Vers a Gyémánt szútrából

Mivel Sugitani sensei korábban felajánlotta, hogy azt a szöveget gyakorolhatom vele, amit csak szeretnék, így összegyűjtöttem egy halom számomra érdekesebb dolgot, és azokat vesszük mindig elő egy-egy alkalommal.

Most a Gyémánt szútra, egy nagyon fontos buddhista szöveg végén található verset írtam le. A feladat nagyon érdekes volt, mert Sugitani sensei készített mintát a szokásosabb állított és függőlegesen írt verzióban és egyet vízszintesen is. A japán írás ugye alapvetően fentről-lefelé és jobbról-balra halad. Ez igaz akkor is, ha az elrendezés vízszintes. Viszont mára már az emberek megszokták a vízszintes elrendezésben a balról-jobbra való olvasási irányt és az vált egyszerűbbé is az emberek számára. Így a vízszintes verziót úgy írtam le.

Érdemes megjegyezni újra, hogy a sōsho stílusban nagyon szabadon mozoghat az ember az írást illetően. Fogalmazzunk úgy, hogy nagy a mozgástere mindenkinek. Vegyünk elő erre konrét példát. A függőleges írás esetében jól látható, hogy sok esetben egy-egy kanji végződése lefelé, a következő írásjegy kezdete felé halad. A vízszintes írás esetében jól látszik, hogy hagyományosan ez nem így van, ha különálló kanjikat írunk. Mégis a harmónia és a szép íráskép érdekében érdemes élni néha ezzel a fogással is. A másik szembetűnő dolog, hogy a kanjik mérete is változékonyabb lehet, és általában, ha kanával van keverve, akkor a kanák kisebbek. Ez nem szabály, inkább kellemesebb a szemnek.

A sōsho stílusban még valami nagyon fontos, főleg, amikor ilyen hosszú szöveget írunk, mint ez – ami egyébként Sugitani sensei elmondása szerint nem gyakori, mert nagyon nehéz megtalálni a helyes egyensúlyt, így a japán kalligráfusok sem igen írnak ilyet. Ha mindig minden vonal egyformán vékonyodó, vastagodó, tömötten fekete, akkor unalmas lesz amit írunk. Ez nem jelenti azt, hogy nem szép, csak kicsit unalmas. Viszont, ha használjuk a “repülő fehéreket” – amelyek elkészítési módját most értettem meg teljes egészében és pontosan ott és akkor tudom használni, ahol és amikor szeretném -, vagyis azokat a részeket, ahol kihagy a tus a vonásban, ha használjuk azt is, hogy a tus néhol halványabb esetleg, vagy csak száraz már az ecset, akkor olyan lüktetést hozhatunk létre, ami egy erőteljes képet ad, és a szemlélő számára is élveztet nyújthat.

Végül maga a vers így néz ki japánul:

       現象界は、星、翳、
       燈、幻、露、泡、
       夢、電、雲のように、
       このように見られべきである。

Agócs Tamás tolmácsolásában a vers nem a japán, hanem a tibeti verzióból készült, de csodálatos. Íme:

Csillag, káprázat és mécsláng
Délibáb, harmatcsepp és buborék
Álomkép, villámlás és felhő:
Ilyennek láss mindent, mi összetett!

(a képekre rákattintva nagyobb méretben is megtekinthetőek!)