Még egy kis kalligráfia történet

Az előző alkalommal röviden végigtekintettünk a kínai kalligráfia történetén. Természetesen mindenre nem térhettünk ki, de azért az illusztrációk segítségével egy egész kellemes képet kaphattunk arról, hogyan is alakult ki az az írás, amelyből a Japán kalligráfia is megszülethetett. Most pedig megérkezünk Japánba.Az előző írásomból kiderült, hogy valójában a kalligráfia története az a mesterek – és Japánban iskolák – történetét jelenti, és nem feltétlenül az írás stílusainak alakulását. Most éppen ezért egyes korszakokat nézünk meg Japánból, és az egyes korszakok kiemelkedő mestereit. Ezt olyan módon is megfogalmazhatnánk, hogy a „nagy hármasokat” nézzük meg. Ugyanis valahogy úgy alakult a történetük, hogy az egyes koroknak három nagy mestere volt mindig.
Az első ilyen korszak a korai Heian-kor (794-1185, 平安時代). Ennek az időszaknak a három nagymesterét a Sanpitsu (Szanpicu, 三 筆), vagyis a „három ecset” névvel illették. Ezt a nevet a 17. században, a tisztelet jeleként ajándékozták nekik. A „három ecset” pedig név szerint: Kūkai (Kúkaj, 空海, 774–835), illetve kortársai Saga császár (Szaga császár, 786–842, 嵯峨天皇) és Tachibana no Hayanari (Tacsibana no Haianari, 782-842 körül, 橘逸勢) volt. Íme tőlük egy-egy alkotás:

A következő időszak még mindig a Heian-kor, méghozzá a késői Heian-kor, a 10-11. század, amikor a korábbi kínai stílusok merev másolása után a kreatív asszimilációs alkotások kerülnek előtérbe. Ez az az időszak, amelyben a Sanseki (Szanszeki, 三跡, három [ecset] vonás) alkotott – amely elnevezés szintén egy később adott tiszteletbeli név. A három nagy mester pedig: Ono no Michikaze (Ono no Micsikaze, 894-966, 小野の道風), Fujiwara no Yukinari (Fudzsivara no Jukinari, 972–1027, 藤原の行成) vagy Fujiwara no Kōzei, valamint Fujiwara no Sukemasa vagy Sari (Fudzsivara no Szukemasza vagy Szari, 944-998, 藤原佐理). Tőlük is nézzünk meg alkotásokat:

A 16-17. század hozta el aztán a következő „nagy hármast”, akiket a Kan’ei Sanpitsu (Kanej Szanpicu, 寛永三筆) néven ismerhetjük a Kan’ei időszak után (1624-1644), akik: a művész Hon’ami Kōetsu (Honami Kóecu, 1558-1637, 本阿弥光悦), az arisztokrata származású Konoe Nobutada (1565-1614, 近衛信尹) és a shingon buddhizmus szerzetese Shōjō Shōkadō (Sójó Sókadó, 1584-1639, 松花堂昭乗) volt. És íme az alkotásaik:

Szintén ugyanebből az időszakból való az Ōbaku no Sanpitsu (Óbaku no Szanpicu, 黄檗三筆) három nagy mestere, akik Manpuku-ji (Manpuku-dzsi, 萬福寺) templom szerzetesei voltak, mint Ingen Ryūki (Ingen Rjúki, 1592-1673, 隱元隆琦), Mokuan Shōtō (Mokuan Sótó, 1611-1684, 木庵性瑫) és Sokuhi Nyoitsu (Szokuhi Njoicu, 1616-1671, 即非如一). Mind a hárman Kínából érkeztek Japánba, és az aktuális kínai kalligráfiai stílusokat hozták magukkal:

Végül még a Bakumatsu Sanshū (Bakumacu Szansú) mestereit kell feltétlenül megemlítsük, akik név szerint Takahashi Deishū (Takahasi Dejsú, 1835-1903, 高橋泥舟), Katsu Kaishū (Kacu Kajsú, 1823-1899, 勝 海舟), és Yamaoka Tesshū (Jamoka Tessú, 1836-1888, 山岡鉄舟), akiről már esett szó a zen kalligráfia iskola kapcsán is. Nézzük meg az ő alkotásaikat is:

Remélem ezzel a rövid kis történeti szemelvénnyel ismét gazdagodhat bennünk az a kép, amelyet a japán kalligráfiáról kialakítottunk.

Giftofvision – Sneakers search engine | Sneakers – ΦΘΗΝΑ ΠΑΠΟΥΤΣΙΑ 2020