallitas5
kiallitas6
kiallitas7

2024

2024. március 3. 

Óbudai Kulturális Központ 
kiállítás és workshop

2024. április 19. Dunaújváros, részvétel kalligráfia kiállításon a Magyar Papírmúzeumban
(Bemutató cikk a Magyar Grafika honlapján itt olvasható.)

2024. május 31-én nyílt meg az Óbudai Kulturális Központ San Marco galériájában a kínai, koreai és japán lótusz festmények kiállítása Tájak – Lótuszok címmel, amelyen Zsidákovits Judit zen hangulatú alkotásával (amelyen a Szív szútra mantrája is olvasható), Gáncs Sōhan Nikolasz két impulzív lótusz képpel vett részt. 

Lótusz tusképek kiállítása

Zen szótár

január 24, 2010
Nincs hozzászólás

Folyamatosan bővülő szótár a zen sajátos, japán nyelvezetéhez.

A szótárban a Hepburn-féle átírást használom. A japán latin betűs átírása a romaji (ejtsd: romadzsi, ezek közül a legelterjedtebb a Hepburn-féle átírás), amely körülbelül az angol nyelv írásának felel meg. Ezt úgy kell érteni, hogy ezt az átírást az angolra találták ki, így ha tiszta az ember számára egy-egy angol betű magyar kiejtése, akkor nem jelenthet túl nagy gondot már ez a fajta átírás olvasása, kiejtése sem. A magánhangzók (a, i, u, e, o) nagyjából megfelelnek a magyarban is használtaknak. Az „a” hang kicsit inkább „á”, az „u” kicsit „ü”-nek hangzik esetenként, de többnyire a magyar kiejtés megfelelő. A mássalhangzók közül is jó néhány (k, g, t, h, b, p, m) a magyarnak felel meg. Az alábbiak mutatnak eltérést:

S: Az „s” azonban inkább „sz” hang, amíg az „sh” felel meg a magyar „s”-nek.
CHI: A „chi” a „csi”-nek felel meg.
TSU: a „cu”-val egyezik meg magyarul.
W: A „w” teljesen a magyar „v”-nek felel meg.
FU: A „fu” egy szótag, amely kiejtésében átmenetet jelent a „hu” és a „fu” között, amelyet gyertyafújó hangnak is neveznek.
R: Az „r” hang a japánban inkább az „l” és az „r” között helyezkedik el. Bár előfordul, hogy a magyarhoz hasonlatos pergő „r” hangot ejtenek a japánok.
N: Az „n” hang többnyire megfelel a magyar „n”-nek, ám a „ni” esetében „ny”-nek ejtjük.
Y: Az „y” „j” hang lesz.
J: A „j” pedig magyarban „dzs”.
Z: A „z” körülbelül a magyar „dz” hangnak ejtendő.
Ō vagy Ā: mind a két hang esetén hosszítás van, vagyis „ó” és „á” hangról beszélünk. Ezt az angol gyakran „ou” vagy „aa”-val is jelezheti. De van ilyen az „i”, az „e” és „u” esetében is. Magyaros átíráskor szimplán használhatjuk a magyar megfelelőket (ó, á, é, í, ú), a Hepburn esetén azonban nem.
 
 

A
definíció
japán
alayavijnana (ālaya-vijñāna / álajavidzsnyána): a yogācāra (jógácsára) buddhista iskola terminológiája, a nyolcadik tudatosság, amelyet magyarul: tárház-tudatnak, raktár-tudatnak, tárház-tudatosságnak neveznek. Ez lefedi az összes többi tudat tartományt, ebben van benne minden, ebben „helyezkednek” el a karmikus magvak is, minden tett és következménye is. A raktártudat egyfajta közös alap, a végtelen lehetségesség tartománya, ezen a szinten nincs semmiféle minősítés.
araya-shiki:
 阿頼耶識
Amida Butsuvagy Amida Nyorai: lásd Amitabha
阿弥陀仏 / 阿弥陀佛 
vagy
阿弥陀如来
Amitabha (Amitābha / Amitábha): a végtelen fény buddhája, a Tiszta Föld (Jōdo shū, 浄土宗) mahāyāna (mahájána) iskola legfontosabb Buddhája, magának a Tiszta Földnek „tulajdonosa”. A Tiszta Föld iskola hozzá „imádkozik”, hogy kegyelméből a Tiszta Földre kerülhessen. Az ima japán változata: Namu Amida Butsu (南無阿弥陀仏 / 南無阿弥陀佛), röviden nenbutsu (念佛).
Amida Butsu: 阿弥陀仏 / 阿弥陀佛
vagy
Amida Nyorai: 阿弥陀如来
araya-shiki: lásd alayavijnana
阿頼耶識
arhat: olyan ember, aki elérte a megvilágosodást. A korai buddhista iskolák terminológiája a megvilágosodottakra, a legmagasabb szintet elértekre, akik úgy érték el a megvilágosodást, hogy hallották Buddha tanításait. Ez első öt arhat Buddha azon öt aszkéta társa volt, akik sokáig vele gyakoroltak, és akik első tanítását hallották a Négy Nemes Igazságról és a Nemes Nyolcrétű Ösvényről.
arakan: 阿羅漢
röviden
rakan: 羅漢
arakanröviden rakan: lásd arhat
阿羅漢 / 羅漢
Avalokitesvara (Avalokiteśvara / Avalokitésvara): a nagy együttérzés bodhisattvaja
Kanzeon:
観世音
vagy
Kannon: 観音
avidya (avidyā / avidjá): nem-tudás, minden szenvedés oka
mumyō: 無明
B
definíció
Japán
bodhisattva: valaki, aki bár elérte a megvilágosodást (satori 悟り, kenshō 見性) mégsem lép a nirvanaba (nirvāṇa / nirvána, japánul: nehan, 涅槃), hanem a szenvedő lényeg megsegítése érdekében „dolgozik” a samsaraban (saṃsāra / szanszára, japánul: rinne, 輪廻)
bosatsu: 菩薩
bosatsu: lásd bodhisattva
菩薩
buddha: kis betűvel írva a magyar nyelvben a buddha nem a történelmi Buddhát, hanem a minden emberben benne lévő buddhát, a buddhaságot, a buddha-természetet fedi. (A történelmi Buddhát japánul: 釈迦 vagy 釋迦, Shakaként, a megfelelő tisztelettel: お釈迦さま, vagyis Oshaka samaként szokták emlegetni leggyakrabban.)
butsu: 仏
buppō: lásd hō
仏法
butsu: (ennek a kanjinak a japán olvasata a hotoke, amely szót szintén használják) lásd buddha
仏
C
definíció
japán
 chōka: reggeli recitáció
 朝課
D
definíció
japán
dharma (darma): japán megfelelőjének jelentése törvény. A buddhizmus esetében magát a Tant jelenti.
Jelenthet még a valóságelemet is, a valóság analitikus filozófiai elemzésével elérhető végső határát, amely valóságelemek sem nem egyediek, sem nem összetettek vagy kiterjedtek.
hō: 法
Dainichi Nyorai: Vairocana (Vairócsana) Buddha japán neve, aki a Nap Buddhája, a fehér Buddha, aki a nem-tudással áll kapcsolatban, a nem-tudás eloszlatását segíti. A Tiszta Föld iskolák közül néhány tanításában Amida Butsuval, a Fény Buddhájával is azonosítják azon az alapon, hogy a nap és a fény egy és ugyanaz.
大日如来
densu: beosztás a kolostorban. Az az ember, aki vezeti a recitálást, szútrázást, és a szertartások körüli munkákat és feladatokat végzi el. 殿司
dokusan: a sanzen másik elnevezése, vagyis négyszemközti találkozás a mesterrel 独参
E
definíció
japán
 enzu: kertész
 園頭
F
definíció
japán
 fuzui: kolostori beosztás elnevezése. Olyan személy, aki a vendégekkel, a vendégek kiszolgálásával foglalkozik.
 副随
G
definíció
japán
gassho (gasshō): az üdvözlet, tisztelet, kérés, ima kéztartásának elnevezése, amikor körülbelül a mellkas magasságába összetesszük a kezünk, tenyerünk ujjainkat egyenesen felfelé kinyújtva, mint meghajláskor. Ezzel a kéztartással jelezzük azt is zazen közben, amikor ütést kérünk a keisakuval.
合掌
Gate gate paragate parasam gate bodhi svaha: a Szív szútra (Maka Hannya Haramita Shingyo: 摩訶般波羅蜜多心経) utolsó „sora”.
Gyate Gyate Hara Gyate Hara So Gyate Boji Sowa Ka: 羯諦羯諦波羅羯諦波羅僧羯諦菩提薩婆訶
geta: fából készült papucs
下駄
H
definíció
japán
han: „fadob”, amelyen többek között a zazen kezdetét jelezve „dobolnak”.
junshōban:
 巡照板
hanko: A hanko vagy személyi pecsétnyomó rendelkezik mindazzal a jogi felhatalmazással, amellyel más országban az aláírás, mi több az aláírás nem is elfogadott a japán törvények szerint. Minden vállalat vagy szervezet és minden állampolgár rendelkezik hankoval. Az állampolgároknak általában két-három hankojuk van, amelyből egy hivatalosan regisztrált és hitelesített a helyi önkormányzatnál. A hanko anyaga lehet kő vagy fa, bambusz, de lehet más értékes anyag is.
 
判子,
de még számtalan néven ismerik, mint például inshō (印章), ami pecsétet jelent, vagy inhan (印判), vagy inkei (印形)
Hannya Shingyo vagy Maka Hannya Haramita Shingyo: Szív szútra rövidebb és hosszabb elnevezése japánul
般若心経
vagy
仏説摩訶般若波羅蜜多心経、摩訶般若波羅蜜多心経、般若波羅蜜多心経
hō: lásd dharma
法
Hokekyō vagy Hokkekyō: Lótusz-szútra japán nyelven
法華経
hokku: nagy álló dob
 
法鼓
hondō: fő terem
本堂
hotoke: lásd buddha
仏
I
definíció
japán
inkin: csészeharang, amely több méretben létezik, a közepes körülbelül 12 cm átmérőjű
引鏧
vagy 印鏧
inji: a mester személyes szolgálatát ellátó személy.
(Roshi fiatal szerzetesként együtt utazott Yamada Mumon Roshival egy hajóúton, – akkor a Roshi, mint fiatal szerzetes Yamada Mumon inji-je volt, azaz a Mumon Roshi szolgálatára rendelt személy). Lásd még: jisha
隠侍
J
definíció
japán
jikijitsu: ő a fegyelem őrzője, pozícióját tekintve a vezető szerzetes. Irányítja a gyakorlókat, szerzeteseket, hogy időben ébredjenek, időben érkezzenek a zazenre, és többnyire ő kezeli a keisakut is. (Nálunk ő vezeti a zazent.)
直日
jikidō: ő az a személy, aki figyelemmel követi és megszervezi a zendō időbeosztását, és ezzel egyben munkáját is. Mindig körültekintőnek kell legyen, még zazen közben is, hogy mi folyik a zendōban, ezzel megkönnyítve életét.
直堂
jisha(rio): de sannōként (三應) vagy injiként (隠侍) is nevezik, a zendōban segítőként működik. Victor Sōgen Hori így fogalmaz a Zen Sand: The Book of Capping Phrases for Kōan Practice című könyvében: a jikijitsu a zendō „apja” a jisha az „anyja”, aki ellensúlyozza az előző szigorúságát. Ő fogadja a vendégeket, segíti a gyakorlókat, mindent figyelembe véve szervezi a közösség munkáját. (Nálunk a jikijitsu segítője a zazen idején és a zendōban zajló események folyamán. Figyeli, hogy mindenki a helyén legyen a gyakorlás megkezdésekor, ügyel arra, hogy szellőztetve legyen, végső soron mindenki zavartalan gyakorlását segíti.)
侍者
juzu (szanszkrit nyelven: mālā / málá): „japán buddhista olvasó”, 108 gyöngyszeme emlékeztet a 108 gonosz vágyra, s így segít legyőzni őket. Főleg szertartások alkalmával használják. A könnyebb kezelhetőség miatt készítenek rövidebb füzéreket is, melyek 54, 42, 36, 27, 21, 18 vagy 14 szemből állnak, bár néhol úgy tartják, hogy a rövidebb silányabb is egyben. A hosszabbakat többnyire nyakban, míg a rövidebbeket a csuklón viselik.
数珠
tiszteleti alakjában ojuzu: 御数珠
vagy ismerhető a következőként is: nenju: 念珠
K
definíció
japán
kaichin: esti szútrázás elnevezése 開枕
kaijō: reggeli ébresztő a kolostorban mso-bidi-font-family:”MS Mincho”;mso-ansi-language:HU;mso-fareast-language:
HU;mso-bidi-language:AR-SA;font-weight:normal;mso-bidi-font-weight:bold”>閑静
Kanzeonvagy Kannon:lásd Avalokitesvara. Kannon érdekessége, hogy Kínából eredeztethetően, női alak, női bosatsu (菩薩)
観世音
vagy観音
kasa: bambuszkalap, nádkalap, amely körülbelül 40 cm átmérőjű
笠
kanshō: ütős harang, amelyet a sanzennél (参禅) is használunk
喚鐘
keisu: bronz gong
磬子
kenshō: japán terminológia a megvilágosodásra
見性
kesa: a buddhista szerzetesek öltözékének neve
袈裟
ki: életenergia. Kínai elnevezése chi (csi).
気
kinhin: sétáló meditáció, vagyis a járás közben végzett meditáció elnevezése, amelyet a zazenek közti „szünetben” végzünk.
経行
koan (kōan): régi mesterek rövid történetei, sajátos szavaiknak és tapasztalataiknak megjelenítői, amelyeket megérteni vagy megfejteni nem lehet racionális gondolkodással, csak egyfajta intuitív ráébredéssel. Ezen történetek mindig ahhoz visznek közelebb, hogy képesek legyünk tisztázni az igazságot, átvágva ezzel minden elképzelésünket és előítéletünket. Megvilágosodott tudatok szavai ezek, amelyek a megvilágosodást, a felébredést segítik.
公案
kosesshin: a kolostori gyakorlásban a nem teljes napos gyakorlást, de a normál napoknál hosszabb gyakorlást fedő időszak 小摂心
keisaku: „a felébredésbotja”, zazen közben használják, hogy elűzze a fáradtságot, álmosságot, és segítse a koncentrációt. A „bátorítás botjának” is nevezik.
警策
kyōten: vagyis sūtra (szútra). A sūtra szanszkrit eredetű szó, amely vezérfonalat jelent, és egyben a buddhista szent iratok neve is. Számtalan szútra létezik, mint például a zazen (座禅) gyakorlások alkalmával gyakran recitált Szív szútra
経典
M
definíció
japán
Maitreya: bodhisattva,az eljövendő buddha, aki a Tuṣita (Tusita) mennyországban (tiszta földön) várja eljövetelének idejét. Ő az, akit igen gyakran nagydarab figuraként is ábrázolnak, főleg Kínában.
Miroku Nyorai: 弥勒如来
vagy
Miroku Bosatsu: 弥勒菩薩
Miroku Nyorai: vagy röviden Miroku lásd Maitreya
弥勒如来
mumyō:lásd avidya
無明
mokugyo: a recitáció alapütemét adó fa hangszer, amelyet „fahal”-ként is emlegetnek – mivel a kanjik jelentése ez, amellyel japánul leírják –, és ez némely esetben a faragáson is megjelenik.
木魚
N
definíció
japán
nehan: lásd nirvana
涅槃
nirvana (nirvāṇa / nirvána):
nehan:涅槃
nitten sōji: takarítás
 日転掃除
Nyorai: japán kifejezés a Tathagatára, amely szót Buddha is használja magára, és jelentése: aki megvilágosodott, aki elérte a megvilágosodást. Japánban a legfontosabb nyoraiok: Amida, Yakushi, Miroku, Dainichi
如来
O
definíció
japán
okyō vagy röviden kyō: lásd sutra
お経 röviden 経
ōryōki: evőcsészék megnevezése
応量器
ōsesshin: a kolostori gyakorlásban az intenzív gyakorlási hét elnevezése, amikor a zazen van előtérbe helyezve  
Oshaka sama: a történelmi Buddhát neve japánul a a megfelelő tisztelettel ez. Rövidebben Shakaként (釈迦 vagy 釋迦) szokták emlegetni.
お釈迦さま
oshō: magas rangú, erényes szerzetes tiszteleti megnevezése, amelyhez általában a san is hozzá járul. Mester, tanító értelmet is rejthet magában.
和尚
R
definíció
japán
rakusu: fogadalmi „mellkendő”
絡子
rinne: lásd samsara
輪廻
roshi (rōshi): Harada roshi megfogalmazásában: ő az apa, aki nagyon közvetlen viszonyt ápol tanítványaival, és úgy figyel rájuk, úgy gondoskodik róluk, mint egy apa. A rōshi egy tiszteleti megnevezés, amely szó szerint „idős mestert”, „öreg tanítót” jelent. Ténylegesen azonban semmi köze a cím viselőjének korához, sokkal inkább az őt övező tisztelethez, hiszen ő az, aki vezeti a közösséget. Ezt a címet csak a tanban nagyon magas megvalósítást elért személyek kapják.
老師
S
definíció
japán
saiza: ebéd 齋座

 
shukuza: reggeli 粥座
sōgya: lásd sangha
僧伽
susokkan vagy susokukan: a susokan valódi lényege, hogy amikor világra jövünk, természetes módon samadhiban (samādhi vagyiselmélyült állapotban, japánul: 三昧, sanmai) vagyunk a légzésünkkel, és születésünk pillanatától halálunkig soha nem is szakadunk el teljesen ettől a lélegzetünktől. A légzés samadhijának megfelelően, amikor susokkant gyakorlunk, teljesen az életenergiánkra összpontosítunk, úgy, ahogy az van – elengedve mindazokat a tudáshoz, korábbi tapasztalatokhoz és más díszletekhez való ragaszkodásunkat, amelyek az életünket képezik, és amelyek eltakarják igazi természetünket. A susokkan azonban nem csak a lélegzet figyelése. Teljesen kilélegzünk, és az összes elterelő gondolatot elengedjük, elmélyülve addig a pontig, ahol megismerjük azt a tudatállapotunkat, amely túllépet a külső és belső megkülönböztetésén. Oda „megyünk”, ahol a légzés maga az egész univerzum lélegzete, és eggyé válunk minden élettel.
数息観
sutra (sūtra / szútra): A sūtra szanszkrit eredetű szó, amely vezérfonalat jelent, és egyben a buddhista szent iratok neve is.
okyō: お経
vagy
kyōten: 経典
T
definíció
japán
tabi: két ujjas „zokni”, lábbeli
足袋
taku: két fa hasáb, amelyeket összeütve használnak
柝
takuhatsu: tradicionális és formális alamizsnagyűjtés.
托鉢
tanden: a test energia központja. Az alhasban található pont, amelyet a keleti orvoslás az ember fizikai, pszichikai és szellemi központjának tekinti. Japánul a „tan” elixírt vagy életenergiát, míg a „den” rizsföldet, dús termést jelent. Vagyis a tandennel bőséggel hozzuk létra az életenergiát. Onnan árad ki a ki, amely hatással van környezetünkre és mi felajánljuk azt számos ember gyógyítására
丹田
teihatsu: borotválkozás 剃髪
teishō: tanítás, „dharma-beszéd”
提唱
tenzo: a szakács
典座
Y
definíció
japán
yakuseki: a vacsora elnevezése 薬石
Yakusi Nyorai:  az egészség és orvoslás buddhája, a Gyógyító Buddha (szanszkrit neve: Bhaiṣajyaguru / Baisadzsjaguru)
薬師如来
yaza: éjszakai ülés 夜坐
Japán kalligráfia. All Rights Reserved
Theme by Grace Themes