Az ICCPS nemzetközi közösség tagjaként meghívást kaptam több kiállításra is, amelyek közül egy franciaországbéli (Maulevrier-ben rendezett), csodálatos japán kertben található keleti kultúrális központban tervezetten úgy gondoltam megpróbálok részt is venni. Mivel igen bonyolult egy japán kalligráfia kiállításra kész állapotba kerülése, így bár a kiállítás augusztusban lesz, hosszas gyakorlást követően elkészítettem azt a három képet, amit szeretnék kiküldeni.
Hogy miért bonyolult egy japán kalligráfia kiállításra kész állapotba kerülése? Azért, mert a hagyományos tekercsképek elkészítésére sajnos nálunk, sőt sok más nyugati országban sem, képes senki. Ezért a következő utat kell bejárja most ez a három kalligráfia: 1) elutaznak Japánba – egy nagyon kedves barátomnak köszönhetően, ahol aztán 2) elkészítettjük a tekercsképeket, a kakejikukat, majd 3) hazatérnek és várják, hogy Franciaországba utazhassanak.
Mindezek tudatában több, mint egy hónapja választottam ki azt a három témát, amelyet szeretnék majd leírni, és nekifogtam a kidolgozásuknak. Az fent is látható eredményre sikerült jutni.
Az első a
A történet szerint Baso Dōitsu (Mǎzǔ Dàoyī, 馬祖道一, 709–788) zen mester már nagyon beteg volt és haldoklott, amikor látogatója érkezett, aki megkérdezte tőle, hogy érzi magát, mira azt válaszolta: „Nap arcú Buddha, hol arcú Buddha”.
A következő kalligráfia 碧巌録)
A történet szerint Kyōsei mester egyszer megkérdezte egy tanítványát, hogy „mi az a hang odakinn a hídnál?”, mire a szerzetes úgy válaszolt, hogy „az esőcseppek hangja”. A történet még folytatódik, ám a kalligráfia ezt a sort idézi meg.
Az utolsó a 臨濟義玄, megh. 866
Rinzai zen mester kiáltása „Katsu!” egy vitalitással teli dinamikus jelentéssel bíró szó. Mély megnyilvánulása az emberi minőségnek, a helynek, ahova nem fér egyetlen gondolat vagy idea sem. Ő mondta azt, hogy ez a szó néha úgy kiált, akár a Vajra király kardja, máskor mint az arany sörényű oroszlán ahogy lelapul a földre, vagy éppen másképpen.
A kalligráfiák elkészítésekor videók is születtek. Íme a három felvétel: