鯉魚跳龍門
„A koi átrepül(t) a sárkánykapunk” egy híres legendához kapcsolódó mondás, amely mind a mai napig élő és a koihoz (díszpontyhoz) szorosan kapcsolódó történet. Így nem csoda, hogy magát a szöveget önmagában is szívesen ajándékozzák, amikor egy nagy vizsgán, megmérettetésen sikerrel jár valaki.
Hakuin Ekaku (白隠 慧鶴, 1686-1768) zen mester így tanít a koiról (részlet a sumi-e mintafüzetből)
Élt egyszer a Keleti-tengerben egy „Pirosszárnyú Ponty”. Hajthatatlan, szilárd jellem volt, óriási termetével messze kitűnt társai közül. „Hány millió névtelen testvérem úszkál büszkén az óceán mérhetetlen mélységeiben. Rábízzák magukat a végtelen, ezüst hullámokra, fel- és lesiklanak a hömpölygő tengerárral, játszadoznak a hínár között. Mégis, számolatlanul esnek a halászhálók és horgok fogságába. A vágódeszkán végzik, ahol felszeletelik őket, majd fazékba kerülnek, hogy táplálékul szolgáljanak az emberek számára. Csontjaikat szétszórják, maradványaikat a porba és sárba hajítják. Levágott fejükből kóbor kutyák lakmároznak. Némelyiküket kiszárítják és besózzák, hogy a piacokon árusítsák. Testüket közszemlére teszik az árusok bódéiban és az üzletek kirakataiban. Egy hal sem élheti végig az életét úgy, ahogyan azt a természet diktálná. Mily szomorú is a halak élete!”
E bús gondolatokkal fejében, a Pirosszárnyú Ponty szíve megtelt hatalmas elhatározással. Ünnepélyes fogadalmat tett: „Átúszom a Sárkány Kapun, szembeszállok a veszedelmes tűzzel és villámlással és egyszerű halból a sárkányok szent rendjébe emelkedem, s ezzel végleg megszabadulok a fajtámat sújtó örökös szenvedésektől. Örökre eltörlöm így szégyenünket és megaláztatásunkat.”
A harmadik hónap harmadik napján, amikor a barackfa virágai teljes pompájukban illatoznak, és a folyó felduzzad, Pirosszárnyú Ponty a Yü gáton át, farka egy gyors csapásával útnak indult.
You men még sosem látott olyan szörnyű vízáradatot, mint amelyik a Sárkány Kapun keresztülzúdul. Óriási erővel zuhog le a víz a távoli Kunlun hegység (崑崙山, Konronsan) csúcsairól, vad, ezerlábnyi hullámokat vetve, melyek a folyót mindkét oldalról szegélyező függőleges hegyszorosokon vágtatnak át, magukkal sodorva és folyamatosan pusztítva a sziklás hegyoldalt. Haragos villámok cikáznak fülsiketítő dörejjel. Jajongó forgószél ver fel mérges ködöt. Mérgező vízpáratölcsérek köpködnek szikrázó villámokat. Még a hegy szellemei is érzéketlenné dermednek, s a folyó szellemei a félelemtől bénán billegnek. Egy csepp ebből a vízből elég, hogy darabokra hasítsa az óriásteknős páncélját, vagy összezúzza az óriás bálna csontjait.
Ebbe az örvénylő víztömegbe vetette bele magát a pompás, arany-vörös pikkelyű Pirosszárnyú Ponty. Sziklahasító villámok, mennyeket áttüzesítő lángoló mennydörgés sújtott le rá, pikkelypáncélja farkától fejéig izzott a tűzben, uszonyai átperzselődtek. Pirosszárnyú Ponty ebben a pillanatban Hatalmas Halált halt. Azonban a következő pillanatban már újra kiemelkedett a habokból, most már isteni sárkányként, a vizek leghatalmasabb uraként. A mennydörgés istenével fejénél, a tűzistennel farkánál, jobbról-balról az eső és szelek isteneitől övezve szabadon repült, karmos mancsaiba felhőket és párát szorított. Új életet vitt a napégette földeken szárazságtól fonnyadozó gyenge növénysarjaknak, biztonságban megőrizve a Tant az elkorcsosult világ szennyeződései között.
A Kínából száramzó legenda több formában is fennmaradt, azonban a lényeg mindig ugyanaz. A kis ponty hatalmas erőfeszítések árán sikerrel jár, és kitartásáért cserébe gyönyörű sárkánnyá változik. Sárkánnyá, aki a keleti kultúrában nem a szörnyű fenevad, hanem egy igazán sokszínű alakja a legendáriumnak. Éppen ezért választottuk egy barátunk születésnapjára és került egy különleges keretbe a kép.