Japán kalligráfia

(A szöveget csak a szerző beleegyezése mellett lehet máshol közölni akár részleteit, akár egészét tekintve az idézés mindenkori szabályait figyelembe véve és betartva!)

 

 

 

 

 Bevezetés

 

A kör szinte minden kultúrában megjelenik szimbólumként. Jelen írás bevezetője a kör szimbolikájának ezt a sokszínűségét szeretné körüljárni, ha csak vázlatosan és felsorolás szerűen is, majd az ensō szimbolikáját bemutatva a zen és a japán kultúra vonatkozásait bemutatni.

 

A kör mint napkorong[1], a napistenek attribútuma, szoláris és maszkulin princípium is egyben, míg mint lélek vagy psziché, a lunáris, anyai elv megtestesítője, ábrázolásában ilyenkor a Hold. Egyiptomban a napnak fontos szerepe volt a hitvilágban. Magát a napkorongot egy szárnyas kör reprezentálja. Ez a kör maga Ré, a felkelő Nap és egyben a feltámadás. Ugyanez a napkorong motívum a mezopotámiai és a perzsa kultúrában is fellelhető, ahol nemcsak a napisten, hanem az uralkodó hatalmi szimbóluma is.

Mindezeket tovább ragozva a kör lehet egy kiterjedéssel rendelkező pont, és ekkor részesül annak tökéletességéből. Ebben az értelemben a pontnak és a körnek közös szimbolikus sajátosságaik vannak, amely a tökéletesség, az egyszerűség, a megosztottság és különbségtétel hiánya. Ha azonban már nem az ősi pont rejtett tökéletességeit szimbolizálja, akkor a kör jelképezheti a teremtett határokat is, másképpen fogalmazva, a világot, ahogyan elválik princípiumától, ahogy elválik egységétől.

Amennyiben több kör szimbolikáját figyeljük meg, akkor a koncentrikus körök a lét fokozatait jelképezhetik, a teremtett hierarchiákat. Ezek a koncentrikus körök pedig együttesen jeleníthetik meg az egyetlen és meg nem nyilvánuló lény egyetemes manifesztációját is. Mindezekben a kört oszthatatlan teljességében látjuk. Ezeken túl a buddhizmusban a koncentrikus körök a megvilágosodás lépcsőfokait jelképezik. Ezen értelmezésben a körök a belső tökéletesedés utolsó fázisát, a szellem által elért harmóniát jelentik. Ahogy a buddhizmusban kör az időtlen és egyben örök nirvána szimbóluma is. A zen festészetben az üres vagy egészen fekete kör a tér egységét és tökéletességét fejezi ki, ennek megnyilvánulása az ensō (圓相) is. Itt érdemes megjegyezni a buddhizmus kapcsán, hogy a mandalák szintén a kör jelentéseihez kapcsolódnak és a kozmosz valamint az isteni erők viszonyát jelképezhetik. A mandalák világa olyan színes, hogy jelen írás keretei túl szűkösek ahhoz, hogy akár csak áttekintő képet is adhassanak róla. Mégis néhány szóban szeretnék kitérni rá. A mandalák mellett pedig érdemes megjegyezni azt is, hogy a jantrák szintén ehhez a témához kapcsolódnak. A jantrák hindu és buddhista ikonográfiában szereplő mandala típusú geometrikus jeleknek tekinthetőek, amelyek háromszögekből, négyszögekből és körökből állnak, valamint négy, kapuval ellátott négyzet övezi őket. Ezek a jantrák a meditáció eszközei, amelyek a különböző jógagyakorlatok és a meditáció során a tudati szintek összekapcsolódását, valamint a világot működtető energiaközponthoz való eljutást segítik elő. Leggyakoribb formája az ún. Srijantra, amely a lótusz vagy kör és négyszög alakú keretbe illeszkedő, egymásba kapcsolódó háromszögek geometrikus rendszere.

Visszatérve a mandalákra, talán nem túlzás azt mondani, hogy a mandala tulajdonképpen jelképkör, a mindenség, a személyiség egyfajta ábrája, a szemlélődés és elmélyülés, valamint a beavatás eszköze. A mandala lényegében egyrészt a külső másrészt a belső világmindenség sűrített mása. Ez a kör alakú ábra segíthet ráhangolódni belső lényegünkre – mikrokozmoszunkra – és a világmindenségre – a makrokozmoszra – és ezáltal segíthet felismerni önmagunk helyét és szerepét mindkettőben, ahogy lehetőséget nyújt arra is, hogy egy magasabb fejlődési szintet érjünk el. Tehát egyfajta közvetítő eszköz az önfelfedezéshez vagy önfejlesztéshez, amely során elindulunk mélyen az énünkbe tett utazásra, amely utazás persze nem feltétlenül szavatolja a megérkezést, csak az örökös átváltozást. Persze azon túl, hogy a mandaláknak pszichológiai értéke van[2], a buddhizmusban is lényeges szerepet töltenek be – gondoljunk csak a tibeti, színes homokból készült mandalákra[3] –, ahogy részei akár a gótikának is, amint azt rózsaablakai tanúsítják, sőt talán azt is ki lehet jelenteni, hogy a mandalák minden kultúra eredeténél, minden ember gyökereiben ott vannak. Sok dolog tekinthető akár mandalának. Ilyen például – a későbbiekben még szóba kerülő – jin és jang kínai szimbólum, de ilyen a buddhizmusban a Tan kereke is.

amely körbe foglalt egysége az ábra kozmikus jelentésére utal.

 

A kör, mint kerék nem csak a buddhizmus kapcsán merülhet fel, hanem Furtuna kerekeként a szerencse forgandóságának szimbóluma is. A kör, mint körmozgás tökéletes, megváltoztathatatlan, kezdet és vég nélkül való, így változások nélküli. Ezen jellegzetessége teszi lehetővé azt, hogy a kör az időt jelképezze. Ekkor az idő úgy definiálható, mint egymással egylényegű, egyenlő intervallumú pillanatok folyamatos és változatlan egymásra következése. A körkörös mozgásában – amely eltéríthetetlen – a kör az eget is szimbolizálhatja.[4] Még közvetlenebbül a kör a kozmikus eget is szimbolizálja, különösen a földdel való kapcsolataiban. Ebben a kontextusban a kör jeleníti meg az ég tevékenységét, dinamikus beilleszkedését a világmindenségbe, a kauzalitását, a gondviselő szerepét és a példaszerűségét is. Ebből eredően az ég – így maga a kör is – a teremtés felé forduló isteni erő szimbólumaihoz csatlakozik, amely az életet megteremti, majd szabályozza és rendezi is. Azonban a szimbolika nem mindig ennyire egyszerű, mivel az égi változtathatatlanság vagy változatlanság a négyzetben is megtalálhatja kifejeződését, a földi változások pedig a körben, így éppen felcserélődik az imént említett értelmezés. A Távol-Keleten a kör szintén az ég jele. Kínában például az eget egy jádekorong szimbolizálta, amelynek közepén a lyuk a kozmikus középnek feleltethető meg.[5] A kör a mozdulatlan Föld fölött lebegő és keringő, dinamikusabb mennyekre utalhat, mint például a pekingi Ég Temploma kört formáló alaprajzában. Egy körbe zárt négyzettel ábrázolták még a menny és a föld, a jin és jang egységét, valamint a tökéletes embert is. Ahogy a taoista filozófiában például a középponttal ábrázolt kör a legfőbb törvény, a tao jelképe.

 

Mindkét aspektust – vagyis a kört és négyzetet egyaránt – használja sok hagyományos építészeti stílus. Ezekben az esetekben a kör, az életre kelés ábrázolásaként értelmezhető, és teljesen megszokott formája például a nomád népeknél a szentélyeknek, míg a négyzet a földművelőknél a templomok formáját adta. Azt is láthatjuk, hogy a kör alaprajzú sátor az állandó mozgás jelképe, szemben a stabilitásra utaló, négyszög alaprajzú házzal.Ezen a ponton érdemes kicsit elidőzni a kör építészetben használt szerepével. A prehisztorikus sírköveken például a koncentrikus körök a halál vizein való elsüllyedést, illetve ezen vizekből való kiemelkedést, vagyis a halált és az újjászületést is jelenthetik. Ehhez hasonlatos körábrázolás értelmezést lehet felidézni, ha megnézzük, hogy a kör jelképezheti a Pokol egyes bugyrait, amelyeken felemelkedve a Paradicsomba juthatunk. Dante az Isteni színjáték című művében úgy írja le mindezt, hogy a Pokol egy óriási tölcsér, amelyet az égből a földre zuhanó Lucifer teste vájt ki annak idején. Ez a tölcsér a föld középpontja felé egyre szűkülő gyűrűkből vagy körökből áll, amelyekben egyre mélyebbre haladva a mind súlyosabb bűnöket elkövető bűnösök szenvednek. Azonban a Purgatórium hegye is éppen így körökből áll, amelyeken feljutva a Mennyországba kerül az ember. Összefoglalva DanteIsteni Színjátékának szimbolikájáról így tehát azt mondhatjuk, hogy a körkörösségben megvalósuló hierarchiáról teljesen részletes leírást ad. Ez művében ugyanis egyaránt jellemzi a Pokol, a Purgatórium és a Paradicsom felépítését.

A kör megjelenik a szemben is, ezáltal a szemnek, mint szimbólumnak is alkotóeleme. A szem az androgünitás szimbóluma is lehet, amely esetben a maszkulin vonás, vagyis a kör és a feminin vonás, vagyis az ovális forma együtteseként értelmezzük.

A kör a kézírásunkban jellemünk értelmezését segíti. Eleve már maga a nyelv is egy szimbólumrendszerként értelmezhető, amely a tapasztalatok áthagyományozásának legfőbb eszköze ezáltal. Úgy fogalmazhatjuk meg a szimbólumok használatát, hogy amikor képletesnek ítélt világunk jelenségeit egyre lejjebb és lejjebb haladva jelekké és jelképekké bontjuk, látszólag távolodunk a valóságtól, ténylegesen azonban mégis azt mondhatjuk, hogy közeledünk hozzá. Az általunk használt betűk, a szavak, a számok, a különféle ábrák és hasonlók mind-mind a valóság leképezéséből eredő szimbólumok és szimbólumsorozatok is egyben, melyek elősegítik kommunikációnkat, kultúránk fejlődését, végső soron pedig világunk jobb megismerését és megértését. Ezért lehetséges az írásunkból is – a grafológia tudományának segítségével – információkat nyerni. A kör a geometriai szimbólumok közé tartozva az írásban is megjelenik, mint betű leképezési elem. A kör a végtelenség, az örök megújulás ábrázolója. Amikor a kör háromként egymásban koncentrikusan jelenik meg, akkor a test, a lélek, a szellem összhangját mutatja. Amikor három egymásba kapcsolódó kört látunk, akkora hármasság törvénye, összetartozása, míg két egymásba kapcsolódó kör esetében aszövetség, a dúsítás fogalmazódik meg. A kört formáló kerek betűk sok írás részét képezik. Amikor végtelen jellé alakul példának okáért egy „g” betű alsó szárába, a kimeríthetetlen testi vággyal azonosítják. Amikor egy aláírásban nagy ívként, amolyan szánkóformát vesz fel, simulékony és rugalmas személyiségre utal, aki szinte átsiklik az élet minden viszontagságán. Azt persze fontos megjegyezni, hogy a levont következtetések, amelyeket az írásból értelmeznek, nem feltétlenül egzakt eredmények.

 

Mindezekből jól látható, hogy a kör – mint a legtöbb alap szimbólum – szinte kimeríthetetlen jelentésárnyalatokkal rendelkezhet. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a szimbólumok a legmagasabb értelmükben metafizikai, vagyis „természeten túli” igazságokhoz vezethetnek el, így a hétköznapi valóságon túl megélhető igazságokról mesélnek. Az ember talán azért hozta létre a szimbólumokat, hogy kifejezhesse velük a tudatosan megtapasztaltat, azonban a másképpen kifejezhetetlent. A kifejezhetetlen az emberi tudatnak olyan állapotai és esetenként olyan lehetőségei, amelyre nincs szó, legfeljebb kép vagy jelkép, amelyek megértése már kulccsá is válhat a megtapasztaláshoz. Valami ilyesmi maga az ensō is. Erről szeretnék beszélni a következő részben.

 

Esett már szó az ensōról, hogy az a zen festészetben megjelenő üres vagy egészen fekete kör, amely a tér egységét és tökéletességét fejezheti ki. Ugyanígy azonban az „üres” kör, magát az ürességet is szimbolizálhatja. Az ensō azonban nem csupán ennyi.

A Hitsuzendō (筆禅道) iskola tanításai szerint az ensō – a zen kör – az egyik alapja a kalligráfiának. Náluk azonban a kalligráfia gyakorlásában még az ensōt is megelőzi a mujibō (無字棒)[6], vagyis a zen vonal. A Hitsuzendō iskola követője ezzel az egyetlen vonallal kezdi a gyakorlását, amelynek tökéletes elkészítése teljes koncentrációt, a test és a tudat egységét és a „nem-tudat” elérését igényli. Ez a vonal az üresség vonala, ahogy az ensō az üresség köre lehet. Mind a kettőre igaz, hogy mind a kalligráfia, mind a festészet alapjának tekinthető. Aki képes tökéletesen elkészíteni bármelyiket úgy, hogy az igazán éljen, az megtalálja benne a tökéletes és teljes koncentrációt és figyelmet. Ez a teljes koncentráció és figyelem aztán felhasználható bármilyen kalligráfia vagy tuskép elkészítésekor. Ezekkel az egyszerű formákkal ugyanis idővel meg lehet ragadni a lélek tárgyát.

A zen kör attól más talán, mint bármely más kör, mert nem pusztán ábrázolásként funkcionáló szimbólum. Igen gyakran – ahogy a Hitsuzendō iskola esetében látható volt – az elkészítése is igen fontos szerepet tölt be. Ebből a szempontból talán a mandalákhoz lehetne hasonlítani. A madalák sem csupán a szemlélés eszközei. Ahogy az ensōk esetében, az elkészítésük maga egyfajta szellemi gyakorlat, meditatív tevékenység. Mind a kettő megjelenésében tökéletesen rámutat készítőjének tudatára. Arra a tudatra, amely az alkotás közben jelen volt. Ezért azt lehet mondani, hogy az ensōk – és ebből a szempontból természetesen a mandalák is – egyszerre szólnak az alkotóról és a szemlélőről.

Az ensō ábrázolás hagyományosan Daruma (達摩)[7] és a zen második pátriárkájának[8], Eka (kínai nevén Huike,大祖慧可) egyik közös történetéhez kötődik. Eszerint a történet szerint egy alkalommal Daruma arról beszélt, hogy aki a szellem felismerésére törekszik, az a legcsekélyebb eséllyel áll annak, hogy megragadhassa azt. Nagy bölcsesség kell elérni. Ámde ennek ellenére mindenki elérheti, aki képes önmagában tökéletesen és forma nélkül megragadni azt. Ehhez segít a kör megrajzolása, mert amikor az ember megrajzolja egyszerre lesz a kezdete és a vége. Ez a szimbólum a szellem teljes szemléletéhez jutat el. A kívülről egyszerű forma senkit ne tévesszen meg. Éppen ez az, amely az igazi hatást gyakorolja az emberre.

Az ensōk mellé igen gyakran versek kerülnek azért, amely esetben az ensōk azt a célt szolgálják, hogy felkeltsék a megelégedettség, tökéletesség és teljesség érzetét. Egy ensō megrajzolása szinte kivétel nélkül alul kezdődik és az óra mutató járásának megfelelően készül el. Éppen ellentétesen, ahogy nyugaton egy kört rajzolnak. Talán nem túlzás azt mondani, hogy az óramutató járásával megegyező irány abból eredhet, hogy amikor Buddha megforgatta a tan kerekét, vagyis elkezdett tanítani, azt ebbe az irányba tette. A buddhizmusban mindig ez azon irány, ahogy a tisztelet jeleként a mestert és a szent helyeket megkerülik éppen ugyanezen oknál fogva. Ez a „jó” irány, amelynek segítségével a szenvedés körforgásából meg lehet szabadulni.

Az ensōt alkothatja vékony vagy vastag vonal. Néhánynak végei alig érnek egymáshoz, máskor meg éppen fedik egymást. Ez mindig összhangban van azzal, amit alkotója közölni szeretne.

Néhány esetben az ensō egy ponttal a közepén jelenik meg. A pont lehet egyrészt a középpont, de lehet valami ismeretlen dolog is. A zen mesterek – főként a 20. században – szövegeket írnak az ensōjukba, a pont elhelyezése a közepén azonban visszanyúlik egészen a 17. századba. A pont jelentése nem tisztázott, de az Edo-korban[9] zen mesterek (Tōrei Enji[10] és Takuan Sōhō[11]) egyaránt készítettek ensōt ponttal a közepében. Takuanhoz hasonlóan Gōdō Sōken volt az egyik mestere a Daitoku-ji[12] templom kalligráfiai stílusának és követte azt a tradíciót is, hogy pontot helyezett el a kör belsejébe. Gōdō Sōken ensōja mellett a teret kitöltötte egy négy írásjegyből álló szöveggel is, amely a következőt jelenti: „a különleges szavak, mint harmat halványulnak el”.

Gōdō Sōken ensōja

 

Egy amerikai gyakorló 1953. december 1-én írt egy bejegyzést naplójába arról, hogy mestere a személyes beszélgetés alkalmából készített egy kört benne egy ponttal és a következő magyarázatot adta róla: „Ez a pont te vagy, és a kör a kozmosz. Tulajdonképpen magadba foglalod az egész kozmoszt, de mivel te csak egy pontnak látod magad, egy elszigetelt részletnek, nem tudod megtapasztalni az univerzumot, mint elválaszthatatlant magadtól… Ki kell törnöd az önmagadba való bebörtönzöttségedből, el kell feledned a filozófiát és minden mást, a haradba[13] kell koncentráld a tudatod, és csak lélegezni a Mut[14] be és ki… Az univerzum centruma a hasad mélyén lesz!”[15]

Irodalom:

 

 

Audrey Yoshiko Seo (2007): Enso, Zen Circles of Enlightenment, Weatherhill

Chevalier, Jean – Gheerbrant, Alain (1973-1974): Dictionnaire des Symboles, Seghers, Paris, in. Ökotáj 27-28. sz. / 2001. 2. sz. Ford.: Maruszki Judit

Dobai Éva: A tibeti mandala, Forrás: „Új Akropolisz Filozófiai Iskola” Kulturális Közhasznú Egyesület honlapja, www.ujakropolisz.hu/node/61, Letöltés: 2008. április 28.

Rüdiger Dahlke (1994): A mandalák világa, Dunakönyv, Budapest, Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

Jankovics Marcell (1997): Jelképes kalendárium, Csokonai Kiadó

Nagy Krisztina (2000): A mandalák világa, Hírlevél, Módszertani tájékoztató, Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Módszertani Osztály, 2000.1.6.

Pál József és Újvári Edit (2001): Szimbólumtár, Balassi Kiadó

Székesi István: Szimbólumok, Országos Írásszakértő Intézet Kft – Grafológia Forrás: www.irasszak.hu/hu/popup_uj_publikacio.php, Letöltés: 2008. április 28.

Terayama, Tanchu (2004): Zen Brushwork: Focusing the Mind with Calligraphy and Painting, Kodasha Iternational

---