Hosszas előkészületek előzték meg párizsi utunkat, amelynek apropóját egy japán kalligráfia bemutató adta, amelyre meghívást kaptam egy kedves ismerősöm, Sōshun san jóvoltából. 2013. május 31-én aztán megérkeztünk a Párizstól alig egy órányira fekvő Buthiers-be, ahol egy szabadidő központ bújik meg a Fountainebleau-i erdő gyönyörű sziklái, fái, homokos talaja közt. Ezen a helyen tartották az „első- és másod éves” Sei Shiatsu Dō gyakorlók éves workshopját Bernard Bouheret mester vezetése mellett, amelyre minden évben egy meghívott vendég érkezik, aki valamilyen módon kötődik a japán kultúrához. Idén az a szerencse ért, hogy a japán kalligráfia művelőjeként rám esett a választás.
A hatalmas, napfényes térben több, mint száz ember foglalt helyet pénteken, hogy részt vegyen az estére tervezett programon, amely egy rövid zazennel kezdődött, majd egy különleges japán kalligráfiát, improvizatív zenei elemeket és a már előre előkészített és francia nyelvre lefordított magyarázatokat tartalmazta az egyes kalligráfiákhoz.
Tíz témával – amelyekből végül nyolc került papírra az idő gyors múlása okán – készültem az esti performance-ra.
A témákat, mintákat és a hozzájuk tartozó szöveget már jóval a bemutató előtt megírtam, így most azokkal együtt mutatnám be a performance részleteit.
誠指圧道 – Sei Shiatsu Dō
Az első kalligráfia témája a Sei Shiatsu Dō. Ez a shiatsu irányzat neve, amelyet itt mindannyian gyakoroltok.
A Kínából Japánba érkezett írásjegyek igen gyakran több jelentést is hordoznak, és az sem ritka, hogy pontosan ez a több jelentés az, ami feltárja annak a lényegét, amit mondani szeretnénk. A Sei Shiatsu Dō első írásjegye (kanjija) a Sei, aminek a jelentése, hogy: valóság, igazság, őszinteség. A Shiatsu az a masszázs és terápiás módszer, amelyet Japánban Namikoshi Tokujirō[1] alakított ki a 20. században, és amely azóta egyebek mellett a kínai akupunktúra módszerein alapulva meghódította a világot. Az utolsó kanjink a Dō, amely „utat” jelent. Értelmezhetjük fizikai „útnak”, amelyen nap, mint nap elsétálunk a munkahelyünkre vagy a közértbe. Azonban önmagában rejti ez a kanji a szellemi értelemben vett „utat” is. Bernard Bouheret mester ezt a szellemi útként gyakorolt shiatsut oktatja népes követőjének.
指圧の心 母ごころ 押せば命の泉沸く – The heart of shiatsu „the mother heart” – when you press the source of life, it wells up
A második kalligráfia szövege japánul így hangzik: „Shiatsu no kokoro hahagokoro – oseba seimei no izumi waku”. Ez Namikoshi Tokujirō mester egyik kedvelt mondása. Sőt tulajdonképpen ennek is egy részlete, a „hahagokoro” az, amely amolyan szavajárásává vált. Mit is jelent mindez?
A „Shiatsu no kokoro” annyit tesz, hogy a „Shiatsu szíve”. Majd így folytatódik: „hahagokoro”. Ha ezt szó szerint szeretnénk lefordítani, akkor azt kapnánk, hogy „anyai szív”, amelyet aztán „szimpátia”-ként vagy „intuíció”-ként is értelmezhetünk. Éppen az lesz a csodálatos, amely egyben a mondás erejét is mutatja, hogy értelmezve saját magunknak mutathatunk utat általa, és egyben megérthetjük azt is, hogy a shiatsu pontosan milyen szellemiségben fogant és milyen szellemiségben gyakorolják azóta is.
A gondolat vége így hangzik: „oseba seimei no izumi waku”, vagyis „ha megnyomod az élet forrását akkor az felbugyog”. Nem is kell ezt magyarázni, igaz? A shiatsu technikáját és annak erejét mutatja mindez.
天地一指 – Heaven and Earth is one finger
A harmadik kalligráfia szövege, hogy „az ég és a föld egyetlen ujj”. Ezt a kalligráfiát láthatjuk számtalan shiatsu dōjō falán, és számtalan képen, amely a mestert, Namikoshi Tokujirōt ábrázolja. Egy ujj minden dolognak életet adhat az égben és a földön.
A performance – kedves barátom szervezésének köszönhetően – egy nagy meditatív jellegű egészt alkotott. Először elkészült egy kalligráfia, majd elmondásra került a rajta lévő szöveg jelentése, tartalma, esetenként rövid értelmezése – amelyek itt is olvashatóak. Mindeközben mindenki tovább szemlélhette még a kalligráfiát is. Majd következett egy improvizatív hangszeres betét, amelyet mindig a kalligráfia témája ihletett. Ezidő alatt lecseréltük a papírt a következő kalligráfiához.
指圧は芸術なり – Shiatsu becomes Art
A negyedik téma a „Shiatsu wa geijutsu nari”, vagyis a „shiatsu művészetté válik”. Ezek szintén Namikoshi Tokujirō mester híres szavai, amelyet számtalanszor le is írt tanítványainak kalligráfiaként. Érdemes pár szót ejteni erről, mivel azt a mélyebb erőt is megmutatja, ahogy a japán művészetekre a zen buddhizmus hatott.
A zen buddhizmus a 13. században vetette meg a lábát Japánban, és igen gyorsan nagy népszerűségre tett szert, elsősorban a bushi[1] (samurai) réteg körében. Ebből kifolyólag igen gyakran a „samurai vallásnak” is nevezik. Azonban nem csupán egy társadalmi rétegre, hanem az egész japán kultúrára nagyon komoly hatást gyakorolt. Mindezt nagyon jól megfigyelhetjük a kalligráfia, a tusfestészet, a teaszertartás, a virágkötészet, az íjászat, a kardvívás vagy más harcművészetek terén is. Ez a hatás pedig nem szűnt meg teljesen még a mai napig sem, még ha Japán azóta sokat is változott. Természetesen mindebben igen komoly szerepet játszottak a zen szerzetesek, akik maguk is – a zen gyakorlásuk részeként – igen szigorúan elmélyültek a kalligráfia, a tusfestészet, a teaszertartás vagy éppen a virágkötészet művészetében. Emellett pedig a híres zen mesterek gyakran mély mester-tanítvány viszonyt ápoltak császárokkal, shōgunokkal vagy éppen híres harcosokkal. A mai napig fontos tanítások maradtak fenn például Takuan Sōhō[2] zen mestertől, amelyet Yagyū Munenorinak[3], a kor egyik leghíresebb kardvívójának adott a „mozdulatlan elméről”[4].
A zen mélyre hatol gyökereivel és így hatja át a művészeteket, az egész japán kultúrát. Mindezt pedig teszi elsősorban az itt és most, a tiszta tudat elérésére való törekvés, a jelenben való teljes jelenlét, vagy éppen a cselekvésünk tárgyával való egyé válás tanításaival. Így lehet, hogy a zen íjászat esetében az íjász maga lesz a lövő és a céltábla. Önmagát célozza meg. A lövés íj nélküli lövés lesz, a vég válik kiindulóponttá, és ezzel a kezdet beteljesüléssé válik. A művészetet nélkülöző művészet lesz így, az íjászat pedig mozgás nélküli mozgás. Megvalósul a zen. A teaszertartás során a teamester a teával válik egyé, azonban a teamester is több szeretne lenni puszta művésznél, szeretne eggyé válni a művészettel. A cél a teljes azonosulás. A teamester úgy azonosul saját művészetével, a teával, ahogyan az íjász azonosul a céllal. Nincs éles határ szellem és kéz, cselekvés és nem cselekvés között. A festő alkotásának tárgyává válik. Ha virágot fest, ő maga lesz a virág és a virág illata is. Ha bambuszt fest, maga válik bambusszá. A kalligráfus – éppen úgy, ahogy a kardvívás mestere is – mélyen a harából[5], a tandenből[6] – az energiaközpontból – indítja mozdulatait, ahol összegyűlik a ki[7], és ahonnan aztán képes áthatolni az ecseten keresztül a tusba és a papíra. Az energia ilyen szabad áramlása által jön létre a „tus ereje”, a bokki[8]. A kalligráfus arra törekszik, hogy a „nem elme”[9] állapotából, a teljes koncentrációból, a szabadon folyó folytonosságból alkosson, így válva eggyé a pillanattal.
Az ötödik témánk az öt elem: a fa, tűz, föld, fém és a víz. Ez az öt elem a kínai taoista filozófia tanításainak része, valamint a kínai orvoslás fontos elméleti alapja is. Az öt elem, amelyek egyensúlyban és összefüggésben vannak egymással, dinamikájuk által mozgatják a világot. Tulajdonképpen a világban minden mindennel összefügg. Éppen így kisebb méretben a testünkben is minden mindennel összefügg. A keleti gyógyászat évezredek óta magáévá tette ezt a gondolkodást és a shiatsu is ezt helyezi bele modern világunkba. Az emberi test nem csak fizikai, de szellemi is egyben, így a benne rejlő problémák vagy betegségek nem csupán ilyenek vagy olyanok. Minden hat mindenre. Ennek tudása lesz az ereje a shiatsu technikájának is.
(Az alábbi videón elején hallható a zene is, amely a helyszínen született az előző kalligráfiához)
観世音菩薩 – Kannon Bodhisattva
A hatodik kalligráfia Kannon bodhisattva nevét ábrázolja.
A shiatsu gyakorlói is mindannyian előbb-utóbb elhagyva saját egojukat, saját problémáikat mások segítése, mások gondjainak megoldása felé fordulva megtestesítik a zen buddhizmus fontos alakját a bodhisattvát. Ez félreérthetetlenül ott van a shiatsu tanításaiban, és egyben félreérthetetlenül érződik benne a zen buddhizmus hatása. Kannon bodhisattva a könyörületesség bodhisattvája, akinek mély együttérzését minden gyakorló igyekszik magáévá tenni. A zen gyakorlatban van egy rövid szöveg, amelyet számtalanszor ismételnek meg a zen követői, és amely egyfajta imának is tekinthető. Arról szól, hogy reggel, amikor felkelünk az első gondolatunk Kannon. Este, amikor lefekszünk az utolsó gondolatunk Kannon. Szeretnénk megvalósítani mindazt, amit ő tesz, mindazt, amit az ő alakja szimbolizál és tanít számunkra.
薬師如来 – Medicine Buddha
A hetedik témánk a Gyógyító Buddha, vagyis japánul Yakushi Nyorai, akinek alakja szintén a mahayana buddhizmus – amelynek része a zen buddhizmus is – fontos tanításait jeleníti meg számunkra, amelyek a mások felé való odafordulásról, a másokon való segítésről, az együttérzésről szólnak.
けふこすば あすは散りなむ 梅の花 – On the branch / still today – but gone tomorrow / the plum tree blossoms (Ryōkan Zen buddhist monk)
Az utolsó kalligráfia egy haiku a 18-19. században élt Ryōkan[1] zen szerzetestől.
A haikuk a japán irodalom jellegzetes versei. Az 5-7-5 szótagból álló rövid költemények a természet, az érzelmek, a világ megannyi dolgának tömör megfogalmazásai. Ryōkan mester szavai így hangzanak: „Ha ma virágzanak, holnap lehullanak a szilva virágai”.
Az elmúlás ezen csodálatosan érzékletes képével búcsúzom mára. Nagyon szépen köszönöm a figyelmeteket, amellyel megtiszteltetek és nagyon szépen köszönöm ezt a csodálatos meghívást, hogy ezen a szép eseményen részt vehettem! Köszönöm! – hangzott el befejezésként, majd mindenki szabadon tovább szemlélhette a kalligráfiákat vagy éppen készíttethetett magának egyet.
Nagyon izgalmas, kellemes és elmélyült estét tölthettünk francia barátainkkal! Megoszthattuk egymással a kalligráfia élményét, és olyan érzéseket, amelyek népek, kultúrák és nyelvek fölött állnak.
Még egy éjszakát töltöttünk Buthiers-ben, másnap élveztük a napsütést, az erdőt, a sziklákat, majd rövidesen hazafelé indultunk.
Nagy örömömre szolgált, hogy mindenki jól érezte magát!
A kellemes beszélgetésekkel megtelve térhettünk haza, és reméljük, hogy eleget tudunk majd tenni a meghívásoknak és vissza tudunk térni Franciaországba és Párizsba!
