Szombat esti beszélgetések 3. – A tudat

(Összefoglaló jegyzet a harmadik Szombat esti beszélgetésekhez,
amely a tudattal, mint buddhista fogalommal foglalkozott, témaindítója Ingrid Sjöstrand verse volt.)

Ingrid Sjöstrand: Néha csontvázról álmodok

Néha csontvázról álmodok,
csak elindul felém,
jön közelebb, egyre közelebb.
Nem bírom tovább, visítok
és felébredek.
– Csak álom volt –
mondja anya.

Mintha sokat segítene,
hogy a szörnyűség itt belül van
és nem ott kívül.

(in.: Britt G. Hallqvist – Ingrid Sjöstrand – Siv Widerberg: Ami a szívedet nyomja, Kortárs svéd gyermekversek)

A tudatunk gyakran gúnyt űz velünk. A rémségek legtöbbször nem is kívül vannak, hanem belül. Azonban, ahogy a versben is olvashatjuk, egyáltalán nem segít, ha a szörnyűség belül van és nem kívül.

A tudatunk úgy működik, hogy a dolgokat (ti. eseményeket, személyeket, helyzeteket, de még tárgyakat is) olyannak látjuk, amilyen előképzeteket táplálunk irántuk. Ez igaz abban az esetben is, ha nem tudatos elképzelések, érzelmek, gondolatok tartanak minket hatalmukban. A dolgok nem jók, nem rosszak, nem kellemesek és nem kellemetlenek. A dolgok olyanok, amilyenek. Mi érzékeljük, értelmezzük őket a jó-rossz, kellemes-kellemetlen duális felosztás alapján. Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint amikor utólag egy kellemetlen eseményről már úgy érezzük, hogy szerencsés a megtörténte. Ez alapján elmondhatjuk, hogy egy esemény csak visszafelé nézve értelmezhető szerencsésnek vagy szerencsétlennek, az adott pillanatban, amikor megtörténik nincsen sem pozitív, sem pedig negatív előjele.

A tudatunk az elképzeléseink alapján érzékel és értelmez mindent. Mindezt úgy illusztrálhatjuk, hogy amit a megvilágosodásról képzelünk éppen, hogy megakadályoz minket a megvilágosodásban, mert nem tudunk kapcsolatba kerülni a valódi megvilágosodással, csak azzal, amit elképzelünk róla. Sajnálatos módon határoz meg minket a gondolkodásunk és a tudatunk teremtette világ, amit aztán a hibásan értelmezet tapasztalataink alapján újrateremtünk ismét olyannak, ahogy azt megszoktuk. Belekerülünk egy körforgásba, beletaszítjuk saját magunkat a létforgatagba.

A zen tanításokban – talán még inkább erőteljesebben, mint ahogy azt általában a buddhista tanítások esetében érzékeljük – az egyik központi elem a tudattal való foglalatoskodás, a tudat működésének megfigyelése. Éppen ezért nem meglepő, ha a „harag” és az „elengedés” témáját követően éppen a „tudat” kérdése az, amiről érdemes – ha röviden is – szót ejtenünk, hiszen mindezen érzelmek éppen a tudatunkban születnek meg. Életünk folyamán minden esetben a tudatunk pillanatnyi állapota határozza meg gondolatainkat, beszédünket, cselekedeteinket. Így aztán olyan fogalmakkal találkozunk a zen – és gyakran más buddhista iskolák esetében is – tanításaiban, mint a „tiszta tudat”, a „gondolatoktól való mentesség”, vagy a „nem-tudat”. Gyakran hallani és olvasni lehet, hogy a zazen (zen ülőmeditáció elnevezése) célja ezek elérése, valamint a kenshō (見性) vagy satori (悟り) megvalósítása, tehát a megvilágosodás állapotának beteljesítése.

A „tiszta tudat” nem úgy tiszta, hogy üres. Gondolatok vannak benne. Még csak az sem mondható el, hogy ezek a gondolatok jók vagy rosszak. A lényeges, hogy a gondolatok olyanok, amilyenek, felmerülnek és eltűnnek, ahogyan hullámok keletkeznek és tűnnek el a tengerben. Tisztaságuk lényege abban rejlik, hogy nem fűzűnk hozzájuk újabb és újabb, másodlagos vagy harmadlagos gondolatokat. Nem minősítjük a megjelenő gondolatokat, nem fűzünk hozzájuk érzelmeket, nem tapadunk hozzájuk, nem tartunk velük. A „tiszta tudat” minden megnyilvánuló dolgot, beleértve a gondolataikat is, olyannak látja, amilyen az valójában, elfogadja, tisztán visszatükrözi, véleményalkotás nélkül.

A gondolatoktól mentesség hasonlóan értelmezhető. Gondolatok szükségesek a hétköznapi életünkhöz. Az igazán lényeges tanítás az, hogy ne ragadjon le a tudat, ne ragaszkodjon semmihez, ami felmerül benne, hanem szabadon áramoljon. Takuan Sōhō (沢庵 宗彭) ezt az elmét hívja „mozdulatlan elmének”, vagy „korlátaitól megszabadított elmének” (lásd. erről szóló tanítását: Fudōchi Shinmyōroku, 不動智神妙録). A „mozdulatlan elme” nem ragad le semminél, nem kötődik semmihez, legyen szó külső-, vagy akár belső hatásról. Mint megjegyeztük az imént: mindent visszatükröz, ami elé kerül, ami felbukkan, és nem időzik el sehol. A „mozdulatlan elme” olyan, aminek „nincsen formája, tehát tulajdonképpen nem elme”.

A „nem-tudat” (mushin 無心) fogalma a fentebb leírtakkal összhangban értelmezhető. A „nem-tudat” egy tudatállapot, amikor a tudat nincsen hozzátapadva egy gondolathoz, vagy egy érzelemhez, ezért mindenre nyitott. D. T. Suzuki úgy fogalmazott a „mushin” esetében, hogy „kötődésektől mentes elme”. Nem túlzás azt sem mondanunk, hogy a „mushin” üres, nincs semmi, amihez ragaszkodhatnánk. Az a víz, ami folyamatosan folyik tovább, nem poshad meg. A tudatunknak pontosan ilyennek kell lennie, nem ragaszkodni, nem megállni sehol és akkor nem szennyeződik be. A tudatnak minden pillanatban maradéktalanul üresnek kell lennie, semmi sem maradhat benne.

A három fogalom, láthatjuk, tulajdonképpen egy azon tanítás különböző megfogalmazása. A hétköznapi életben, ha elérjük a tudatunk egy olyan állapotát, amikor félelmektől, haragtól, sőt a „kisego”-tól mentesek, szabadok vagyunk, akkor elérjük a nem-tudat, a gondolatoktól mentesség állapotát. Ha tudatunkból hiányzik a következtető, az ítéleteket hozó gondolkodás, akkor minden pillanatra szabadon és habozás nélkül reagálhatunk. Ilyenkor nem számolgatjuk ki, hogy mi legyen a következő lépés, hanem a pillanat történéseire intuitíven válaszolunk. A harcművészetben az ilyen tiszta, nem-tudat tudat ébreszti rá a harcost a technikák haszontalanságára és nyitja meg előtte az utat a teljesen szabad mozgásra. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy miként a harcművészetben, úgy a hétköznapi életben is igaz, hogy a „technikák” ismerete nélkül, a gyakorlás nélkül, a tudatosság felébresztése nélkül, arra sincs lehetőség, hogy ráébredjünk a „technikák haszontalanságára”. Buddha az úgynevezett Tutaj-hasonlatban (lásd. Alagaddūpama Sutta (MN 22 / M I 130), Példázat a kígyóról) világítja meg, hogy a Tan arra való, hogy átkeljünk vele a folyón (a nem-tudás, a hibás nézetek, a szenvedés folyóján), azonban nem való megőrzésre. Így ha a tanításokat követve gyakorlunk zen meditációt, kalligráfiát, virágkötészetet, harcművészetet és elérjük a nem-tudat állapotát, akkor már nem lesz szükségünk a tanításokra ahhoz, hogy tökéletesen szabadok legyünk. A nem-tudat, vagy a tiszta tudat állapotában a hétköznapi életünkben figyelmesebbek, együttérzőbbek leszünk, sokkal jobban képesek leszünk meghallani másokat, nem köt le minket a saját egonk, nem kötnek le a vágyaink, nem kötnek meg a téves képzeletink, gondolataink, érzelmeink.  

Szabó T. Anna: Az ünnep azé, aki várja (2014. december 24.)

Aki magot szór ablakába
és gyertya vár az asztalán.
A várók nem várnak hiába.
Egy angyal kopogott talán?

Szárnysuhogás az ablakon túl –
vigyázz! Kinézni nem szabad!
Künn az angyalhad térül-fordul,
egy pillanatra látszanak.

A karácsonyfát hozzák – hallod?
– egy koppanás, és leteszik.
Fényben úszik az üvegajtód,
s megint suhogás. Mi ez itt?

Zöld angyaltoll: egy kis fenyőág,
karácsonyszagú és meleg.
„Gyújtsd meg a legutolsó gyertyát!”
Ez az angyali üzenet.

És be is mehetsz – vár az ünnep,
és minden zárt ajtót kitár.
A fa alatt angyalok ülnek –
az ünnep azé, aki vár.

best Running shoes brand | Men's Footwear
0 0 votes
Article Rating