English version here
Sokak számára talán különös lehet első hallásra az a mód, ahogyan Japánban a kalligráfiát oktatják és gyakorolják, és amely mintát mindannyian igyekszünk követni, akik tanuljuk – vagy tanítjuk – azt. Ez a minta pedig: a másolás.
Arról van szó, hogy amint elkezdjük a gyakorlást, a mesterünk mintákat ad nekünk. Először alapvonásokat, egyszerű kanjikat, majd egyre nehezebb feladatokat. Minden mintát körülbelül 1 hónapig újra és újra lemásolva követünk. Bizony, lemásolva. A nyugati művészetben – és úgy egyáltalán a nyugati kultúrában – azt halljuk többnyire, hogy tanuljunk meg egyedül, egyénileg, egyedi dolgokat csinálni. A nyugati művészeti oktatás a kreativitást helyezi előtérbe, az az igazi művész, aki kreatív, aki „újat” képes teremteni.*
Abba most ne menjünk bele, hogy mennyire új bármi is. Inkább nézzük meg részletesebben, hogy miben más hát a japán módszer! Japánban nem szégyen, nem bűn, nem hamisítás, ha lemásolják elődeiket. Éppen ellenkezőleg. A mesterek, a nagy ősök követése, fontos eleme a kultúrának. A mesterek már tökéletesítették azt a művészetet, tökéletesítették magukat abban a művészetben, amelyet mi magunk is szeretnénk elsajátítani. Mi lehetne annál jobb, mint követni őket, a lépteik nyomában járni? Éppen ezért nem kell egyénieskedni, nem kell nagyot mutatni, egyszerű a feladat: tökéletesen tanuljuk meg azt, ahogy a mester elkészített valamit, esetünkben egy kalligráfiát, de lehet az egy mozdulat, tárgy vagy bármi. Azt hisszük ez egyszerű? Ha ezt hisszük, akkor bizony tévedünk. Nem arról van szó, hogyha valamit szépen leírunk, de nem hasonlít, akkor a szépsége el is vész. Hanem arról van szó, hogy nem cél az, hogy mást csináljunk. Igen kevés mestert tekintenek valóban nagy kalligráfusnak a kalligráfia több ezer éves történetében. Akadnak „kalligráfia istenek”, mint Ōgishi (Wang Xizhi, 王羲之, 303–361), a kínai mester. Ám nem mindenki vált és válik ilyen alakká. Így a megfelelő út a minta és a gyakorlás. Lehet, hogy mind a kettő igen erőteljes, azonban mindig érdemes megfigyelni a különbségeket is. A cél újra és újra mindig az, hogy képesek legyünk pontosan követni a mintát. Megismétlem: nem arról van szó, hogy csak akkor lehet szép a gyakorlás, ha pontosan ugyanolyan, mint a minta, amit követ, hanem arról, hogy először is legyünk képesek bármit lemásolni. Aztán – az évek múltával – lesz időnk még – és képesek is leszünk majd – valóban önállót alkotni. Ráérünk azon gondolkodni, hogy mi lenne szép. Követjük a mesterünket, mert az ő vezetése mellett elsajátíthatunk mindent, ami művészetté teszi a kalligráfiát, ami művészetté teszi a művészetet. A másolás évezredek óta az alapja a japán művészeteknek. A tökéletes másolat már önálló mű is egyben, de meg is őrzi az eredetit. Valójában a tökéletes másolatot előfordult, hogy eredetiként is elfogadták. Sőt arra is volt példa, hogy a még élő kalligráfus mestert másolta valaki, de olyan tökéletesen, hogy az odaadta pecsétjét a másolónak, hogy azzal szignózza le az alkotást. Meglepődünk? Nem csoda! De ne feledjük, hogy a keleti kultúrában több ezer évesnek tekintett épületek vannak, amiről tudjuk – és ők is tudják -, hogy adott időközönként – 50-75 vagy több évente – újjáépítették azt, vagyis nem lehet több ezer éves. Azonban, akik újjáépítették azok igazi mesteremberek, akik apáiktól, aki szintén apáiktól – vagy mestereiktől – tanulták meg, hogyan kell elkészíteni minden apró részletet és azt követve készítették el az újat, és erre tették fel egész életüket. Ez már teljesen egyértelművé teszi, hogy a másolás miért nem lesz hamisítás, hanem az ősök tudásának elsajátítása! Az egész életünket feltesszük arra, hogy mindig tovább tökéletesítsük magunkat valamiben. Ez alázatot kíván. Az alázat pedig segít minket abban, hogy valóban egyre haladhassunk, egyre bővíthessük tudásunkat, hogy mi magunk is mesterekké válhassunk. De ne higgyük azt sem, hogy a mesterek nem gyakorolnak már. A zenben azt tanítják, hogy a megvilágosodással kezdődik a gyakorlás. A kalligráfiában is így van ez. A mester újra és újra előveszi az alapvonásokat, ismételi az alapkanjikat, nem feledkezik meg arról, hogy ez nem valami olyan, amit egyszer megszereztünk, aztán már nem foglalkozunk vele többet. A legtökéletesebb, ha követjük mestereinket! Ők tudták, tudják, már megtapasztalták és folyamatosan megtapasztalják, amit mi magunk is szeretnénk! Törekedjünk fáradhatatlanul! Ez a törekvés aztán életünk részévé válik, mindenben segít minket.
* Azért érdemes azt is megnézni, hogy néhány száz évvel korábban nyugaton is, vagyis az európai művészetekben, még ugyanúgy jelen volt az, hogy a tanítványok a mesterüket követték. Az akadémiai festészet ugyanazon a modellen alapult, mint amit a japán kalligráfia kapcsán tanulunk. Emellett pedig egyáltalán nem volt ritka, hogy a nagy festő óriások műhelyében számtalan inas sürgött-forgott és segédkezett a mester alkotásának elkészítésében. Vagyis nem egy festmény van, amelyet egy híres mester írt alá, azonban valójában nem egyedül készített, hanem inasa(i) segítségével vált azzá a képpé, amely a fejében megszületett. Hogy miért nem látjuk ezt magán a képen? Mert a stílusát tökéletesen elsajátították tanítványai is. Running Sneakers Store | Patike – Nike Air Jordan, Premium, Retro Klasici, Sneakers , Gov