(Összefoglaló jegyzet a tizenharmadik Szombat esti beszélgetésekhez,
mely témáját Jizō bodhiszattva alakja adta.)
Jizō bodhiszattva (地蔵, szankrit: Kṣitigarbha) nevét angolra fordítva általában „Earth Store”-ként emlegetik, és talán a „Föld Méhe” értelmezés megfelelő lehet, ha magyar nyelvre szeretnénk átültetni. Ő a szenvedő lények megmentője, elsősorban azoké, akik a poklok birodalmában szenvednek. Különösen népszerű, mint a halott kisgyermekek (meg nem született gyermekek) megmentője. Ezen felül a gyermekek, az édesanyák védelmezője, az utazók, a zarándokok és a tűzoltók oltalmazója.
Jizō bodhiszattva hatalma és fogadalmainak ereje felfoghatatlan. Olyan hatalmas, hogy ha a jövőben megszülető bármilyen élőlény meghallja az ő nevét és átadja azt, vagy akár tiszteletét fejezi ki az ő irányába, felajánlásokat tesz a számára, megrajzolja, vagy kifaragja a képmását, az bizonyosan egy különleges mennyben születik majd újjá halála után.
Jizō bodhiszattva fogadalma a következő volt: én magam csak akkor érem el a buddhaságot, ha a poklok mind kiürülnek. Feladatait ellátja, megment mindenkit, a történelmi Buddha távozásától Miroku Buddha megérkezése közti időben is. Bár Jizō felfoghatatlan időn keresztül megmentette már a vétkező lényeket, azonban sosem elégedett, mély együttérzés tölti el azok iránt, akik bűnben tévelyegnek, és újra és újra visszatérnek cselekedeteik körforgásába. Éppen ezért időről-időre megújítja fogadalmát, és fáradhatatlanul menti meg a szenvedőket.
Jizō bodhiszattva azon munkálkodik, hogy megkönnyítse a szenvedéseket és lerövidítse a büntetéseket a poklokban, hogy aztán a szenvedő lényeket Amida Buddha Tiszta Földjére juttassa. Válaszol az élők kéréseire is, akik egészségért, sikerért, gyermekáldásért, és mindenféle hétköznapi dologért imádkoznak hozzá. Jizō bodhiszattva megmentő, aki pusztán az őrá gondolás által is segít leküzdeni az akadályokat és nehézségeket, akár akkor is, ha halálunk pillanata előtti utolsó gondolatunk ő. Jizō mindenki barátja, megtestesíti a legfelsőbb szellemi optimizmust, együttérzést, egyetemes „üdvösséget”, a mahájána buddhizmus minden jellemzőjét. Jizō bodhiszattva védelmező, aki megóvja a meg nem született gyermekeket, elvetélt és elhunyt csecsemők gyámja, várandós anyák, szülés közben lévő anyák, gyermekek, utazók, tűzoltók, zarándokok védőszentje, ő mind a hat létbirodalomban élők védelmezője.
Jizōnak számtalan megjelenési formája van, szinte felsorolni is alig lehet. Ezt láthatjuk Japánban, ahol szinte nincsen olyan út, szentély, temető, vagy akár erdei ösvény, ahol ne találkoznánk szobrával. Alig fordul elő olyan falu, aminek ne lenne saját Jizō szobra. A szobrok egyedi csoportokra bonthatóak aszerint, hogy milyen képességekkel bírnak. Vannak a parasztokat, gazdákat segítő, eső csináló, termés gazdagságát biztosító, az emberekkel együtt dolgozó Jizōk. Vannak kalapos, különféle betegségeket gyógyító, harcteret védelmező, kivégzett emberek lelkét megbékítő, különféle létbirodalmakhoz kötődő, halászokat és az úszókat védelmező, orr nélküli, meztelen, hosszú életet adó, vagy éppen a nagy fogadalmat szimbolizáló Jizōk.
Ő az a bodhiszattva, az egyetlen, akit dísztelenül, szerzetesként ábrázolnak borotvált fejjel, kesában (szerzetesi öltözékben).
Attribútumai:
– Nyoihōju (如意宝珠) a kívánságokat teljesítő, áldást adományozó ékkő gömb. Ez a fénylő ékkő keresztülhatol minden sötétségen, és enyhíti a szenvedéseket. Jizō áldást oszt vele mindenkinek, megbékíti a vágyakat és mély megértést ad a Tanról.
– Shakujō (錫杖) az ón, hat-gyűrűs bot, ami szélesre tárja a poklok kapuit.
Megjelenési formái, szobrai közt ott vannak a piros sapkába és partedlibe öltöztetett szobrok is. Ezek a szobrok kimondottan a poklokból való megmentő Jizōt ábrázolják. A vörös szín ugyanis elűzi a démonokat, a partedli alá pedig el tudja rejteni a poklok szörnyűséges teremtményeinek kínzásai elől a kis lelkeket. Ez a hit a Sai no Kawara (賽の河原) történethez kötődik. Úgy tartják, hogy azok a gyermekek, akik magzatként, vagy születésük után rövid idővel haltak meg, az alsó világba jutnak, ahol az ítéletre várnak. Életüket mérlegelve a poklok királyai döntenek újjászületésükről. Bár tiszta lelkek, hiszen nem követtek el semmi olyan tettet, ami rossz karmát vonzana maga után, azonban hatalmas fájdalmat okoztak halálukkal, és arra sem volt idejük, hogy jó karmát halmozzanak fel. Ott várnak hát újjászületésükre a lelkek folyójánál (Sanzu folyó三途の川), a poklok tornácán, és imaként kis tornyokat építenek, hogy feljuthassanak rajtuk a Buddha paradicsomába. Azonban a pokol démonai szétszórják a köveket és vasbotjaikkal ütlegelik a kis lelkeket. Jizō alászáll, ruháinak redőibe (partedlije alá) rejti a gyermekek lelkeit, és segít nekik eljutni a Buddha paradicsomába.
A legelső Jizō
Sakawa Koresada, az Uesugi család közvetlen kíséretének egyik tagja, belépett a Kenchōji főcsarnokába, és az Ezer Alakú Jizōhoz imádkozott. Ezután a csarnokot felügyelő szerzeteshez fordult:
– Az Ezer Alak közül melyik Jizō legelső alakja? – kérdezte.
A szerzetes így felelt:
– Az előttem álló lelkében ezernyi gondolat és tízezernyi képzet lakik. Ezek közül melyik a legelső?
A szamuráj nem válaszolt. A szerzetes így folytatta:
– Jizō ezer alakja közül a legelső a Buddha úr, aki mindig ezt az ezer alakot használja.
A harcos megkérdezte:
– Ki ez a Buddha úr?
A szerzetes hirtelen megragadta a szamurájt és megcsavarta az orrát. A szamuráj abban a pillanatban megvilágosodott.