(Összefoglaló rövid jegyzet a Szombat esti beszélgetések Buddha életéről szóló alkalmához.)
Buddha, mint történelmi személy
A tudósok között akadnak olyanok, akik vonakodnak feltétel nélkül elfogadni Buddha életének történelmi tényét, ráadásul mind születésének, mind halálának időpontja bizonytalan. Többféle elmélet létezik arra nézve, hogy mikor élt Buddha. Az alábbiakban igyekszünk ezekből felsorolni.
Andrew Skilton A buddhizmus rövid története című könyvében R. Gombrich Dating the Buddha: A Red Herring Revealed[1] művére hivatkozva az alábbiakat írja a Buddha születésének dátumozásáról: „a théraváda iskola ortodox nézetei […] i.e. 563. Ez a nézet a régi Srí Lanka-i krónikákon alapul. Egy másik, Indiából származó hagyomány szerint azonban […] i.e. 450. A Dípavamszán alapuló legfrissebb kutatások szerint […] i.e. 485.”[2] Emellett azonban más adatokat is találhatunk. A theravāda hagyomány szerint Buddha i.e. 544-ben távozott a nirvánába. Ezt kétféleképpen korrigálták, ami alapján két számítást, a rövid és a hosszú kronológiát kapjuk. A rövid kronológia arra a forrásra támaszkodik, ami szerint Aśoka királyt (uralkodott i.e. 268-232) 100 (vagy 108) évvel Buddha halála után koronázták meg. Azonban erről vita folyik, mivel az is feltételezhető, hogy ez egy másik Aśoka uralkodóra utal, akit a „kis”, vagy „fekete” jelzővel is illetnek. A hosszú kronológia[3] szerint i.e. 483-ban halt meg Buddha. Ez a kronológia azon krónikákra alapoz, amelyek szerint Aśoka királyt Buddha halála után 218 évvel koronázták meg. A legtöbben ezt a kronológiát fogadják el. Így számítva Buddha a Mahājanapadas korszakban, Magadha terület uralkodója, Bimbisara (i.e. 558 – i.e. 491 vagy i.e. 400) aktív évei alatt élt[4], és halálát az őt követő Ajatashatru (i.e. 492-460) uralkodásának első éveire teszik.[5] A 20. század elején élt történészek többsége elfogadta, hogy Buddha élete kb. i.e. 563-483-ra datálható[6]. A Kelet-Ázsiai buddhista tradícióban, úgymint Kínában, Vietnámban, Koreában és Japánban, azonban Buddha halálát több irányzatban is i.e. 949-re tették. A Kalachakra hagyományban alkalmazott Ka-tan rendszer időszámítása szerint úgy hitték, hogy Buddha i.e. 833-ban halt meg[7]. A közelmúltban Buddha halálát sokkal későbbre, i.e. 411-400 közé datálták, az erről a témáról tartott tudományos szimpóziumon 1988-ban[8] az előterjesztők többségének határozott véleménye szerint ez inkább i.e. 400[9].
Buddha élete a hagyomány szerint
Akármilyen datálást is fogadunk el a Buddha életével kapcsolatban az általában elmondható, hogy széles körben elfogadott Buddha életrajza lényeges pontjainak sorrendje[10], ami alatt a „születés, felnőtté válás, lemondás, keresés és felébredés, tanítás, halál” sorrendet értjük, és ahogyan azt a hagyomány is tartja. Azonban kevésbé van egyetértés a hagyományos életrajzok számos részletével kapcsolatban[11]. Amint arra több buddhista tudós is rámutat, a legendák sok helyen ellentmondásba kerülnek a korai páli szövegek tanúságtételeivel és egymással is, azonban ésszerű következtetésekkel fényt deríthetünk a fontos részletekre.
Tekintsük át Buddha életét röviden, ahogy azt a szövegek megőrizték a számunkra. Azt mindenképpen fontos mindenekelőtt megjegyezni, hogy a Buddha követőinek első nemzedéke valami oknál fogva nem tartotta fontosnak a pontos életrajzi adatok lejegyzését, így minden mű későbbi keletkezésű. A Nidānakathā II.-ben (Buddhista születésregék) olvashatunk Buddha születéséről, ahogy Aśvaghoṣa költeményében a Buddhacarita-ban, vagy a Lalitavistara Sūtra és a Mahāvastu oldalain szintén. A Nidānakathā II. szövegéből megtudhatjuk, hogy a későbbi Buddha édesanyja, Māyā álmot látott a nyári holdtölte ünnep idején, amelyben a boddhiszattva pompás fehér elefánt képében meglátogatta, ormányával jobb oldalán megbökte, úgy tűnt behatolt a méhébe, és így öltött újra testet. Amikor reggel elmesélte a történteket férjének, Suddhodana-nak az magához hívatta a bölcseket, ünnepélyes körülmények között fogadta őket, majd kikérte az esetről a véleményüket. A papok megnyugtatták, hogy fia fog születni, aki ha otthonában marad, hatalmas uralkodó lesz, ha elhagyja otthonát, világot megvilágosító Buddha lesz. Māyā tíz hónapig hordozta méhében a bodhiszattvát, majd ahogy terhessége végéhez közeledett szülői otthonába vágyott, így férje hatalmas kísérettel útnak engedte. Māyā így lakhelyükről, Kapilavatthu-ból (Kapilavastu) Devadaha-ba (Devdaha) indult. Útközben megállt a Lumbinī-liget nevű kies szálafa erdőben, ahol világra hozta gyermekét. Megszületett Siddhārtha Gautama (p. Siddhattha Gotama), avagy Shakyamuni, a Śākya nemzettségben. A kései hagyomány Siddhārtha („aki beteljesítette célját”) Gautama-t hercegnek, apját királynak titulálta, nemzetségüket pedig a harcos kasztba tartozónak. Rövid idővel Siddhārtha Gautama születését követően édesanyja elhunyt, így gyermekként nagynénje Mahāprajāpatī gondoskodott róla. Jó módban nevelkedett, fiatal éveit fényűzésben töltötte atyja figyelmétől kísérve, aki szerette volna, hogy világi uralkodó váljék belőle. Tizenhat éves korára feleséget is szerzett neki édesapja Yaśodharā személyében, hogy ezzel is a világi élethez kösse. Ekkortájt történt, hogy Siddhārtha Gautama először szembesült a valódi világgal. Az alábbiak szerint történt:
BUDDHA TÁVOZÁSA OTTHONÁBÓL [NIDÁNAKATHÁ II.] (részlet)[12]
Egy napon a Bódhiszattvának kedve támadt kikocsikázni a palotája melletti parkba. Hívatta kocsisát, szólt neki:
– Fogj be a kocsiba!
– Igen, uram – válaszolta engedelmesen. Minden ékességgel felékesítette a legszebbik, pompás kocsit, befogott négy, lótuszszirom színű fehér paripát, és jelentkezett a Bódhiszattvánál. A Bódhiszattva felült az istenek hintóihoz hasonló kocsira, és elindult a parkba.
– Elérkezett Sziddhattha királyfi megvilágosodásának ideje, mutassunk neki jelet! – szóltak az istenek. Egy istenfiút átváltoztattak vénségtől roskatag, csorba fogú, ősz hajú, görnyedt, botorkáló, botra támaszkodó, reszketeg aggastyánná, és elébe küldték. A Bódhiszattva és kocsisa megpillantotta. Ekkor a Bódhiszattva – a Mahápadána-szuttában megőrzött hagyomány szerint – megkérdezte kocsisától:
– Kedvesem, ki ez az ember? A haja sem olyan, mint másnak!
Amikor a választ meghallotta, összeszorult a szíve:
– Óh jaj, átkozott a születés, ha a megszületőnek az öregséget is meg kell ismernie!
Megfordult, és visszatért palotájába. A király megkérdezte:
– Mi történt, hogy fiam ilyen hamar visszafordult?
– Roskatag aggastyánt látott, felség, roskatag aggastyánt látott, és remeteségbe fog vonulni – szóltak.
– Miért akartok megölni? Tüstént rendezzetek fiamnak színjátékokat! Ha szórakozásokban leli kedvét, nem gondol a remeteségre – szólt a király, és megerősítette az őrséget. Minden irányban fél mérföldenként őrszemeket állított.
Egy napon ismét kiment a parkba a Bódhiszattva. Megpillantott egy beteget, akit az istenek varázsoltak elé. Érdeklődött, mint előzőleg. Összeszorult szívvel fordult vissza, és bement a palotába. A király tudakozódott, s ismét az említett módon rendelkezett. Megerősítette az őrséget, minden háromnegyed mérföldre őrszemeket állított.
Ezután egy napon ismét kiment a parkba a Bódhiszattva. Megpillantott egy halottat, akit az istenek varázsoltak elé. Érdeklődött, mint előzőleg. Összeszorult szívvel fordult vissza, és bement a palotába. A király tudakozódott, s ismét az említett módon rendelkezett. Megerősítette az őrséget, minden mérföldre őrszemeket állított.
Ezután egy napon ismét kiment a parkba a Bódhiszattva. Megpillantott egy remetét, egyszerű ruhában, hagyományos öltözetében, akit az istenek varázsoltak elé. Megkérdezte kocsisától:
– Kedvesem, ki ez az ember?
Bár a kocsis a Buddha fellépése előtt nem volt tisztában a remeteséggel és a remeteség érdemével, az istenek sugallatára így válaszolt:
– Felség, ez remete – és kifejtette a remeteség érdemét.
A Bódhiszattvában feltámadt az érdeklődés a remeteség iránt, és azon a napon a parkban maradt.
Ez az eseménysorozat volt az első, ami ráébresztette Siddhārtha Gautama-t az emberi lét alapvető törvényszerűségeire, és hogy azok alól senki sem kivétel. Ezzel együtt egy alternatívát is felmutatott, amellyel elvágható a szenvedés és elmúlás passzív elfogadása útja.
Nem sokkal ezt követően gyönyörű felesége, Yaśodharā fiút szült, aki a Rāhula nevet kapta. Azonban Siddhārtha Gautama nem örvendezett, a vágyaktól megcsömörlötten elhagyta otthonát, remeteségbe vonult és egyben elindult a buddhává válása útján. Először Āḷāra Kālāma, majd Uddaka Rāmaputta mesternél tanult és gyakorolt. Elsajátított minden tudást, megkapott minden tanítást, teljesen elmélyült, azonban nem érte el a tökéletes megszabadulást egyik tanítás segítségével sem, elégtelennek találta azokat, és végül egymás után mind a két mestertől távozott.
BUDDHA MEGVILÁGOSODÁSA [MADDZSHIMA-NIKÁJA 36.] (részlet)
[Buddha szól:]
– És ekkor, Aggivesszana, még megvilágosodásom előtt, mielőtt még megvilágosodtam volna, mikor még csak bódhiszattva voltam, ez a gondolatom támadt: „Az otthon rabság, szemétgödör. A remeteség szabad levegő. Aki a házban marad, nem képes a teljesen megigazult, teljesen megtisztult aszkétaéletnek eleget tenni. Jobb lesz, ha most hajamat és szakállamat lenyírva, sárga ruhát öltve, otthonomból az otthontalanságba távozom.”
És egy idő múltán, még ifjúkorom virágában, fejemen fényes fekete hajjal, boldog fiatalság gyönyörét élvezve, férfikorom elején, síró és jajveszékelő szüleim akarata ellenére, hajamat és szakállamat lenyírva, sárga ruhát öltve, otthonomból az otthontalanságba távoztam. Remete lettem, s az igaz üdvöt keresve, a páratlan, legmagasabb rendű nyugalom ösvényét kutatva, felkerestem Álára Kálámát. Álára Kálámához érkezve, így szólítottam meg:
– Álára Káláma testvér, ezt a tant és életmódot követve szeretnék aszkétaéletet élni.
Álára Káláma így válaszolt szavaimra:
– Maradj itt, tiszteletreméltó úr! Ez a tan olyan, hogy értelmes ember rövid idő alatt felfogja, megérti és magáévá teheti.
És én rövid idő alatt, igen hamar felfogtam ezt a tant. Meggyőződtem róla, hogy mindent megtanultam, megismertem és megértettem, amit a száj és beszéd közölhet: a tudás igéit és a régiek igéit, én magam is, a többiek is.
Ekkor azonban ez a gondolatom támadt: „Álára Káláma nem közölte velünk a teljes tant, ilyen meggondolással: „Én felfogtam és megértettem, és egyedül magamévá tettem.” Álára Káláma bizonyára többet is tud erről a tanról.” Álára Káláma elé járultam, és elébe járulva, megkérdeztem:
– Káláma testvér, mennyiben közölted velünk ezt a tant, úgy, ahogyan te magad felfogtad, megértetted és magadévá tetted?
Ekkor Álára Káláma feltárta a semmiség birodalmát. Ekkor azonban ez a gondolatom támadt: „Nemcsak Álára Káláma tett szert bizonyosságra, én is szert tettem bizonyosságra. Nemcsak Álára Káláma tett szert szilárdságra, én is szert tettem szilárdságra. Nemcsak Álára Káláma tett szert felfogóképességre, én is szert tettem felfogóképességre. Nemcsak Álára Káláma tett szert elmélyedésre, én is szert tettem elmélyedésre. Nemcsak Álára Káláma tett szert bölcsességre, én is szert tettem bölcsességre. Jobb lesz, ha ezt a tant, amelyről Álára Káláma így beszél: „Én felfogtam és megértettem, és egyedül magamévá tettem”, megpróbálom saját erőmből elsajátítani.” És rövid idő alatt, igen hamar felfogtam, megértettem és magamévá tettem ezt a tant.
Ekkor ismét Álára Káláma elé járultam, és elébe járulva, megkérdeztem:
– Káláma testvér, ebben áll ez a tan, ahogyan te felfogtad, megértetted és magadévá tetted?
– Testvér, valóban ebben áll ez a tan, ahogyan én felfogtam, megértettem és magamévá tettem.
– Testvér, ezt a tant most én is ugyanúgy felfogtam, megértettem és magamévá tettem.
– Boldog vagyok, testvér, szerencsés vagyok, testvér, hogy ilyen kiváló személyt tisztelhetek aszkétatársamként. Ahogyan én felfogtam, megértettem, magamévá tettem és hirdetem a tant, úgy fogtad fel, értetted meg és tetted magadévá te is; ahogyan te felfogtad, megértetted és magadévá tetted a tant, úgy fogtam fel, értettem meg, tettem magamévá és hirdetem én is. Ahogyan én ismerem a tant, úgy ismered te is; ahogyan te ismered a tant, úgy ismerem én is. Amilyen én vagyok, olyan vagy te is; amilyen te vagy, olyan vagyok én is. Jöjj, testvér, irányítsuk ketten a tanítványokat.
Így tanítóm, Álára Káláma, engem, tanítványát, magával egyenlőnek ismert el, és nagy tiszteletben részesített. Ekkor azonban ez a gondolatom támadt: „Ez a tan nem vezet lemondáshoz, vágytalansághoz, csillapodáshoz, megnyugváshoz, felismeréshez, megvilágosodáshoz, nirvánához, csupán a semmiség birodalmába jutáshoz.” És elégtelennek találtam ezt a tant, elfordultam ettől a tantól, és távoztam.
Ekkor az igaz üdvöt keresve, a páratlan, legmagasabb rendű nyugalom ösvényét kutatva, felkerestem Uddaka Rámaputtát. [Megismétlődik a szöveg; „semmiség birodalma” helyett most „sem tudat, sem öntudatlanság birodalma” szerepel.] És elégtelennek találtam ezt a tant, elfordultam ettől a tantól, és távoztam.[13]
Ezt követően kemény aszkézisbe fogott. Elméjének erejével visszafogta, elfojtotta, megbénította a gondolatait, visszatartotta a lélegzetét, nagyon-nagyon kevés táplálékot vett magához, azonban mindezek nem vezettek megszabaduláshoz, sőt úgy gondolta végül, hogy feleslegesen tette csak kockára az életét, hiábavaló az ilyesfajta gyakorlás. Ezért aztán megtisztálkodott, újra vett magához elegendő táplálékot, és kiegyensúlyozott hozzáállással fordult a megszabadulás felé. Mély elhatározással ült le egy fa tövébe, hogy addig nem áll fel, amíg el nem éri a megszabadulást. Úgy tartják egy héten át ült így, amikor a hetedik nap reggelén megpillantva az Esthajnalcsillagot elérte a megvilágosodást, amint azt elhatározta. Úgy tartják, hogy ekkor 35 éves volt.
Harada Rōshi így tanítja: „Buddha megvilágosodása akkor következett be, amikor megpillantotta az esthajnalcsillagot. Mi lett volna, ha Buddha történetesen vak, nem tapasztalta volna meg a megvilágosodást?
A tudat nyitottságától függ, attól, hogy a tudat eggyé válik-e azzal, ami körülveszi. Természetesen Buddha látta az esthajnalcsillagot, és meg tudta tapasztalni, hogy egy azzal a csillaggal, de sem a szem, sem a csillag nem tapasztalta a megvilágosodást, hanem a tudat tapasztalta. A hat érzékszerv tapasztalja ezt a világot, és nem arról van szó, hogy tagadjuk, amit érzékelünk, hanem, hogy nem ragaszkodunk hozzá. Ekkor tudjuk megtapasztalni, hogy milyen a friss és egészséges tudat.”
A Felébredett ezt követően – egészen 80 éves korában bekövetkezett parinirvánájáig – vándorolt és tanított. Vándorlásait, a vele történteket, valamint tanításait – ugyan nem kronológiai sorrendben – a buddhizmus szent szövegei, a szútrák őrzik. A Buddha tanításának ereje ügyes módszerében rejlett, amellyel mindenkihez úgy szólt, mindenkit úgy tanított, hogy az megérthesse. Számtalan világi követője lett, és rengetegen követték útján az otthontalanságban, szerzetesi életformájában.
A Buddha utolsó szavai így hangzottak a Mahā-parinibbāṇa Sutta (DN 16) tanúsága szerint (több forrásból):
„handa’dāni bhikkhave āmantayāmi vo, vayadhammā saṅkhārā appamādena sampādethā”[14]
„Bizony, most mondom néktek, szerzetesek: ami összetett, szükségszerűen elpusztul. Állhatatossággal célba érhettek”[15]
„Szerzetesek, még egyszer figyelmeztetlek: a létező dolgok elmúlók; ernyedetlenül törekedjetek!”[16]
„Bizony, szerzetesek, azt tanácsolom nektek, hogy törekedjetek fáradhatatlanul, mert ami összetett, az mulandó természetű!”[17]
[1] Gombrich, R. (1992). Dating the Buddha: A Red Herring Revealed. in. Beckert, Heinz ed. (1992). The Dating of the Historical Buddha, Part 2. Göttingen. pp. 237-259.
[2] Skilton, Andrew (1997). A buddhizmus rövid története. Corvina. p. 18.
[3] Max Müller és A. Cunningham elmélete többek között
[4] Hivatkozások:
Keay, John (2011). India: A History. New York: Grove Press. ISBN 978-0-8021-9550-0. „The date [of Buddha’s meeting with Bimbisara] (given the Buddhist ‘short chronology’) must have been around 400 BCE.”
Muller, F. Max (2001). The Dhammapada and Sutta-nipata, Routledge (UK). p. xlvii.
Rawlinson, Hugh George (1950). A Concise History of the Indian People, Oxford University Press. p. 46.
[5] Hivatkozások:
Schumann, Hans Wolfgang (2003), The Historical Buddha: The Times, Life, and Teachings of the Founder of Buddhism, Motilal Banarsidass, ISBN 978-81-208-1817-0, pp. 1-5.
Smith, Vincent (1924), The Early History of India (4th ed.), Oxford: Clarendon, pp. 34, 48.
[6] Hivatkozások:
Cousins, L.S. (1996). „The Dating of the Historical Buddha: A Review Article”. Journal of the Royal Asiatic Society. 3. 6 (1): 57–63. doi:10.1017/s1356186300014760. ISSN 1356-1863. JSTOR 25183119., pp. 57-63.
Schumann, Hans Wolfgang (2003), The Historical Buddha: The Times, Life, and Teachings of the Founder of Buddhism, Motilal Banarsidass, ISBN 978-81-208-1817-0, pp. 10-13.
[7] Das, Sarat Chandra (1882). Contributions on the Religion and History of Tibet. First published in: Journal of the Asiatic Society of Bengal, Vol. LI. Reprint: Manjushri Publishing House, Delhi. 1970, pp. 81–82 footnote 6.
[8] Hivatkozások:
Bechert, Heinz, ed. (1991–1997), The dating of the historical Buddha (Symposium), vol. 1–3, Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht
Bechert, Heinz, ed. (1991). The Dating of the Historical Buddha. 1. Göttingen: Vandenhoeck and Ruprecht.
Bechert, Heinz, ed. (1992). Die Datierung des historischen Buddha [The Dating of the Historical Buddha]. Symposien zur Buddhismusforschung, IV (in German). 2. Gottingen: Vandenhoeck and Ruprecht.
Narain, A.K. (1993), „Book Review: Heinz Bechert (ed.), The dating of the Historical Buddha, part I”, Journal of the International Association of Buddhist Studies, 16 (1): 187–201
Ruegg, Seyford (1999), „A new publication on the date and historiography of Buddha’s decease (nirvana): a review article”, Bulletin of the School of Oriental and African Studies, University of London, 62 (1): 82–87, doi:10.1017/s0041977x0001757, pp. 82-87.
[9] Hivatkozások:
Cousins, L.S. (1996). „The Dating of the Historical Buddha: A Review Article”. Journal of the Royal Asiatic Society. 3. 6 (1): 57–63. doi:10.1017/s1356186300014760. ISSN 1356-1863. JSTOR 25183119.
Prebish, Charles S. (2008), „Cooking the Buddhist Books: The Implications of the New Dating of the Buddha for the History of Early Indian Buddhism” (PDF), Journal of Buddhist Ethics, 15: 1–21, ISSN 1076-9005
[10] Carrithers, M. (2001), The Buddha: A Very Short Introduction, Oxford University Press, ISBN 978-0-02-865910-7, p. 3.
[11] Hivatkozások:
Buswell, Robert E, ed. (2003), Encyclopedia of Buddhism, 1, US: Macmillan Reference, ISBN 978-0-02-865910-7, p. 352.
Lopez, Donald S. (1995), Buddhism in Practice, Princeton University Press, ISBN 978-0-691-04442-2, p. 16.
Wynne, Alexander. „Was the Buddha an awakened prince or a humble itinerant?”. Aeon. Retrieved 9 May 2020.
[12] Vekerdi József (2004). Buddha beszédei. Helikon kiadó. pp. 9-10.
[13] Vekerdi József (2004) pp. 13-14.
[14] „Maha-parinibbana Sutta: Last Days of the Buddha” (DN 16), translated from the Pali by Sister Vajira & Francis Story. Access to Insight (BCBS Edition), 30 November 2013, http://www.accesstoinsight.org/tipitaka/dn/dn.16.1-6.vaji.html
[15] Fordítás: Páli Fordítócsoport (https://a-buddha-ujja.hu/dn-16/hu/a-pali-fordito-csoport)
[16] Fordítás: Vekerdi József (https://mek.oszk.hu/01900/01901/01901.htm)
[17] Fordítás: Végh József (https://www.tkbe.hu/content/vegso-ellobbanasrol-szolo-tanitobeszed)