A japán hagyomány szerint január 2. napja a Kakizome (書き初め), amelyet „az év első ecsetfogásának” vagy „az év első írásának” fordítunk, valójában „pusztán” annyit jelent, hogy „az írás kezdete”. Pár nap múlva lesz január 7-én az első magyarországi közös és nyitott Kakizome. De gondoltam, hogy megtartom a tradíciót és aznap készítem el az első kalligráfiáim, ahogy azt a hagyomány őrzi. Ez a két mű született, amely idézetekre Harada Rōshi Moon by the Window című könyvében akadtam. Alább a mester magyarázatait is megosztom.
Az első kép szövege: 花開萬國春, vagyis „egyetlen virág virágzásával az egész világon tavasz van”. Harada Rōshi a következőképpen kommentálja ezt a szöveget: a zenben a „virág” szó gyakran a Buddhára vonatkozik, aki azt mondta, hogy virágok alatt született, aki virágok alatt világosodott meg, a Tant virág által adta át, és virágok alatt hunyt el.
Amikor Buddha megvilágosodott a bodhi fa alatt és meglátta az esthajnal csillagot, felkiálltott: „Milyen csodálatos! Milyen csodálatos! Minden élőlény már eleve rendelkezik ugyanazzal a fénylő, tiszta tudattal, amelyre most ráébredtem!” Ezt követően Buddha 49 éven keresztül tanította, hogy mindenkiben ott a megvilágosodás lehetősége és ez alkalmassá teszi arra, hogy ráébredjen a létezés mély értékére.
Egy napon Buddha, amikor szokásos tanítását tartotta a Keselyű-csúcson, csendesen felmutatott egy szál virágot és Makakashō Sonja spontán elmosolyodott. Ezzel az átadással indult el a Tan.
Buddha tudta, hogy megvilágosodása minden ember megvilágosodása és semmiféle hírnév, szerencse, birtoklás vagy tudás nem adhat olyan csodálatos örömöt, mint a ráébredés a saját mély tudatunkra. Mindannyian képesek vagyunk születni és képesek vagyunk meghalni virágok alatt, befejezhetjük ezt az életet, ahogy Buddha tette.
A második kép a 百花春至為誰開, vagyis „száznyi virág érkezik a tavasszal, kinek virágoznak?” szöveget tolmácsolja.
Tavasszal mindenfelé nyílnak a virágok. De kinek virágoznak? Nem nyílnak senkinek, túl van az „én” és a „más” kettősségén a virágzásuk. Túl van minden szubjektumon és objektumon a virágzásuk. Mindez egy világ, amely túl van minden kettősségen, ez a nem-kettő vagyis a dualitás nélküli világ misztériuma. Kiért fúj a nyári szellő? Kinek sugárzik és ragyog az őszi hold? Kiért olyan tiszta és fényes a téli hó? Ezek a létezők nem a privát tudatunk kevéért vannak, vagy csupán jelenségei a világnak. Amikor a világ és mi eggyé válunk, minden és mindenki, az összes jelenség ezt az igazságot ragyogja, az igazságot, amelyet közvetlenül kell megtapasztalnunk. Ha realizáljuk, megvalósítjuk ezt az igazságot, akkor megismerjük azt a helyet, ahol képesek vagyunk nem hozzáadni plussz gondolatokat és ideákat. Ez a zen. Itt jelen van a végső, hatalmas öröm és boldogság. Mi lehetne örömtelibb, mint a jelenségek tiszta virágzása a világban úgy, ahogy vannak?