A zen buddhizmus rövid története
A zen (禅szanszkrit: dhyāna, kínai: chán, koreai: seon) szó jelentése elmélyedés, elmélyülés, „meditáció”. A zen buddhista ülőmeditáció neve ebből következőleg zazen (座禅), vagyis ülő elmélyedés. Azonban fontos megjegyezni, hogy a buddhizmus más iskolái sem fektetnek kisebb hangsúlyt a meditációra, sőt néha úgy tűnik, hogy a zen maga kevésbé hangsúlyozza az ülő meditáció fontosságát. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a zazen mindenképpen hozzásegíti a gyakorlót ahhoz, hogy a tudata akadálytól mentes, és tiszta legyen. Mindezek mellett a zen sajátossága sokkal inkább abban rejlik, ahogy a megvilágosodás megtapasztalásának lehetőségét valami közvetlen, közeli, egyszerű és kézzelfogható közelségbe helyezi. A zen mindig közvetlenül és nyíltan mutat rá az igazságra, nem használ szimbólumokat. A zen hirtelen megvilágosodás tanítása azonban nem egyedülálló. Mind a Lankávatára szútrába (Laṅkāvatāra Sūtra, jp. Ryōgakyō 楞伽経), mind a Gyémánt szútrában (Vajracchedikā Prajñāpāramitā Sūtra, jp. Kongōhannyakyō 金剛般若経) találunk rá utalást, ahogy a tantrikus buddhista gyakorlatoktól és egyes tibeti tanításoktól sem idegen. Ugyan írásos emlékek nincsenek róla, de a zen hagyomány is úgy tartja, hogy a hirtelen megvilágosodás tanítása egészen Buddháig nyúlik vissza, aki Mahākāśyapa-nak(japánul Daikashō大迦葉, vagy Makakashō Sonja 摩訶迦葉尊者) adta át, és ez a tanítás közvetlen mestertől tanítványig adódott át, és nem a szútrák közvetítik.
A Zen alapítójának a 6. században élt Bodhidharmát (japánul Daruma, 達磨) tartják, aki az indiai buddhizmus 28. pátriárkája a Buddha és Mahākāśyapa utáni sorban, és a zen 1. pátriárkája. Bodhidharma Indiából érkezett Kínába a hagyomány szerint 520 körül, és adta át a „szavak nélküli átadás” tanítását.
A pátriárkák sora:
- Bodhidharma (達磨) (kb. 440- kb. 528, máshol kb. 470-520) (jp. Daruma Daishi)
- Huike (慧可) (487-593) (jp. Niso Eka Daishi)
- Sengcan (僧燦) (megh. 606) (jp. Sanso Kanchi Zenji)
- Daoxin (道信) (580-651) (jp. Dōshin Dai’i Zenji)
- Hongren (弘忍) (601-674) (jp. Gunin Daiman Zenji)
- Huineng (慧能 vagy慧能) (638-713) (jp. Eno Daikan Zenji)
A Zen a 6. pátriárka idejében két ágra, vagyis iskolára szakad, melyeket akkor még északi és déli channak neveztek. Később alakult ki a déli irányzatból – amely Huineng, a 6. pátriárka nevéhez fűződik – a két, Japánba átkerült és ma is jól ismert iskola a „fokozatosságot” előtérbe helyező, és legfőképpen az ülő meditációra koncentráló Sōtō-shū, vagyis sōtō-iskola (曹洞宗) és a hirtelen megvilágosodást hirdető, valamint a kōan (公案) gyakorlatokat is magába foglaló Rinzai-shū, vagyis rinzai-iskola (臨済宗). A rinzai irányzatot Eisai Zenji (栄西禅師 Myōan Eisai 明菴栄西, 1141-1215) 1191-ben – hét éves kínai gyakorlás után – vitte Japánba. A sōtō irányzatot Dōgen Zenji (道元禅師Eihei Dōgen 永平道元 1200-1253) vitte Japánba, amikor 1227/1228-ban visszatért Kínából.
A kínai történetében a Chan/Zen öt iskolára szakadt a Tang- (唐朝 618-907) és a Song-dinasztia (宋朝 960-1279) idejében. Az öt iskolát Öt Házként (Goke 五家) ismerjük. Ezek a következők voltak:
- A Guiyang iskola (Igyō shū 潙仰宗) mesterei után kapta a nevét, akiket Guishan Lingyou-nak (Isan Reiyū 潙山霊祐 771-854) és Yangshan Huiji-nak (Kyōzan Ejaku 仰山慧寂 813-890) neveztek. Ők Mazu Daoyi (Baso Dōitsu 馬祖道一 709-788) Dharma-leszármazottjai voltak, amint ugyanehhez az átadási láncolatához tartozott Linji Yixuan is.
- A Linji iskola (Rinzai shū 臨濟宗) nevét szintén mestere Linji Yixuan (Rinzai Gigen 臨済義玄 megh. 866) után kapta, kinek alakja ikonikussá és a chan mester archetípusává vált.
- Caodong iskoláról (Sōtō shū 曹洞宗) szintén úgy tartják, hogy mesterei Dongshan Liangjie (Tōzan Ryōkai 洞山良价 807-869) és Caoshan Benji (Sōzan Honjaku 曹山本寂 840-901) után kapta a nevét.
- Yunmen iskola (Unmon shū 雲門宗), aminek mestere Yunmen Wenyan (Ummon Bun’en 雲門文偃 862/864-949) volt, Xuefeng Yicun (Seppō Gizon 雪峰义存 822-908) Dharma-örököse, akinek átadási vonalát egészen Shitou Xiqian-ig (Sekitō Kisen 石頭希遷 700-790) vezették vissza.
- Fayan iskola (Hōgen shū 法眼宗) Fayan Wenyi (Senryō Moneki 法眼文益 885-958) mester után, aki szintén Xuefeng Yicun Dharma-örököse volt
Japánba, mint láttuk, a Chan/Zen már csak a korábban említett két irányzattal, a Rinzai és a Sōtō iskolával került át a Kamakura-korban (鎌倉時代, Kamakura jidai, 1185-1333), amihez jóval később, 1655-ben egy harmadik, az Ōbaku zen irányzat társult Kínából, ami aztán teljes mértékben meg is őrizte kínai vonásait. Ugyan korábban is történtek próbálkozások a zen Japánban való meghonosítására, képviselői többször is megjelentek az országban, azonban az akkoriban uralkodó Tendai (天台宗, Tendai-shū) buddhista irányzat kiszorította őket.
A Kamakura-kor, vagy Kamakura-sógunátus (Kamakura-bakofu 鎌倉幕府) a szamuráj kultúra megerősödésének és hatalomra kerülésének időszaka, amely kedvezett a Zen letelepedésének és megerősödésének is. A szamurájok számára a friss, egyszerű, mégis erőteljes, a cselekvést középpontba helyező, a látványos szertartásokkal szemben szigorú követelményeivel az egyéni erőfeszítést hangsúlyozó Zen rendkívül vonzóvá vált. A sógunok (shōgun 将軍) és a harcos réteg (bushi 侍) támogatását élvezve a Zen politikai hatalomra tett szert, miközben a kultúra fenntartójává és terjesztőjévé is vált hihetetlen erejű hatásával.
Eisai, az eredetileg tendai szerzetes, munkássága nagyon fontos szerepet játszott a Zen terjedésében. Mind Kamakurában, mind Kiotóban építtetett kolostort, sőt életében ő tudta a legtöbb kolostort felépíttetni. Dōgen is az ő tanítványa volt, és habár rövid ideig taníthatta csak, Dōgen-re nagyon nagy hatást gyakorolt.
Dōgen először tendai, majd Tiszta Föld tanításokkal ismerkedett meg, azonban gyakorlatias kérdéseire nem kapott kielégítő válaszokat, így végül Eisai-hoz irányították. 1223-1227/1228 között tartózkodott Kínában, ahonnan megvilágosodását követően mestere engedélyével tért vissza Japánba. Mestere tanácsát követve a fővárostól távol alapította meg a ma is működő kolostorát, az Eiheiji-t (永平寺). Dōgen ugyan viszonylag rövid ideig élt, de teljes életművet hagyott maga után az utókor számára fennmaradt tanításaival és írásaival.
A Zen japán történetében olyan mesterek tevékenységét tartják nagyra, mint Bankei Yōtaku (盤珪永琢 1622-1693, rinzai), Hakuin Ekaku (白隠 慧鶴 1686-1769, rinzai), vagy éppen Ryōkan Taigu (良寛大愚 1758-1831, sōtō). A zen szellemiséget tovább erősítették olyan kiemelkedő alakok, mint a zen szerzetes és festő Sesshū Tōyō (雪舟 等楊 1420-1506), a zen mester és a japán teaszertartás megalkotója Sen no Rikyū (千利休 1522-1591), vagy éppen a híres költő Matsuo Bashō (松尾 芭蕉 1644-1694)
A zen sajátossága, a zen négy alapelve
1. a tanításokon túlmenő átadás (教外別傳, kyōge betsuden)
2. az írásokra nem támaszkodás (不立文字, furyū monji)
3. egyenesen az ember tudatára való rámutatás (直指人心, jikishi ninshin)
4. buddhává válni az ember természetének meglátása által (見性成佛, kenshō jōbutsu)
A zen mestereket mind a mai napig nem igazán érdeklik a megvilágosodásról szóló elméletek, annak gyakorlati megvalósítását helyezik előtérbe. A zen gyakorlatban nem is egy megvilágosodásról, hanem újra és újra elért megvilágosodás(ok)ról beszélnek, melyre japánul a satori (悟り) kifejezést használják, ami „megértés, értelem” jelentéssel bír, és a hirtelen megvilágosodásra utal. A zen négy alapelve arra a sajátos tanítási módszerre utal, ahogyan a zen mesterek átadják megismerésüket tanítványaiknak. A tanítást, amelynek legfontosabb alapelve, hogy szavakkal kifejezhetetlen. Éppen ezért a zen gyakorlásban az igazság felismerését konkrét tapasztalássá igyekeznek alakítani. Így alakulhatott ki a zen módszerében a „nem-állítás általi állítás”, a „törekvés nélküli törekvés”, a „cselekvés nélküli cselekvés”, vagy éppen a „nem-gyakorlás révén megvalósítható gyakorlás”, hiszen a spekulatív gondolkodással szemben a konkrét cselekvést részesítették előnyben.
Zen történetek a zen történetéről és gyakorlatáról
Források:
Dobosy Antal 2015. Mahákásjapa mosolya, A Tan Kapuja Buddhista Főiskola jegyzete
Terebess Gábor 1990. Folyik a híd, Officina Nova, Budapest, online: https://terebess.hu/gabor/folyik.html
***
Buddha felmutat egy virágot
Amikor Sákjamuni Buddha a Gridhrakúta-hegyen (Keselyű-csúcson) tanított, egy szál virágot mutatott fel a hallgatóinak . Mindenki csöndben maradt, csak Mahákásjapa mosolyodott el . A Buddha a következőket mondotta:
– Rendelkezem az Igaz Tanítás Szemével, a Nirvána Csodálatos Szívével, a Formanélküli Igaz Formával és a Kimondhatatlan Finomságú Tanítás Kapujával, amely független a szavaktól, és amely a tanításokon túlmenően adódik át . Ezt a tanítást bízom Mahákásjapára
Mumon hozzáfűzése
Az Aranyarcú Gautama igazán semmibe se vette a hallgatóságot . A jóból rosszat csinált, és kutyahúst adott el birkahúsként . Saját magát meg csodálatosnak gondolta . De mi lett volna, ha az egész hallgatóság felnevet, hogyan tudta volna átadni az Igaz Szemet? És ha Mahákásjapa sem mosolyodik el, akkor hogyan adta volna át? Ha azt mondod, hogy az Igaz Tanítás Szeme átadható, akkor az aranyarcú öregember egy városi szélhámos, aki rászedi a vidéki fajankókat . Ha azt mondod, nem adható át, akkor Buddha hogyan bízhatta rá Mahákásjapára?
Mumon verse
A virágot felmutatva,
Buddha elárult valamit magáról.
Zavarba jött az ég és a föld
Mahákásjapa mosolyától.
***
Vu-ti császár [Liang-dinasztia, uralk. 502-549] kihallgatásra rendelte Bódhidharmát:
– Lám, építtettem számtalan templomot, másoltattam számtalan szútrát, gondoskodtam számtalan szerzetesről – hivalkodott a császár. – Milyen érdemeket szereztem?
– Semmilyet – mondta Bódhidharma.
– Mi szent hát?
– Minden üres, nem szent.
– Akkor ki áll itt előttem?
– Azt nem tudni.
Vu császár Bódhidharmát kérdezi
Engo előszava:
A hegy fölött a füst tűzre utal, egy szarv a kerítés mögött ökröt jelent. Elég egyetlen sarok és a másik hármat is megragadod, elég egyetlen pillantás és a legkisebb különbséget is észreveszed. De ez a gyorsaság csak csuhás szerzetesek között ennyire megszokott. Ha már megállítottad a téves tudatfolyamatokat, kerülhetsz bármilyen helyzetbe, a tökéletes szabadságot fogod élvezni, úgy szerencsétlenségben mint jómódban, adásban és vevésben. Most mondd! Hogy fog az ilyen ember a valóságban viselkedni? Lásd Szecsó alábbi szövevényét!
Főtéma:
A Liang dinasztia Vu császára121 kérdezte meg Bódhidharmától:
– Mi a szent tanítás legfontosabb lényege?
– Az üresség . De az nem szentség – válaszolta Bódhidharma .
– Ki az, aki itt áll előttem? – kérdezte a császár .
– Nem a tudás! – felelte Bódhidharma .
A császár nem fogta fel a szavak értelmét . Bódhidharma pedig átkelt a folyón, és Vei országába ment .
A császár később elmesélte a történteket Sikónak, aki ekkor a következőt kérdezte:
– Tudod-e, hogy valójában ki ez az ember?
– Nem a tudás – válaszolta a császár .
– Ő Kannon bódhiszattva, aki Buddha Szívének Pecsétjét viseli – mondta Sikó .
A császár mélységesen bánta a dolgot, és küldeni akart valakit Bódhidharmáért, de Sikó így szólt:
– Felesleges bárkit is érte küldened . Még akkor sem jönne vissza, ha mindenkit érte küldenél .
Szecsó verse:
Mi a szent tanítás? – Üresség.
De mi a titok ebben?
Majd újra a kérdés: Ki áll itt előttem? –
Nem a tudás!
Elkerülhetetlen, hogy tövisek és tüskebokrok nőjenek fel.
S ő titokban, éjjel átment a folyón.
Nincs ember, aki képes lenne visszahozni.
De még most is, annyi év után
Bódhidharma tölti be elmédet – hiába.
De állj róla gondolkozás,
egy lágy szellő áthatja a világegyetemet!
A mester körülnéz:
Ott van-e a pátriárka?
Ha igen, hozd csak ide hozzám!
Megmoshatja a lábamat.
***
Bódhidharma megnyugtatja az elmét
Bódhidharma ült szemben a fallal . A Második Pátriárka kint állt a hóban levágott kezével . Így szólt Bódhidharmához:
– Elmémben nincs béke még most sem . Könyörgök, mester, nyugtasd meg elmémet!
– Hozd ide az elmédet, akkor meg fogom nyugtatni neked – válaszolta Bódhidharma .
– Már kerestem ezt az elmét, de nem találtam odavihetőnek – mondta a Második Pátriárka .
– Már meg is van nyugtatva az elméd – mondta Bódhidharma .
Mumon hozzáfűzése
Ez a törött fogú öregember milyen jelentőségteljesen jött ezer mérföldeket át a tengeren . Hasonlóan ahhoz, mint amikor a hullámzás egyre csak erősödik, holott nincs szél . Utolsó éveiben megvilágosodást idézett elő tanítványában, aki hogy az ügyet még rosszabbul csinálja, nyomorékká tette magát a hat eredetben, mint Saszanro, aki még a négy írásjegyet sem ismerte .
Mumon verse
Keletre jöttél, eltökélt szándékkal,
a Dharmában bíztál, és meglett a baj.
Azóta a kolostorokban a sok zsivaj
mind-mind miattad keletkezett.
***
A szózat szútra (Liu-cu tan-csing) híres párverse: Sen-hsziu [Jü-csüan Sen-hsziu, 606?-706] az alábbi tanverssel pályázott az ötödik pátriárka, Hung-zsen székére:
„A megvilágosulás fája tested,
Tiszta tükör az értelmed.
Törölgesd és dörzsöld folyton,
Nehogy a por rárakódjon.”
Meghallotta ezt az írástudatlan tűzifa-házaló, Huj-neng, és a következő verssel válaszolt rá:
„A megvilágosulásnak nincsen fája,
A tükörnek is üres az állványa.
A buddha-természet tiszta mindenkor,
Vajon hová rakódjon a por?”
Ezzel elnyerte a pátriárka csuháját és koldustálját, így hatodik lett a csan pátriárkák sorában.
***
Ma-cu remetekunyhójában élt a Heng-hegyen, és éjt-nap belemerült az elmélkedésbe. Fel se nézett, amikor Huaj-zsang mester meglátogatta.
– Miért elmélkedsz? – kérdezte a mester.
– Hogy Buddha legyek – felelte Ma-cu.
Huaj-zsang felvett egy téglát, s az ajtó előtt csiszolni kezdte egy kövön.
– Mit csinálsz?
– Tükröt csiszolok.
– Hiába csiszolod, attól nem lesz tükör a tégla!
– Hiába elmélkedsz, attól nem leszel Buddha! – vágott vissza Huaj-zsang.
– Akkor mit tegyek?
– Ha nem indul el az ökrös szekér, az ökörre kell suhintani vagy a szekérre?