Szombat esti beszélgetések 4. – Szamszára, az élet körforgása

(Összefoglaló jegyzet a negyedik Szombat esti beszélgetésekhez, amelynek gondolatébresztője a Szamszára című indiai-német-francia-olasz film volt.)

„Hogyan óvhatunk meg egy vízcseppet a kiszáradástól?”

A buddhizmus alaptanítása, hogy minden múlandó, összetett, önmagában nem létező, végső lényeg (lélek) nélkül való. Éppen ezen tény, vagyis a dolgok és önmagunk múlandósága okozza a szenvedéseinket. Buddha azt tanítja, hogy habár a szenvedés (vagy inkább fogalmazzunk úgy a szanszkrit szó finomabb fordításaként, hogy kellemetlen, rossz közérzet, kínos érzés) létezik, azonban a szenvedésnek van oka, és a szenvedéstől meg tudunk szabadulni. Ez a Négy Nemes Igazság tanítása.

A szenvedéstől való megszabadulás lehet a buddhista gyakorlás. A Szamszára című film kapcsán felmerülhet azonban bennünk a jogos kérdés, hogy a gyakorlás milyen formája a leginkább célravezető. A kolostori- és a világi élet egyaránt járható út lehet.

 „Ha a Tanok iránti gondolataid olyan elsöprő erővel bírnának,
mint az irántam mutatott szereteted, akkor a megvilágosodást köztünk is megtaláltad volna, ebben a világban.”

A film véleményt formál a kérdésben, amikor a kiugrott szerzetes, Tashi felesége, Pema elmondja, hogy a megvilágosodás eléréséhez nem a kolostori élet, hanem a Tanok iránti elköteleződés segíthet hozzá. Így azt fogalmazza meg, hogy a gyakorlás külsőségei és az Úton levés nem azonosak. Erre könnyen lelhetünk bizonyítékot a különféle bódhiszattvák életéről szóló szövegekben is (lásd. Dzsizó bódhiszattva történetét például, Kṣitigarbha-bodhisattva-pūrva-praṇidhāna Sūtra 地蔵菩薩本願経).

A dolgok elfogadása úgy, ahogy azok jönnek egyikünk számára sem egyszerű feladat.

„Minden, amivel találkozol, lehetőség, hogy az utadat járd.”

A harag témája kapcsán már felismerhettük, hogy azok a helyzetek, amelyek valamilyen okból dühöt váltanak ki belőlünk, első sorban saját magunkról tanítanak. A harag – és minden érzelem – bennünk merül fel, és a mi hozzáállásunk táplálja. Amennyiben tudatossá tesszük életünk minden pillanatát, felismerhetjük, hogy a helyzetekre, eseményekre, vagy más emberekre és viselkedésükre adott reakcióink az adott pillanatban felmerülő gondolataik és érzelmeink által vezéreltek. Pontosan ez a vezéreltség a szenvedéseink forrása, ez köt minket az élet körforgásához, a szamszárához. Azonban ugyanígy ez az is, ami hozzásegíthet minket a felismeréshez, a megvilágosodáshoz, a megszabaduláshoz. Amint láttuk: az öröm és a szenvedés ugyanaz (lásd. Elengedés témánkat ITT). 

„Mi történik az ággal, ha a folyóba dobjuk? Leúszik a tengerig […]
Mi is olyanok vagyunk, mint ez az ág. Körülöttünk minden folyik,
minden mozgásban van, mint ez a folyó”

A buddhizmus tanítása szerint életünkben, a minket körülvevő és érzékelt világban minden változásban van, semmi sem állandó, még egy megszerzett üdvös tudatállapot sem, hacsak nem dolgozunk azért, hogy újra és újra felkeltsük magunkban és kiterjesszük. A kolostori elvonultságban kialakuló, vagy egy szigorú aszketikus gyakorlást követően megnyilvánuló tiszta tudatállapot is könnyen átcsaphat a kisego-t tápláló önteltségbe, vagy éppen heves vágyak megjelenésébe. A rendkívül finom tudatállapotok fenntartása további gyakorlást igényel. A zen mesterek gyakran hangsúlyozzák, hogy a megvilágosodás a gyakorlás kezdete.

„Mi a fontosabb: száz világi vágynak behódolni vagy egyet leküzdeni?”

A történet főhőse, Tashi úgy érzi, hogy nem csak a kolostori-, hanem a világi életet is szükséges ahhoz megtapasztalnia, hogy valóban képes legyen Buddha útját követni. Nem rémisztik meg, és nem változtatják meg elképzelését a múlandóság képei sem – hiába látja a szerzetesek számára készített erotikus képek démonikus-groteszk átalakulását csontvázak ölelkezésébe. Jól ismeri Buddha életét, és úgy gondolja, hogy Buddhának volt lehetősége világi életet élni mielőtt elvonult az „otthontalanságba” és szerzetes lett, így neki is szüksége van erre. (Buddha otthonából való távozását négy látomás szerű esemény előzte meg: találkozott az öregséggel, a betegséggel, a halállal, végül egy szerzetessel. Látja saját háremének lányait alvás közben, ahogy egyikükön félrecsúszott a ruha, másikuk álmában beszélt, a harmadiknak a nyála csordult ki, egy másik a fogait csikorgatta álmában. A szépség rútságba fordult. Megismerte a dolgok múlandó és szenvedésteli valóságát.) Mindannyiunknak meg van a lehetősége arra, hogy tudatosan válasszunk, hogy milyen úton járunk. Ahogy bele vagyunk vettetve az élet körforgásába, úgy lehetőségünk van arra is, hogy kilépjünk belőle.

„Hogyan óvhatunk meg egy vízcseppet a kiszáradástól?
Ha visszadobjuk a tengerbe.”

A kérdés, hogy mit gondolunk, Tashi esetében – vagy éppen a saját életünkben – a világi-, vagy a kolostori életbe való visszatérés lehet a vízcsepp visszajuttatása a tengerbe.

0 0 votes
Article Rating