Ecset készítésének lépései

A japán kalligráfia iránt érdeklők közt nincs olyan, akit ne érdeklene előbb-utóbb, hogy az általa használt vagy használni kívánt eszközök hogyan készülnek, honnan származnak, mi is a működésük alapja. A japán és kínai kalligráfia eszközei igen speciálisak, amelyek közül talán éppen az ecsetek azok, amelyek igazán felkeltik mindenki figyelmét. A japán kalligráfia ezen eszköze ugyanis nem helyettesíthető semmilyen más ecsettípussal. Elérkezett a pillanat, hogy megnézzük, hogyan is készül egy ecset.

japán ecset készítése 1-4

Az ecset készítésének első lépése a nyers szőr feldolgozása. Az 1) lépés a szőr kiválasztása. Az ecset fajtájától függően különféle szőrt kell kiválasztani. A képeken éppen kecskeszőr alapú ecset készül. Azonban más állati szőrből is készülhet az ecset, illetve az sem mindegy, hogy az állat mely testrészéről származik a szőr. Így lehet lóször ecset, amely a ló sörényétől kezdve, a hátán lévő szőrőn át, a has-, a mellső lábak-, illetve a farok szőréig sokféle szőrből készülhet. A kecske esetében is a nyaki-, testének oldalán lévő- és a farok szőrők is felhasználásra kerülhetnek. Ám készülhet japán ecset tanukiból (nyestkutyából) is, szintén a nyaki-, illetve a gerince mentén húzódó- és az oldalából származó szőrökből egyaránt. Valamint alapanyag lehet a menyét farokszőre és a házimacska gerince mentén húzódó hátszőre is. Valamint nem ritka ezek vegyítése sem, méghozzá egyrészt olyan formán, hogy a belső és a külső rétege az ecsetnek különféle szőrből való, vagy teljesen összekerik a különféle szőrszálakat.
2) A második képen azt láthatjuk, amikor kifésülik a kiválasztott szőrőket, hogy ezzel eltávolítság a bolyhokat.
3) A következő lépés a szőr elrendezése, amely alkalommal hamut is szórnak rá.
4) A negyedik lépés a vasalás. Az elrendezett szőrre vasalót helyeznek, ezzel felmelegítik, amely folyamat felnyitja a szőr hámszövetét.

japán ecset készítése 5-8

5) A szőr masszírozása az ötödik lépés. A megvasalt szőrt szarvasbőrbe tekerik, majd összetekert állapotban masszírozzák. Ez részben kiegyenesíti a görbe szőrszálakat, részben segít eltávolítani a zsírt.
6) Ezt követi az összehúzás fázisa. Ennek során a szőrt az ujj hegyével kihúzva, a szőr végét összeigazítják.
7) A hetedik lépés a végek összerendezése. A falapra helyezett szőrszálak végét egy másik falaphoz ütögetik, amitől a szőrszálak vége összerendeződik.
8) A szőr feldolgozásának utolsó lépése a visszafelé pöndörödő és hegy nélküli szálak kivétele, amelynek során az összerendezett végű szőrt kézzel megfogva, a hanszasi-val (ez egy kis kés) ezeket a visszafelé pöndörödő, illetve a hegy nélküli szálakat kivesszik a többi közül.

A japán ecset készítése 9-12

A következő lépések a hegy kialakításával állnak kapcsolatban. A japán kalligráfia ecsetei minden esetben tökéletes heggyel rendelkeznek. Az itt látható aprólékos munka eredményezi ezt a hibátlanságot. A következő fázisokon megy át az előkészített szőr:
9) Az első a hegy lelapítása, amely során ismét csak a hanszasi-val, a szőr végét egy sorba rendezzik.
10) Ezt követi a méretre vágás. Ennek során a szőrt a szükséges hosszra vágják. A méretre vágott szőr neve japánul hirame („lepényhal”).
11) A méretre vágott, megfelelő szőrök összerendezése következik. Így az alapanyagból (hirame) első, második, harmadik stb. típusú szőröket összeválogatják és meghatározzák az ecset alakját.
12) A tizenkettedik lépés a hirame-k összeigazítása, ami azt jelenti, hogy a megfelelőre igazított alakú hirame-ket meghatározott arányban összeigazítják.

japán ecset készítése 13-16

13) Következik az összegyúrás, vagyis az összerakott hirame-kben lévő szőrt kicsit megnyújtják, meghajtják, és az egyes típusú szőröket összekeverik.
14) Jöhet a „kigereblyézés”. A hirame-ben maradt hegy nélküli szőröket és felesleges szőröket eltávolítják.
15) Mostanra, hogy a szőrők egységessé lettek alakítva, elkezdődhet a hegy kialakítása. Az összegyúrt szőrt az ecset előírásainak megfelelően, egy keretbe illesztve a vastagságát tekintve kiigazítják, és ismét csak a felesleges szőröket eltávolítják.
16) A belső magra ezek után megtörténhet a felső szőrök ráhelyezése. A vékonyra nyújtott felső szőröket hengerré tekerik. Ezután a henger erős szőreit megnyomva, szépre alakítják a formát. És ezzel befejeződik a hegy kialakítása.

A japán ecset készítése 17-20

Következhet a félkész termék kialakítása.
17) Ennek első lépése a hátsó rész rögzítése, vagyis hogy forrasztópákával a hegy hátsó részét összeforrasztják. Ezután gyorsan megkötik kenderfonállal. Ezzel a hegy elkészült.
18) Következhet az ecset szárának kialakítása, abból is a lyuk faragása. Ekkor tulajdonképpen nem történik más, minthogy a nyél belsejét kis késsel kimarják, méghozzá természetesen a hegy átmérőjéhez igazítva.
19) Ezt követi a hegy beillesztése, amikor a hegyet speciális ragasztóval beragasztják a nyélbe.
20) Ragasztó felvitele lesz az utolsó előtti lépés, amelyet még a szőrrel tesznek, amikor a hegyet bemerítik funori-ba (ez egy speciális vízi növényből készült ragasztó). Kecskeszőr ecsetből egyébként létezik olyan is, amelyik nincs így kikeményítve, és azok többnyire nem is kevertek, hanem egyszínű fehérek.

Japán ecset készítése 21-23

21) Az ecset szőrével való munkálkodás befejezése, amikor egy zsinórral lehúzzák a felesleges funori-t (vagyis ragasztót), és kialakítják a hegy végső formáját.
22) Következhet a nyél gravírozása, amikor a nyélbe elkészítik a feliratot, amely többnyire jelzi az ecset nevét, fajtáját, méretét, készítőjét, vagy ezen adatok valamelyikét.
23) Az ecsetek megszáradnak és ezzel befejeződnek a munkálatok.

És íme a japán kalligráfia négy kincsének egyike, az ecset!

 

*A képek egy a Kuretake cég által készített kiadványból származnak.

nike dunk high black leather chair for sale | Nike Air Force 1 Low UV Reactive Swoosh – DA8301-101