A zazen (坐禅), a zen gyakorlata
A zen meditáció japán elnevezése zazen (座禅 vagy 坐禪), aminek a jelentése „ülő zen” vagyis „ülő elmélyedés”. Ez egyfajta ülőmeditáció. A két zen iskola, a sōtō és a rinzai közt abban találhatunk eltérést, hogy míg az előbbi követői ezt a gyakorlatot a fal felé fordulva végzik, addig az utóbbiak annak háttal ülve gyakorolják, esetleg időszakonként változtatják ezt. Emellett abban is előfordulhat különbség, hogy a meditáció közben a figyelem mire irányul. Példának okáért a rinzai (臨済宗) vonalat követő Sōgenji-ben és a hozzátartozó nemzetközi zen közösségben, amelyet Shōdō Harada rōshi (Harada Shōdō rōshi原田正道 1940-) vezet, a légzésfigyelést, a mély légzés gyakorlatát (susokkan 数息観) használják meditáció közben. A zen iskolákra ez a „légzésfigyelés” jellemző az ülőmeditáció gyakorlatában.
A zen módszerei közt megtalálhatjuk még továbbá a „nem-gyakorlás révén megvalósítható gyakorlás”-t, ami valójában a „nem-meditáció” meditáció gyakorlása. Ezzel nem arra kívánunk utalni, hogy a zazen szükségtelen gyakorlat, inkább arra, hogy a zen gyakorló az egymásutániságra, a fokozatosságra építkező gyakorlatokkal szemben a jelen pillanat tudatosítása felé fordul. Ezért a zazen kifejezés valójában nem csupán az ülőmeditációra utal, tehát a gyakorlás nem korlátozódik az ülőmeditációra. Sokkal inkább kiterjed minden hétköznapi tevékenységre, amelyek ezáltal ugyanazt a tudatos hozzáállást kívánják meg, mint a hagyományos meditáció. Az ülőmeditációban elért tudatállapotnak és a hétköznapi élet tudatállapotainak eggyé kell válnia. Megszűnik a különbség. Éppen ezért nem arról lesz szó, hogy „nem gyakorol” az, aki nem végez ülőmeditációt, hanem arról, hogy nem lesz olyan pillanat, amikor ne gyakorolna, hiszen minden tevékenység egyformán a gyakorlás maga. Rinzai Gigen (臨済義玄Línjì Yìxuán, -866) azt tanította, hogy „csinálj mindennapi dolgokat, különösebb erőfeszítés nélkül: üríts, vizelj, viselj ruhát, egyél, és ha elfáradtál, feküdj le! Az egyszerű emberek kinevetnek majd, de a bölcsek megértenek.” Ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a bölcs élete egy cseppet sem különbözik az átlagemberétől. A tudatunk lecsendesítéséhez a zazen, mint ülőmeditáció segítséget nyújt – a zazen, ami a visszatérés a csendhez. Azonban a zen gyakorlás ennél sokkal több lesz.
A mindennapi zen
Ezen a ponton tudunk csatlakozni ahhoz, hogy milyen módon lesz minden pillanat, minden cselekvés (za)zen gyakorlás.
A megvilágosodás maga a mindennapi élet. A mindennapi élet az Út. A mindennapi élet tudata, a közönséges tudat az Út. Ezt a tanítást kapta Jōshū (Jōshū Jūshin 趙州從諗 Zhàozhōu Cōngshěn 778–897) mesterétől, Nansentől (Nansen Fugan 南泉普願 Nánquán Pǔyuàn 748-835), amely történetet a Mumonkan (無門関) 19. esete így őrizte meg (Dobosy Antal fordítása alapján):
Dzsósú kérdezte Nanszentől:
– Mi az Út?
– A közönséges tudat az Út – válaszolta Nanszen.
– Meg tudom én azt keresni? – kérdezte Dzsósú.
– Ha el akarod érni, egyre jobban elkülönülsz tőle – válaszolta Nanszen.
– Hogyan tudhatok az Útról anélkül, hogy elérném? – ragaszkodott a kérdéshez Dzsósú.
– Az Út – mondta Nanszen – nem tudás és nem nemtudás kérdése. A tudás tévedés, a nemtudás pedig zűrzavar. Ha te valóban elérted minden kétséget kizáróan a helyes Utat, úgy szélesnek és hatalmasnak találod azt, ahogy a külső teret is. Hogyan lehetne erről a helyes és a helytelen szintjén beszélni?
Ezeknél a szavaknál Dzsósú hirtelen elérte a megvilágosodást.
Keveseknek adatik meg az a lehetőség, az a szerencsés helyzet, hogy életüket kizárólag a zen gyakorlásnak szentelhetik. Mit tehetünk akkor, ha nem egy kolostorban élünk, ahol nincs más feladatunk, minthogy teljes mértékben ennek a gyakorlásnak adjuk át magunkat?
Adjuk át magunkat ennek a gyakorlásnak a hétköznapokban! A zen gyakorlás minden cselekvésünket áthatja, akár fogat mosunk, akár eszünk, sétálunk vagy dolgozunk. Azt mondom, hogy áthatja, de valójában arról van szó, hogy át kell hatnia! A kolostori életbe Hyakujō Ekai (百丈懷海 Baizhang Huaihai 720-814) vezette be a mindennapi munkát, és tőle ered az „egy nap munka nélkül, egy nap evés nélkül” tanítás.
Hyakujō, a híres zen mester, még nyolcvan évesen is együtt dolgozott a kertben tanítványaival. Rendezte a parkot, sepregetett, metszette a fákat, mint bárki más. A tanítványok aggódva figyelték a hajlott korú mestert, aki olyan keményen dolgozik, de tisztában voltak vele, hogy hiába is kérnék, nem hagyná abba a munkát. Így egyszer kitalálták, hogy eldugják a szerszámait. Azon a napon, amikor Hyakujō nem találta a munkaeszközeit, nem evett. Majd másnap sem és azután sem. A tanítványok így gondolkodtak:
– Lehet, hogy haragos amiatt, hogy elrejtettük a szerszámait. Talán jobb lenne, ha visszatennénk őket a helyükre.
Aznap, amikor visszatették őket, és Hyakujō rájuk talált, a mester ugyanúgy dolgozott és evett, mint azelőtt. Este aztán így szólt a szerzetesekhez:
– Egy nap munka nélkül, egy nap evés nélkül.
A mesterek mindig hangsúlyozzák, hogy a zen nem csak a meditációs terem falai közt kell, hogy megjelenjen és megvalósuljon. Ha csak ott van, akkor az nem igazi zen. Minden zazen, minden, amit teszünk az életünk folyamán. Éppen ezért a hétköznapi életünkben kell, hogy megvalósítsuk a zen tanításait, a hétköznapi életünkben kell, hogy megjelenjen és teljessé váljon. De hogyan is lehetséges megvalósítanunk a tiszta tudatot?
A zazen egy jó módszere annak, hogy visszataláljunk a középpontunkba, ami valójában egy kiegyensúlyozott állapot. Nem véletlenül tanította Buddha a középutat számunkra, hanem azért, mert a szélsőségek minden bizonnyal szenvedéshez vezetnek. A középpontunkban lenni, tudatosan élni: egy szilárd és összeszedett állapot. Ebben az állapotban számos esetben megfigyelhetjük, hogy olyan munkát is képesek vagyunk elvégezni, amelyről korábban úgy gondoltuk, hogy számunkra lehetetlen.
Keizan mester ezt ajánlotta a zazent gyakorlóknak: „Ne töprengj azon, hogy milyen gyengén, vagy jól haladsz. Értsd meg, hogy az idő olyan értékes, mintha épp a tüzet fogott hajadat próbálnád eloltani.”
Mindennek a kulcsa a tudatosság lesz. De mit is jelent a tudatosság? A tudatosság tulajdonképpen az, amikor valóban tudatában vagyunk annak, amit éppen teszünk. Gondoljunk csak arra, hogy milyen gyakran előfordulhat velünk, hogy gondolkodás nélkül mondunk ki valamit, vagy észre sem vesszük, mit csinálunk. Vegyünk egy mindenki számára ismerős példát. Több esetben is előfordult már velünk, hogy fáradtan ébredtünk reggel. Munkába vagy iskolába kell mennünk, hát felkelünk az ébresztő óránk hangjára, elvégezzük a reggeli teendőinket, autóba, kerékpárra ülünk vagy tömegközlekedésre szállunk és elindulunk a dolgunkra. De képesek vagyunk rá pontosan visszaemlékezni, hogy mit is csináltunk reggel? Voltaképpen az életünkben számtalan cselekvésünket egyszerűen rutinból végezzük. Felkelünk és fogat mosunk. De odafigyelünk a fogmosásra? Leggyakrabban körbe-körbe járnak a fejünkben a gondolatok és nem a fogmosásra koncentrálunk. Lehet, hogy még sietünk is, hogy gyorsan végezzünk vele. Nem ügyelünk a mozdulatainkra, észre sem vesszük a fogkrém ízét. Próbáljuk csak ki, hogy fogmosás közben valóban a fogmosásra figyelünk, vagyis tudatosan jelen vagyunk benne. Ha odafigyelünk, érezhetjük amint a fogkefe sörtéi a fogainkat, az ínyünket masszírozza, dörzsöli, amint egyre tisztább és kellemesebb lesz a helyzet a szánkban. Odafigyelésünkkel alaposabb munkát is végzünk, és rátalálhatunk egy apró kis csendes szegletre is a reggelünkben, esténkben. A zen gyakorlás nem csak a párnánkon ülve, a légzésünk figyelésében merül ki. Benne van a fogmosásunkban is. A fogmosás egyike a sok formának, ami körülvesz bennünket. Lényegében minden cselekvésünk egy forma. Ezekre a formákra érdemes a figyelmünket odafordítani, figyelmet szentelni nekik, és minden egyes formában megtalálni a békét és a harmóniát. Minden forma az élet megnyilvánulása, így semmi más dolgunk nincsen, mint csinálni. Éppen csak a figyelmünket kell odafordítanunk a pillanatra és máris megtelik élettel. Amikor a cselekvésünk formája tiszta, akkor, ha sétálunk, akkor sétálni fogunk, ha eszünk, akkor eszünk, és alszunk, amikor alszunk. Ez lesz a mindennapi életünk. Az odafigyelés lesz a tudatosság kezdete és szíve. Mindig arra leszünk figyelemmel, amit éppen csinálunk. A zen használ egy olyan kifejezést, ami Rinzai mestertől (Línjì Yìxuán, jp. Rinzai Gigen 臨済義玄 megh. 866) ered és Dógen zen mester (道元禅師1200-1253) is gyakran használta, miszerint „Fordítsd meg a fényt, és világíts visszafelé” vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy „világíts befelé” az alap, a forrás felé, amiből minden fakad. Végeredményben az a legjobb, ha a megszokott feladatainkban, a mindennapjainkban, a rutinos cselekvések formáin belül látjuk és tapasztaljuk meg a bensőségességet, amely éppen ezen mindennapok és az igazság között fennáll. Az igazság a forrás, az alap, ahonnan minden kibomlik. A forrás mi magunk vagyunk, a saját tiszta tudatunk, a buddhaság, ami mindenkiben benne rejlik, csak vissza kell vezetnünk oda a tudatosságunkat. A forrás nem egy hely, bár akképpen tudjuk felfogni. Azonban valójában a forrástól semmi sem választ el minket ebben a pillanatban sem. Éppen itt és most a forrásban vagyunk.
A legnagyobb szükségünk a türelmünkre lesz. Talán a legfontosabb erény, amit a hétköznapjainkban megszerezhetünk, és amire a legjobban szükségünk is van, az a türelem. Amikor például takarítunk, mosogatunk, fogat mosunk, sétálunk, eszünk, dolgozunk és közben arra eddzük magunkat, hogy azzal az egy feladattal foglalkozzunk, amit éppen csinálunk, akkor egy idő után a figyelem, a koncentráció és a kitartás is magától a sajátunkká válik. Nem szükséges sürgetnünk, de még az sem szükséges, hogy minden áron megpróbáljuk létrehozni. Ha úgy tetszik, meg fog jelenni mindenképpen, mint egyfajta „melléktermék”. Rendszeresen gyakoroljuk magunkat ebben, miközben a szervezetünket, a tudatunkat rábírjuk, hogy szépen meg is jegyezze mindezt. Ezáltal szinte észrevétlenül egyre kijjebb toljuk a határokat is, mindig éppen csak egy kicsivel.
Milliónyi alkalmunk van az életünk során arra, hogy zen gyakorlást folytassunk. Alapvetően a zazennek, a zen meditációnak életre kell kelnie a való világ tevékenységeiben, kifejezésre kell jutnia a mindennapi életünkben, ellenkező esetben csak elszigetelt és korlátozott lesz, nem osztjuk meg az emberekkel. Az ilyen elszigetelt zen, halott zen. A zazennek éppen itt és most van itt az ideje, vagyis bármikor alkalmunk nyílik rá, hogy gyakoroljuk. Másképpen fogalmazva a zazen az energia alapvető forrásának megnyilvánulása, az emberi élet tökéletesen alapvető gyakorlása, amin keresztül megérthető, hogy mi is ez az élet valójában. A zazen átitatja az egész életet. A zen gyakorlás ténylegesen megnyilvánítja életünk forrását, létezésünk alaptermészetét. Ez a gyakorlás legmélyebb emberi kötelességünk és egyben a legmagasabb emberi lehetőségünk.
Egy régi történet szerint egy napon a mester fiatal tanítványával sétált a kertben, amikor jött egy szélroham és számtalan levelet lefújt a fáról. A mester lehajolt és felvett egy levelet a földről, majd elrakta. Erre a fiatal szerzetes így szólt:
– Mester, semmi szükség nincs arra, hogy ezt tedd, hiszen holnap felseperjük ismét az egész udvart.
A mester nem értett egyet a tanítvánnyal:
– Ne gondolkozz ekképpen, hiszen feltétlenül tisztább lesz az udvar attól, ha fel van seperve? Ha felveszel egyetlen levelet a földről, akkor ott eggyel kevesebb lesz. Nem lesz tisztább, ha nem teszem meg.
– De mester – folytatta a szerzetes –, hiszen annyi levél hullik le. Abban a pillanatban, hogy felveszel egyet, könnyen elképzelhető, hogy pont ugyanarra a helyre hullik le egy másik. Miképpen lehetséges így befejezni a feladatot?
A mester válaszként tovább szedte a leveleket.
– A levelek nem csak a fákról hullnak a földre, hanem éppen ilyen módon a tudatunkban is hullnak. Azokat szedtem fel, amelyek a tudatomban vannak. Végül, mindet felszedem.
Ezt hallván a szerzetes számára megvilágosodott a zen gyakorlók életének lényege.